Civil kurázsi Magyarfenesen

Közösségi nyomásra hiúsult meg egy betonkeverő állomás megépítése a Kolozs megyei Magyarfenesen, az elmúlt vasárnap fél nap alatt több mint 500 tiltakozó aláírás gyűlt össze a beruházás ellen.

2013. szeptember 06., 09:022013. szeptember 06., 09:02

Bárdos Csaba magyarfenesi lakos, volt alpolgármester szerint a lavinát az indította el, hogy a helyi önkormányzat nem tájékoztatta érdemben az embereket. Magyarfenesen úgy tudták, hogy a polgármesteri hivatalnak a falu végén található telkén benzinkút épül, amit az emberek el is fogadtak. A botrány akkor robbant ki, amikor a két-három hete elkezdődött talajrendezési munkálatok során az erőgépek egy benzinkút felépítéséhez szükséges terület többszörösét kezdték kialakítani.

A falun átfolyó patak mindkét oldalán, egy több tíz hektáros fenyves tövében található tisztás évtizedekkel ezelőtt Magyarfenes tehén- és bivalycsordájának delelőjéül szolgált. Többen turisztikai pihenőhellyé szerették volna átalakítani, és amikor kiderült, hogy itt beton-, sőt egyes hírek szerint aszfaltkeverő üzem létesülne, mozgásba lendült a falu.

Nagy Mihály alszegi lakost a hír annyira felháborította, hogy felment a községközpontba, Tordaszentlászlóra, kérve a polgármesteri hivatalban, hogy szombat estére hívjanak össze falugyűlést. A mintegy 70 résztvevővel megtartott gyűlésen Tamás Gebe András polgármester és Asztalos István magyarfenesi alpolgármester is megjelent. Egyértelművé vált, hogy az emberek számára elfogadhatatlan a községvezetés döntése, miszerint megkérdezésük nélkül 25 évre haszonbérbe adta az ipari zónává átalakított 2,2 hektáros közterületet egy olyan cégnek, amelyről tucatnyi rossz hír keringett a környéken.

„A szóban forgó Cridor Cons Kft.-ről hamar kiderült, hogy ugyanaz a cég, amelyik évekkel ezelőtt Szászfenesen létesített aszfaltkeverő üzemet és betonállomást, pokollá téve a környékbeli emberek életét. Volt, aki azért költözött Magyarfenesre, mert kamionjaik, a gyártelep okozta zaj és por elviselhetetlenné vált számára. Ugyanez a cég akart most idetelepedni, hogy cementporba és zajba borítsa a környéket. Mi ebből nem kérünk!\" – nyilatkozta a Krónikának Nagy Mihály, aki szerint Magyarfenes még mindig „oázisnak\" számít, ahova szívesen költöznek a kolozsváriak.

Egy ilyen befektetéssel visszaesnének a telekárak, a földek minősége pedig leromlana, értékelte. Egy neve elhallgatását kérő helyi vállalkozó szerint – aki maga is oroszlánrészt vállalt az aláírásgyűjtésből – olyan cégről van szó, amelyiket több próbálkozás után más településeken nem fogadtak be. Előzőleg szeretett volna magánterületet vásárolni a faluban, de az akkori magas telekárak miatt ettől elállt. Most viszont kapóra jött számára a polgármesteri hivatal jóvoltából kedvezményesen megkapott közterület.

A tordaszentlászlói polgármesteri hivatalban Asztalos István alpolgármester azzal fogad, hogy az aggodalom okafogyottá vált, mert a tiltakozás hatására a vállalkozó visszalépett. „Sajnálom, hogy a helyi önkormányzatnak ez a pozitív kezdeményezése dugába dőlt. Mi azzal a szándékkal kötöttünk szerződést a céggel, hogy az önkormányzatnak hosszú távú bevételei legyenek, másrészt munkahelyeket teremtsünk\" – összegzi a történteket az RMDSZ-es politikus.

Az időközben megérkező polgármester, Tamás Gebe András szerint túl lett reagálva az ügy. „Akik az aláírásgyűjtést kezdeményezték és levezényelték, rossz döntésbe kergették bele a faluközösséget\" – sommázza. Előkerül a szerződés is, amelynek első oldalán már ott szerepel a megállapodás a szerződésbontásról. Eszerint a naszódi székhelyű vállalkozó visszalép, nem kér kártérítést, csupán az elkezdett területrendezés ellenértékét várja a polgármesteri hivataltól.

„Csúszópénz elfogadásától kezdve mindennel megvádolt az a szűk csoport, amelyik a magyarfenesi akciót elindította. Mivel tiszta a lelkiismeretem, nem is kellett volna a szerződésbontás gondolatával foglalkozni. Én ezt őszintén elmondtam a vállalkozóknak, és a döntést rájuk bíztam. Másnap megkerestek, és kérték a szerződés felbontását. Mint mondták, nem akarnak úgy építkezni, hogy közben a csendőrségért kelljen telefonálni, ha a falubeliek a telepükön tüntetnének\" – fogalmazott a Krónikának az RMDSZ-es politikus, cáfolva a környezetszennyezési vádakat.

Tamás Gebe András szerint nincs olyan vállalkozás, amellyel mindenki egyetértene, viszont mindenki azt szeretné, ha települése szépülne és fejlődne. Ez viszont vállalkozói adók és illetékek nélkül elképzelhetetlen, mutatott rá. Kérdésünkre, hogy igaz-e, miszerint a faluból már többen is kérték a szóban forgó telket turisztikai létesítmény, illetve szabadidőközpont céljából, a polgármester kifejtette: az eddigi igénylések komolytalanok voltak, a kérvényezők ugyanis nem pótolták a dokumentációból hiányzó iratokat, így a kérés megtárgyalására nem is kerülhetett sor.

A polgármester szerint a naszódi cég volt az első, aki pénzügyi háttérrel is alátámasztott, komoly beruházást akart megvalósítani a településen. A meghiúsult beruházással kapcsolatban a cég vezetőjét, Cristian Mureşant nem sikerült megszólaltatnunk. A magyarfenesiek eközben egyértelmű győzelemként értékelik a közösségi összefogással kieszközölt szerződésbontást.

Makkay József

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Kábítószer-kereskedőkre csaptak le Szatmáron

Szatmár megye területén kábítószert forgalmazó bűnbandát számolt fel a rendőrség, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba került. A bűnügyi eljárás során 15 házkutatást hajtottak végre a hatóság emberei.

Kábítószer-kereskedőkre csaptak le Szatmáron
Kábítószer-kereskedőkre csaptak le Szatmáron
2025. május 29., csütörtök

Kábítószer-kereskedőkre csaptak le Szatmáron

2025. május 29., csütörtök

Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet Parajdért

Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a nehéz helyzetbe került Parajd támogatására – közölte a karitatív szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet Parajdért
2025. május 29., csütörtök

Sokan a hang- és fényjelzés ellenére is áthajtanak a vasúti átjárón, rájuk vadászott a rendőrség

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a megyei közlekedési rendőrséggel közösen megelőző-jellegű ellenőrzési akciót tartottak a sorompó nélküli vasúti átjárók környékén.

Sokan a hang- és fényjelzés ellenére is áthajtanak a vasúti átjárón, rájuk vadászott a rendőrség
2025. május 29., csütörtök

Nagyszalonta Parajd mellé áll

A parajdiak megsegítésére indított gyűjtést Török László, Nagyszalonta polgármestere. Közleményében úgy fogalmaz, hogy ,,Nagyszalonta nem felejti el hova tartozik! Parajd, veletek vagyunk!”

Nagyszalonta Parajd mellé áll
Nagyszalonta Parajd mellé áll
2025. május 29., csütörtök

Nagyszalonta Parajd mellé áll

2025. május 29., csütörtök

Sóvidéki együttműködésre van szükség, ami a parajdiakat is megsegítheti a katasztrófahelyzetben

Most, a bányakatasztrófa árnyékában mérettetik meg a sóvidéki turizmus rezilienciája, tehát rugalmas ellenálló képessége – fejtette ki a Krónika megkeresésére dr. Horváth Alpár egyetemi oktató.

Sóvidéki együttműködésre van szükség, ami a parajdiakat is megsegítheti a katasztrófahelyzetben
2025. május 29., csütörtök

Több mint tíz települést sújtottak az áradások Háromszéken

Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdaságokból – közölte a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Több mint tíz települést sújtottak az áradások Háromszéken
2025. május 29., csütörtök

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
2025. május 29., csütörtök

Zöld jelzést kapott a Minerva Kulturális Központ megépítése

Többéves pereskedés után elkezdődhet az építkezés az egykori Minerva részvénytársaság Brassai utcai telkén, ahol erdélyi jelentőségű, többfunkciós művelődési és tudományos központot hoznának létre. A terveket sajtótájékoztatón ismertették.

Zöld jelzést kapott a Minerva Kulturális Központ megépítése
2025. május 29., csütörtök

Több diák rosszul lett az egyik partiumi nagyváros iskolájában

Hat diák rosszul lett az aradi sportiskolában csütörtök délben. A katasztrófavédelmi felügyelőség vegyianyag-vizsgáló szakértői és a közegészségügyi igazgatóság is helyszíni vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, mi okozta a csoportos rosszullétet.

Több diák rosszul lett az egyik partiumi nagyváros iskolájában
2025. május 29., csütörtök

Elárasztotta a víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, menthetetlennek tűnik a turisztikai övezet

Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.

Elárasztotta a víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, menthetetlennek tűnik a turisztikai övezet