2010. október 05., 08:502010. október 05., 08:50
A megemlékezésen zsúfolásig megtelt a kolozsvári belvárosi unitárius templom: számos egyházi és világi elöljáró tartotta kötelességének, hogy részt vegyen a végtisztességet adó szertartáson, Erdély valamennyi vidékéről összesereglettek az unitáriusok.
Bálint Benczédi Ferenc ismertette dr. Szabó Árpád életrajzát, kitért többek közt arra is, hogy az elhunyt nyugalmazott püspök eredetileg vegyészmérnök szeretett volna lenni, csak ezt a kommunista rendszer nem engedte meg neki.
„Az utóbbi évtizedekben példát mutatott, hogy helye van a társadalomban az istenhívő embernek. Az élet sója, a világ világossága volt” – méltatta elődjét Bálint Benczédi Ferenc. A püspök beszédét követően az unitárius egyház elöljárói, illetve az egyház intézményeinek és szervezeteinek vezetői emlékeztek meg a 30. unitárius püspök gazdag életútjáról.
A történelmi egyházak képviselői is kifejezték részvétüket. Csűri István a romániai református egyházat képviselte, míg Jakubinyi György érsek a római katolikus egyház, illetve Adorjáni Dezső püspök az evangélikus-lutheránus egyház nevében szólalt fel. A román kormány részéről Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter búcsúzott a püspöktől. A Házsongárdi temetőben megemlékező Lőrinc Botond városfalvi lelkész Szabó Árpád szülőfalujából hozott anyaföldet az elhunyt sírjára.
Szabó Árpád 1935-ben született a Homoródmentén, iskoláit Városfalván, Székelykeresztúron és Kolozsváron végezte, ahol 1953–1957 között lelkészi oklevelet szerzett. Egyházi pályafutását püspöki titkárként kezdte 1958–1965 között, majd 1965–1976 között a kolozsvári belvárosi egyházközség lelkésze volt. 1974-től a Protestáns Teológiai Intézetben az unitárius bibliai teológia tanára lett, 1977–1978-ban a chicagói Meadville Lombard Teológiai Intézet ösztöndíjasa volt. 1996-ban a zsinat az egyház 30. főpásztorává választotta, 2002-ben pedig e tisztségében megerősítette. 2008-ban, fél évszázados egyházi szolgálat után nyugdíjba vonult.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.