Berceanu: nincs pénz sztrádaépítésre

Nincs több pénz az autópálya építés folytatására, a Szállítási Minisztérium mindössze az eddigi adósságait tudja kifizetni a Bechtelnek. „Az adósságot minél hamarabb ki kell egyenlíteni, mert a késedelmi kamat is hozzáadódik, egyéb munkálatra azonban nincs pénzünk” - szögezte le kedden Kolozsváron Radu Berceanu tárcavezető.

2010. május 11., 14:142010. május 11., 14:14

A miniszter állítása szerint az is nagy erőfeszítésbe kerül, hogy az eddig elvégzett munkálatokat kifizessék. Hozzátette: ezt követően tárgyalásokat kell folytassanak a sztrádaépítővel, mivel a szerződés szerint „nekik csak jogaik, nekünk pedig csak kötelezettségeink vannak.”Azt állítja, esély van arra, hogy ezt az összeget két héten belül folyósítsák a Bechtelnek.

A sztrádaépítő április 23-án jelentette be, hogy mindössze 710 alkalmazottal dolgozik tovább, 1200-től pedig megválik. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy ehhez kellett folyamodjunk. Megpróbáltunk minél több alkalmazottat megtartani állásában” - közölte Michael Swinford, a Bechtel képviselője. Elmondta: finanszírozás hiányában 2009 áprilistól nagyon keveset tudtak dolgozni. A munkálatok felfüggesztése alatt a munkáltató ugyanakkor továbbra is folyósította a béreknek 75 százalékát.

A Bechtel először február 3-án közölte, megválni készül valamennyi alkalmazottjától. A munkaügyi felügyelőség szerint azonban a vállalat megsértette a kollektív elbocsátásra vonatkozó eljárási szabályokat. Felmerült az is, hogy a megfelelő finanszírozás érdekében a Bechtel a román állam által garantált hitelt vehet fel. Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn közölte, pénzhiány miatt Romániában idén egy kilométer autópályát sem adnak át a forgalomnak.

Megépül Kolozsvár körgyűrűje

Már a nyáron átadják a forgalomnak Kolozsvár körgyűrűjét – jelentette be tegnap a kincses városban Radu Berceanu közlekedésügyi miniszter.

„Megpróbálunk anyagilag támogatni minden itt elkezdett infrastrukturális beruházást abból a pénzből, ami nem nagyon van. Azonban fel kell kutatnunk a lehetőségeket, hogy minden rendben lehessen. Bár teljesen nem készül el, át szeretnénk adni a forgalomnak a Bányabükköt Apahidával öszszekötő terelőutat, hogy kivihessük végre a forgalmat a város területéről.

Várhatóan erre június–júliusban kerül sor, de mi még akkor folytatni fogjuk a munkálatokat” – fogalmazott Berceanu. A körgyűrű 25 kilométeres lesz, a beruházás összköltsége eléri a 125 millió eurót.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron