Civil segítséggel építenék újjá a Bethlen−Wesselényi-kastélyt Szilágy megyében

kastély

A Szilágy megyei Drágon található kastély tulajdonosa évszázadokon át a Wesselényi, majd a Bethlen család volt

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

Megóvnák a pusztulástól a Szilágy megyei Drág településen található Bethlen−Wesselényi-kastélyt. A szebb napokat látott nemesi kastélyt egy műemlékvédelmi egyesület állítaná helyre a helyi közösség segítségével. Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész a Krónikának arról beszélt, a hasonló jellegű civil kezdeményezéseknek sok esetben nagyobb hozadéka van a közösség életében, mint a többmilliós EU-s projekteknek.

Deák Szidónia

2025. március 21., 08:002025. március 21., 08:00

2025. március 21., 08:342025. március 21., 08:34

Az ország több régiójában is működő, műemlékvédelmi szakemberekből álló Ambulanța pentru Monumente elnevezésű egyesület (Műemlékmentők Egyesülete) Szilágy megyei fiókja önkéntesek és a helyi közösség közreműködésével állítaná helyre Drág község romos állapotban található kastélyát, amely az évszázadok során a Wesselényi, majd a Bethlen család birtokában volt. A jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő, A kategóriás műemlék épület sürgős beavatkozást igényel:

2017 szeptemberében a vihar súlyosan megrongálta az épületegyüttes tetőszerkezetét, valamint az utóbbi években a déli oldalon a fal egy része leomlott.

A műemlékmentők a munkálatokat több szakaszban végeznék az 1600-as években épült, majd a 19. században átalakított kastély épületén. Idén nyáron biztonsági beavatkozásokat hajtanának végre, felépítenék a leomlott falrészt, ideiglenes megoldásként a tetőszerkezetet is biztossá tennék, illetve a műemlék épület felújításához szükséges dokumentáción is dolgoznának – vázolta fel a terveket az Agerpres hírügynökségnek Bogdan Ilieș projektkoordinátor. Hozzátette, a Műemlékvédők Egyesülete Szilágy megyében számos fatemplom helyreállításán dolgozott az elmúlt években, jelenleg többek között a dobai templom tetőszerkezetén végeznek állagmegőrző munkálatokat.

kastély Galéria

A kastély alapját az 1600-as években, reneszánsz stílusban épült udvarház képezi

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

Klasszicista nemesi lak, téesz, kultúrotthon, diszkó

A Zilahtól 40 kilométerre fekvő, jelenleg színromán községben található kastély sorsa hasonló több más erdélyi nemesi lak történetéhez. A drági birtok 1722-ben tisztázatlan körülmények között jutott Wesselényi Ferenc (1705-1775) tulajdonába, a közép-szolnoki főispán ettől kezdve itt tartotta birtokainak egyik központját. A szakértők feltételezése szerint a kastély alapját egy 1620-as, reneszánsz stílusú udvarház képezi, amelyet az akkori tulajdonos báró Wesselényi István egy U alaprajzú klasszicista kastélyba foglalva építtetett át. Az átépítést valószínűleg 1816 körül fejezhették be, ekkorra készült el ugyanis a kastély előtti évszámos, egykor címeres kovácsoltvas kapu és kerítés, valamint a 19. század elejét idézik a kapuoszlopon levő urnák is.

1848-ban a kastély valószínűleg jelentős károkat szenvedett, ugyanis báró Wesselényi Ferenc megrendelésére a helyreállítási munkálatok alkalmával a keleti szárny tört síkú tetőzete helyett új, egyszerű nyeregtető készült, valamint átalakították az épületszárnyak főhomlokzatainak ablakosztását is. A romantika korának ízlését tükrözik továbbá a vakolatdíszek: az ablakok szemöldökpárkányai, az oromfalakat díszítő vakíves párkányok és az épület sarkait hangsúlyozó falsávok. A 19. század második felének emlékét idézik a kastélyt övező angolkert maradványai, amelyből napjainkban már csak egy gesztenyesor látható.

Az államosítás után a termelőszövetkezet irodái és szolgálati lakások kaptak helyet a kastélyban, de működött kultúrházként, rendőrőrsként, majd a későbbiekben tornateremként és diszkóként is.

A rendszerváltás után a kastély nagyon leromlott állapotban került vissza a Bethlen család birtokába, amely átadta az önkormányzatnak.

kastély Galéria

Az elmúlt években a kastély egyik fala leomlott

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

Az évek során a település vezetőségének több kezdeményezése is volt az építmény helyreállítására. Többek között bérbe adták a kolozsvári Pro Media Egyesületnek, amely öregotthont alakított volna ki az épületegyüttesben, valamint a Norvég Alaphoz is pályáztak finanszírozásért a helyreállítási munkálatokra, de egyik terv sem valósult meg. A Krónika megkereste az ügyben Szilágyi Róbert Istvánt, a Szilágy Megyei Tanács alelnökét is.

Az RMDSZ-es politikus elmondta, a megyei tanács anyagiak hiányában jelenleg nem tud hozzájárulni a drági műemlék épület megmentéséhez,

a megyében található magyar vonatkozású épített örökségből a zsibói Wesselényi-kastély felújítása élvez most prioritást.

kastély Galéria

Az önkormányzat tulajdonában lévő műemlék épület állapota az évek során nagyon megromlott

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

Ahol nincs önkormányzati finanszírozás, hiánypótló a műemlékvédők munkája

Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész, műemlékvédelmi szakember, egyetemi oktató fontosnak tartja a műemlékvédelem terén a helyi közösség és önkéntesek közreműködésével elindított kezdeményezéseket. Mint a Krónikának elmondta, a műemlékvédő egyesületek munkája hiánypótló, ugyanis adnak egy esélyt a romos állapotban található épületeknek,

felhívják a figyelmet, hogy az épített örökség érték függetlenül mindenféle előítélettől.

Nagyszeben egykori főépítésze hozzátette, a számos szakmai elismeréssel kitüntetett, a Román Építészkamara által is támogatott Ambulanța pentru Monumente Egyesület kezdeményezése Szeben megyéből indult évtizedekkel ezelőtt. Ma már Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében is működnek fiókjai a műépítészekből, restaurátorokból és műemlékvédelmi szakemberekből álló szervezetnek, amely az elmúlt évtizedekben számos, romos vagy felújításra váró épületen végzett sürgősségi beavatkozást.

Idézet
Munkájuk abból a szempontból is hiánypótló, hogy a helyi közösséggel együttműködve érnek el eredményeket, kiépítik az infrastruktúrát,

és van, ahol támogatókat is szereznek a helyi vállalkozói szférából, ahogy történt a közelmúltban Beszterce-Naszód megyében is” – fejtette ki lapunknak a kolozsvári műépítész. Hozzátette, nem minden romos épületen elég csak karbantartási munkálatokat végezni, vannak esetek, amikor komolyabb beavatkozásokra van szükség, de ha az együttműködéseknek köszönhetően sikerül finanszírozást találni a helyreállítási tanulmányra is, komplexebb terv születhet.

kastély Galéria

A klasszicista és reneszánsz jegyeket hordozó épületegyüttesben kultúrotthon és diszkó is működött

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

Történelmet „újraíró”, közösségformáló erő lehet a műemlék kastély helyreállítása

Guttmann Szabolcs felidézte, míg a kilencvenes években a különböző civil szervezetek műemlékmentés néven számos hibát elkövettek − például műanyag fóliával befedték a templomokat, amelyek aztán begombásodtak, vagy zsindelyes háztető helyett olcsóbb megoldást választottak −, ma már ilyen nem fordul elő, az értékmegőrzés az elsődleges szempont. „Ennek egyik szép példája Szeben megyében a szász falvak házainak a megmentése, amelyeket Károly herceg, jelenleg III. Károly brit király alapítványa, majd a Mihai Eminescu Trust Alapítvány közreműködésével rekonstruáltak” – mesélte Guttmann Szabolcs.

Rámutatott, sok épület megmentése esetében az idővel futnak versenyt a műemlékvédők,

de a törvényi szabályozás lassan lehetővé teszi, hogy sürgős beavatkozások vagy karbantartás esetén elhagyható legyen a bonyolultabb dokumentáció – mondta a műemlékvédelmi szakember.

kastély Galéria

Sürgősségi beavatkozásként állagmegőrző munkálatokat végeznének az épületegyüttesen a műemlékvédők

Fotó: Ambulanta pentru Monumente Salaj / Facebook

A műépítész felhívta a figyelmet: azonkívül, hogy megmentenek egy épületet, az alulról szerveződő civil kezdeményezéseknek közösségformáló erejük is van, aminek sokszor nagyobb a hozadéka, mint többmilliós európai uniós projekteknek. „Azzal, hogy a helyi közösség részt vesz az épület helyreállításban, magáénak is érzi a műemléket.

Idézet
A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek a megmentett örökséghez rendkívül pozitívan kezdenek el viszonyulni még akkor is, ha a múltban az illető közösség számára nem kedvező események történtek ott.

Nyilván ez nem írja felül a komoly finanszírozásokat, de segíthet egy közös stratégia megfogalmazásában, hogy a regionális, országos vagy akár európai uniós lehetőségeket összehangolja” – magyarázta a Krónikának a kolozsvári műemlékvédelmi szakember.

korábban írtuk

Aki megakadályozta a Mátyás-szoborcsoport elköltöztetését: életút-beszélgetés Guttmann Szabolcs műépítésszel
Aki megakadályozta a Mátyás-szoborcsoport elköltöztetését: életút-beszélgetés Guttmann Szabolcs műépítésszel

Guttmann Szabolcs Erdély egyik legismertebb műépítésze; Nagyszeben volt főépítészének nevéhez fűződik a szász település történelmi belvárosának felújítása. A jeles szakemberrel folytatott beszélgetés során egy igen gazdag életút állomásait vettük számba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek