A szállítmányt Tőkés László, az EMNT elnöke és Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke adta át
Fotó: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az Érmelléki Gazdák Egyesületének közreműködésével juttatták el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezeteinek felhívása eredményeképpen összegyűlt adományokat, a Beregszászi járásban található, magyarlakta Bene községbe csütörtökön.
2022. március 25., 13:442022. március 25., 13:44
A Nagyváradról elindult szállítmányt elkísérő Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, valamint Zatykó Gyulát, az EMNP alelnökét Beregsurányban Tilki Attila, a Fidesz–KDNP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselője, és Herka István, a település polgármestere fogadta.
A magyar–ukrán határon Beke Mihály András, a beregszászi magyar konzulátus vezetője várta a bihari küldöttséget, segítve a szállítmány akadálymentes átjutását Kárpátaljára. Beregszászon, rövid pihenő keretében, a Kárpátaljai Református Egyház által fenntartott diakóniai központ munkájával ismerkedhettek meg, a vendéglátó Nagy Béla lelkipásztor jóvoltából, aki elmondta, jelen helyzetben az egyházi-szociális intézmény is a háborús menekültek segítésére helyezi a hangsúlyt.
Balogh János és Vincze Istvánelöljárók, illetve Babják Zoltán, Beregszász polgármestere fogadták a küldöttséget
Fotó: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A segélyszállítmány és a kísérő küldöttség gond nélkül érkezett meg a Beregszásztól mintegy 13 kilométerre keletre található Bene községbe, ahol Balogh János és Vincze István elöljárók, illetve Babják Zoltán, Beregszász polgármestere fogadták őket. A szállítmányt – amely főként tartós élelmiszereket, generátorokat, higiéniai eszközöket tartalmazott – Tőkés László személyesen adta át a beneieknek. A püspök elmondta:
Úgy érezzük, hogy elenyésző mindaz, amit ebben a helyzetben tehetünk, de igyekszünk segíteni, ahogyan csak tudunk. A mostani alkalommal Bene közössége számára egy kisteherautónyi küldeményt tudtunk áthozni. De tovább tart az erdélyiek, partiumiak gyűjtési akciója. Igyekszünk segíteni, hiszen beláthatatlan a háború hosszúsága, ezért folyamatosan szükség van a segítségnyújtásra, szívem szerint az itthon maradókat biztatnám arra, hogy tartsanak ki” – hangsúlyozta az EMNT elnöke.
Fotó: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Zatykó Gyula elmondta:
Az adományok az EMNT és EMNP Bihar megyeiszervezeteinek felhívása eredményeként gyűltek össze
Fotó: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A hasonló célzatú és tartalmú adományok gyűjtése folytatódik: a felajánlásokat az EMNT és az EMNP nagyváradi székhelyén várják, a Kálvin utca 1. szám alatt, hétköznapokon 9–19 óra között – hívta fel a figyelmet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája pénteki közleményében.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!