Betiltották a Wass-kötetek árusítását Csíksomlyón

Eltávolíttatta a rendőrség a szombati csíksomlyói búcsún portékáikat kínáló árusokkal Wass Albert köteteit, holott erre több illetékes elmondása szerint nem lett volna jogi alapja a hatóságnak. 

Jánosi András

2014. június 10., 17:282014. június 10., 17:28

A megyei rendőrség gazdasági osztályának munkatársai a szokásos ellenőrzések nyomán rendelték el, hogy az árusok leszedjék a standokról és a polcokról az író köteteit, arra hivatkozva, hogy Romániában tilos Wass Albert-irodalmat árulni, ugyanis az írót jogerős ítélettel háborús bűnösnek nyilvánították az országban.

Az árusok egy része ennek nyomán Nyírő József köteteit is eltette.

Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a szombati ellenőrzések nyomán egy 35 éves csíkszeredai lakos ellen indítottak kivizsgálást, akitől húsz pólót és tíz könyvet koboztak el. A szóvivő a döntést a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelettel indokolta, amely tiltja a fasiszta, rasszista, illetve idegengyűlölő szervezetek alapítását és szimbólumok használatát, valamint az emberiség elleni bűnöket elkövetett személyek népszerűsítését.

Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője ezzel szemben kifejtette: a rendőrség a marosvásárhelyi Mentor Kiadó által törvényesen nyomtatott köteteket távolíttatta el.

Szabó Károly, a székelyudvarhelyi városi könyvtár volt igazgatója, jelenleg munkatársa lapunknak úgy nyilatkozott: valóban létezik Romániában tiltólista könyvekre vonatkozóan, de az olyan kiadásokat tartalmaz, mint például Adolf Hitler Mein Kampfja.

„Nincs tudomásom arról, hogy a listán Wass Albert is szerepelne. Ha bármely irodalom bekerül a névsorba, értesítik a könyvtárakat is, amelyeknek a raktárban kell tárolniuk a kiadásokat, és azokat csak kutatómunkára bocsáthatják az olvasók rendelkezésére. Megtörténhet, hogy sürgősségi rendelettel a közelmúltban Wass is a listára került, de még nem értesítették a könyvtárat” – magyarázta Szabó.

Káli Király István, a Wass-köteteket megjelentető Mentor Kiadó főszerkesztője határozottan cáfolta, hogy az író tiltólistára került volna. Szerinte a somlyói incidens a „túlbuzgó ellenőrzök” rovására írható, az eljárás pedig „hatalommal való visszaélést” jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában