2012. július 19., 10:022012. július 19., 10:02
Az országos premiernek minősülő képzést azzal az indoklással indították útjára, hogy az egyre népszerűbb szakma iránt megnőtt az érdeklődés mind itthon, mind pedig külföldön, képzett szakemberek azonban nincsenek. „A tanügyi törvény értelmében nagy sajnálatunkra megszűnt a gimnáziumi szintű tanítóképzés, hiszen az nagyon alapos felkészítést biztosított, de helyette indítottunk egy olyan osztályt, amely azt a korosztályt célozza meg, amelynek a nevelésére eddig nem volt célzott képzés, gondolok itt a bölcsődei korosztályra. Az új szaknak hiánypótló szerepe van” – fejtette ki László Katalin, a Bod Péter Tanítóképző igazgatója. Mint részletezte, hiánypótló szakmáról van szó, hiszen az ezt elvégzőknek lehetőségük adódik arra, hogy a padokból kikerülve hatékonyabban tudják nevelni a gyerekeket.
A Bod Péter Tanítóképzőnek egyébként más szakok beindítására is akkreditációja van, így a közeljövőben az igényeknek megfelelően szabadidő- és rendezvényszervező osztályokat is létesítenének. Érdekesség, hogy az oktatási intézményben felnőttek számára technikai jellegű képzést is biztosítanak az ingyenes titkársági szakon 28 hellyel, valamint a könyvtárosi szakon, ahol a tandíjat a jelentkezők arányának megfelelően határozzák majd meg. Az utóbbiaknál nem szükséges érettségi oklevél, csupán a 12 osztály elvégzéséről szóló bizonylatot kell felmutatni.
Deák Mária
Magyar nyelvű általános orvosi asszisztens képzés indul ősztől Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A hároméves gimnázium utáni oktatásra harminc diákot vesznek fel az első tanévtől. Pataki Enikő, az iskola igazgatója szerint van igény ilyen jellegű képzésre: egyrészt a végzőseik között vannak olyanok, akik jó képességűek ugyan, viszont anyagi okok miatt nem tudnak más városokban tovább tanulni, másrészt pedig hiánypótlónak számít, mivel magyar nyelvű asszisztensképzés nincs a környéken – az érdeklődők legközelebb Marosvásárhelyen tanulhatják ki anyanyelvükön a szakmát. Az igazgatónő továbbá elmondta, szakemberekkel, elsősorban orvosokkal is konzultáltak, akik szerint valószínűleg lesz igény jó képzettségű asszisztensekre Szatmár megyében. A kórházakba egyelőre ugyan nincs lehetőség alkalmazásra, mivel ezt rendelet tiltja, azonban ha a tiltást feloldják, valószínűleg bőven lesz kereslet nővérekre, a megyei egészségügyi intézmények személyzeti állománya ugyanis koránt sincs feltöltve. Pataki Enikő szerint az is indokolja a képzést beindítását, hogy a városban működő román nyelvű tanfolyamok igen népszerűek, s ezeken igen sok magyar ajkú fiatal vesz részt. |
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.