„Kényes kérdés” Erdélyben a magyar alkalmazott – zömében román személyzettel dolgoznak az áruházak a vegyes lakosságú vidékeken

Vegyes fogadtatásban van része a fogyasztónak, amikor Erdély vegyes lakosságú vidékein betér vásárolni, és ösztönszerűen magyarul beszél. Ahol a lakosság legalább fele magyar, ott nagyobb eséllyel talál magyar kiszolgálást, de ez sem törvényszerű. Már többször előfordult, hogy többségében magyarok lakta településen – Sepsiszentgyörgyön például –

nagyáruházban vagy bankban alig vagy egyáltalán nem beszéltek magyarul.

Valamivel jobbak a tapasztalatok Csíkszeredában, de itt sem túl rózsás a helyzet, mert – a helyi tulajdonú boltokat és áruházakat leszámítva – az országos üzletláncok itteni üzleteiben több a román, mint a magyar alkalmazott.

Például a Dedeman barkácsáruházlánc helyi üzletpolitikája azért furcsa, mert csíkszeredai áruházukban a legtöbb tájékoztató szöveg román és magyar nyelvű, ennek ellenére kevés a magyarul beszélő alkalmazott. Igaz, miután egy román munkatársuknak elmagyaráztuk, hogy valakivel magyarul szeretnénk beszélni, készségesen hívtak egy magyar fiatalembert, de mint kiderült, kevés ilyen alkalmazottjuk van.

Tapasztalataink alapján telefonon vettük fel a kapcsolatot a Dedeman bákói központjával, hogy tájékoztatást kérjünk üzletpolitikájukról, de az illetékes azzal hárította el érdeklődésünket, hogy előbb küldjük el a kérdéseinket drótpostán. A válaszra sajnos három hét sem volt elegendő. De nem pozitívabb a Mol Románia cégcsoport hozzáállása sem a kétnyelvűség kérdéséhez.

A magyarországi nagyvállalat erdélyi benzinkútjainál egyre gyakoribb az olyan alkalmazott, aki nem beszél magyarul,

holott a gyanútlan vásárló azt hinné, hogy egy magyarországi cég ad az ilyen „kényes” elvárásokra. A kőolajipari társaság esetében is megválaszolatlan kérdéseinkkel maradtunk. A magyar sajtószóvivő azt ígérte, hogy tolmácsolja a csúcsvezetőség felé érdeklődésünket, de tőlük is hetek óta hiába vártunk a válaszra.

Több szerencsénk volt a Kaufland üzletlánc bukaresti központjával, ahol a humánerőforrás-osztály vezetője, Estera Angelescu elmagyarázta: cégük az egyik legnagyobb romániai kereskedelmi vállalat mintegy 15 ezer alkalmazottal.

„A munkaerőpiacon egyre ádázabb küzdelem folyik a munkavállalókért, ezért a vonzó fizetések mellett többféle kedvezménnyel is igyekszünk folyamatosan bővíteni munkatársi gárdánkat. Egy Kaufland áruház átlagban 100 új munkahelyet teremt” – magyarázza a káderosztály vezetője.

Viszont a székelyföldi munkaerő-szükségletükről, illetve az alkalmazottak nyelv­ismeretéről érdeklődve már nem kaptunk megnyugtató választ. „A munkavállalókat egyforma kritériumrendszer szerint alkalmazzuk az egész országban, nem teszünk különbséget nyelvhasználat szempontjából. A székelyföldi megyékben is vannak helyi munkatársaink, de a Kaufland üzleteiben bárki dolgozhat az egész ország területéről” – magyarázza Estera Angelescu, aki kitérő választ ad azzal kapcsolatban, hogy az ország legnagyobb forgalmú áruházlánca számára mennyire fontos a magyarlakta vidékek vásárlói igényeinek kielégítése magyar nyelvet beszélő alkalmazottak révén.

– összegzi üzletpolitikájukat a bukaresti szakember.

Az országos érdekeltségű multinacionális cégek közül a magyarországi tulajdonú OTP Bank az üde kivétel, amely Erdély-szerte igyekszik nyelvi szempontból is megfelelni magyar ügyfeleinek.

„Alapvető célunk, hogy Erdélyben és a Bánságban minden fiókban legyen legalább egy magyar nyelven is beszélő munkatársunk. Ahol magasabb a magyarok számaránya, ott természetesen a bankfiókban is magasabb a magyar anyanyelvű munkatársaink aránya, például Hargita és Kovászna megyében 100 százalék, Maros megyében 70, Szatmár megyében 80, Bihar és Kolozs megyében pedig 36 százalék” – fogalmaz Ugron Hanna sajtószóvivő. Ezt a belső elvárást szórványterületen nehezebben tudják biztosítani: Ugron szerint hónapok is eltelnek, amíg egy itteni kirendeltségen sikerül pótolni a kilépő magyar anyanyelvű munkatársat.

Az OTP munkatársa szerint

nagyon ritkán panaszkodik valaki, hogy nem tud elboldogulni magyar nyelven valamelyik erdélyi bankfiókjukban.

Volt már ilyen reklamáció, de az ügy kivizsgálásakor kiderült, hogy a panasz megalapozatlan, mert a magyarul beszélő munkatárs épp szabadságon volt, vagy az ügyfélnek nem sikerült rögtön a magyarul is beszélő munkatárssal találkoznia. Ugron Hanna fontosnak tartja, hogy valamennyi termékük, szolgáltatásuk és értékesítési csatornáik – honlap, internetbank, mobilbank, telefonos szolgáltatások, reklámok, pénzkiadó automaták és bankfiókok, fióki feliratok stb. – teljes mértékben magyar nyelven is elérhetőek.

Csata Zsombor gazdaságszociológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint pontos felméréseik nincsenek erről, de a több irányból érkező információik és saját tapasztalatai szerint a többségi román alkalmazottak jelensége elsősorban a nagyobb áruházláncok helyi üzleteiben, a bankoknál és a franchise-jellegű vállalkozások kihelyezett munkapontjain figyelhető meg.

– magyarázza a szakember.

Kérdésünkre, hogy a hatályos törvények szerint egy országos hálózattal rendelkező cég elkövet-e diszkriminációt, ha helyi kirendeltségeihez nem alkalmaz helyi munkaerőt, a kolozsvári szociológus úgy véli, ez esetben felmerülhet a diszkrimináció gyanúja. „Hogy ez előfordul-e és milyen gyakorisággal, arról pontos felméréseink egyelőre nincsenek. A jelenséget azért nehéz kutatni, mert ezek általában cégen belüli magán­ügyek, az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) korában pedig egyre kevésbé követelőzhetünk személyes adatokért” – fogalmaz Csata Zsombor. A kutató szerint van egy olyan hipotézis is, ami szembemegy a diszkrimináció-tézissel, illetve nem feltételez rosszindulatú szándékosságot a nagy cégek részéről.

„Feltételezésem szerint azért több a román alkalmazott ezeknél a cégeknél, mert a rekrutáció elsősorban hálózatokon keresztül történik, és ezek a hálózatok – tetszik, nem tetszik – etnikailag erősen szegmentáltak. A románoknak egyre inkább csak román barátja, a magyaroknak csak magyar barátja van” – véli a szakember, aki egy tanulmányukra hivatkozva úgy fogalmaz: párhuzamos társadalmakban élünk, egyre kevesebb a „hídember”, aki a román és a magyar kisvilágokat összeköti.

A párhuzamosság pedig a kölcsönös bizalomnak sem kedvez, mert az idegennel szemben óvatosabbak vagyunk.

A következmény tehát nem is nagyon lehet más, minthogy román tulajdonú cégekben arányukon felül alkalmazzanak románokat, ha pedig nincs elég helyi, akkor máshonnan. Csata Zsombor úgy véli, a magyarokra nézve ez nem kedvező, de be kell látnunk, hogy intézményi gazdaságtani logikában ez nekik olcsóbb, mert az alkalmazásnak ez a módja kevesebb információs, alku-, kikényszerítési és egyéb tranzakciós költséggel jár.

A vegyes lakosságú vidékek nagy cégeinek humánerőforrás-politikájában a szakember szerint az is perdöntő, hogy kényes kérdésről van szó. „Egy jó menedzser tudja, hogy a nagyobb helyi forgalom miatt magyarul is kommunikálniuk kellene, viszont tartanak attól, hogy a román fogyasztók ezt esetleg büntetni fogják – ha nem is Csíkszeredában, hanem az ország más, román városaiban. Így aztán ki-ki a maga módján megpróbálja megtalálni az egyensúlyt, a kétnyelvűségnek azt a szintjét, ami a magyarok számára kielégítő, de nem zavarja a román fogyasztókat. Ezért lenne fontos, hogy a magyar fogyasztók minél gyakrabban és minél változatosabb formában jelezzék, hogy fontos számukra a magyar kiszolgálás és ügyfélszolgálat. Mivel náluk a pénz, ezt többnyire büntetlenül megtehetik. Gyakrabban kellene élni tehát a civil elégedetlenség kifejezésének ezzel a formájával” – összegzi tapasztalatait az egyetemi oktató.