Kihasználatlanság ürügyén kevesebb pénzt különített el idén a nyugdíjasok gyógyüdülésére a kormány

Kihasználatlanság ürügyén kevesebb pénzt különített el idén a nyugdíjasok gyógyüdülésére a kormány

Fotó: Kristó Róbert

A kormány idén 200 millió lejt utalt ki a nyugdíjasoknak szánt gyógyüdülési jegyekre – tájékoztatott hétfőn a munkaügyi minisztérium.

Hírösszefoglaló

2021. március 22., 20:492021. március 22., 20:49

2021. március 22., 20:572021. március 22., 20:57

Ez az összeg 60%-kal nagyobb a tavaly elköltöttnél. 2020-ban az erre a célra kiutalt 370 millió lejből csupán 120,7 millió lejt használtak fel – mutat rá a tárca.

Raluca Turcan munkaügyi miniszter szerint az idei évre kiutalt összeg 103.000 üdülési jegy finanszírozására elegendő.

„A COVID-19-járvány miatt tavaly csupán 67.000 jegyet, azaz a rendelkezésre álló utalványok mindössze 40%-át használták fel. (...) Nincs tehát szó a támogatás csökkenéséről, figyelembe véve, hogy a tavaly kiutalt összegnek csupán egyharmadát használták fel. 2021-ben, amikor a pandémia miatt még mindig korlátozások vannak érvényben, a tavaly felhasznált összeg 60%-os emelése le fogja fedni a nyugdíjasok gyógyüdülési szükségleteit” – idézi a szaktárca közleménye Raluca Turcant.

A minisztérium szerint bizonyos gyógyüdülő-helyek már keddtől fogadják a nyugdíjasok első csoportját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt

Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés.

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt
2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről
2024. április 15., hétfő

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens

Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.

Lezuhant a szatmárnémeti kórház emeletéről, és életet vesztette egy páciens
2024. április 15., hétfő

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot

Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.

Hiába telepítettem napelemeket, a hálózat nem tudja befogadni a termelt áramot
2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon