Bojkott a Kovászna megyei önkormányzatban

A román képviselők egyetlen napirendi pontot sem szavaztak meg a Kovászna Megyei Tanács pénteki ülésén, ily módon fejezve ki tiltakozásukat. Ioan Solomon demokrata-liberális tanácstag magyarázata szerint felháborodásukat a háromszéki RMDSZ-nek az igazgatók leváltása miatt szervezett tiltakozó akciói, illetve a június 4-én tartott Trianon-megemlékezések váltották ki. A román politikusok azért is ingerültek – tette hozzá –, mert Édler András képviselő javasolta a Mihai Viteazul tér nevének megváltoztatását.

Bíró Blanka

2009. június 08., 09:372009. június 08., 09:37

„Politikai nézeteltérések valóban léteznek a magyar, illetve a román pártok között, de a megyei tanácsnak az ilyen jellegű ellentétek mellőzésével kellene végeznie a dolgát” – fejtette ki válaszul Tamás Sándor.

A háromszéki önkormányzat elnöke felhívta a figyelmet: az aktuális politikai hercehurcáknál sokkal fontosabb a megye érdekeivel törődni, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy Románia nem kizárólag a románoké, ahogy a Székelyföld sem kizárólag a székelyeké, ezt pedig Bukarestben a fejlesztési pénzek elosztásánál is figyelembe kellene venni.

Mivel még a napirendi pontokat sem sikerült megszavazni, a pénteki tanácsülésen is elnapolták a határozatot a Kovászna megyei buszmegállókról. Másodszor halasztják a tervezet megvitatását, mely szerint a vidéki és a városi buszmegállókat lebontanák, és helyükbe korszerű, éjszakai világítással ellátott megállókat építenének. A testület túlzottnak találja a tervezetben erre a célra szánt összeget.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ
2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony