„Álljon ez épület, terjessze a világosságot!” – Oniga Erika művészettörténész a marosvásárhelyi időkapszula tartalmáról

Míg a marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe elhelyezett időkapszula hétfői felbontása érdekfeszítő eseménynek számított a nagyközönség számára, Oniga Erika művészettörténész és néhány kollégája előtt semmiféle meglepetést nem rejtegetett. A vásárhelyi muzeológus hosszú ideig kutatta az 1557-ben alapított iskola történetét, annak új, a múlt század elején felhúzott épületszárnyairól szakdolgozat írása is kötődik a nevéhez.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által 2013-ban kiadott tanulmánykötetben Oniga feldolgozta az akkor már elérhetővé vált egyházi jegyzőkönyveket.

Ebből a szakemberek nem csak az időkapszula tartalmáról, de annak hollétéről és konzerválási módjáról is információt szerezhettek. A kollégium mintegy 10–12 folyóméternyi irat­anyagát, melynek egy részét éppen az építkezéssel kapcsolatos dokumentumok képezik, 2008-ban szállították be a marosvásárhelyi református gyűjtőlevéltárba. Kérdésünkre, hogy milyen érzés volt hétfőn délután élőben találkozni a kutatott múlttal, Oniga Erika egy szóban összefoglalva visszásnak nevezte. Mint kifejtette,

éppen abból kiindulva, hogy egészen pontosan mindent lehetett tudni arról, amit az üveg-, illetve fémhengerbe az elődök elhelyeztek, nem tartotta szerencsésnek az alapkő „megbolygatását”.

„Szakemberként nem támogathattam ezt. Annál is inkább, mivel beigazolódott, hogy az időkapszula tartalmának feltárása a kutatás szempontjából nem hozott semmi többletet helytörténeti vagy művészettörténeti szempontból” – fejtette ki lapunknak a múzeum szakembere. Szerinte az alapkő az épület lelkét és szellemiségét jelenti, most viszont úgy érzi, hogy a Református Kollégium múlt század elején épült új szárnyait ettől fosztották meg. Ettől függetlenül Oniga Erika tiszteletben tartotta a püspökség álláspontját, jelen volt az időkapszula kibontásánál, azt megelőzően párperces kiselőadást is tartott.

A művészettörténész bízik abban, hogy az időkapszula és annak teljes tartalma visszakerül abba a csodálatosan kidolgozott faragott kőládába, amelyet kiemeltek a falból, és melléje egy új üzenet is kerül, amit a mai elöljáróságok küldenek a jövőnek.

A levéltárban található dokumentumokból egyébként az is kiderül, hogy az iskola bővítését komoly viták előzték meg. A kollégium vezetőségében megoszlottak a vélemények arról, hová húzzák fel az új szárnyat. 1905 márciusában az elöljáróság még az évszázadok óta körvonalazódott és használt telekre, a régi iskola helyére akarta felépíttetni a főgimnáziumot. „Gyulai Kálmán tanár azonban különvéleményt képviselt. Azt javasolta, hogy a kollégiummal szomszédos, a Bolyai utcában vásárolt és ezekkel határos, tanári lakásokul szolgáló telken építkezzenek, és a jelenlegit tartsák meg bentlakás céljára. A Gyulai Kálmán által ajánlott telken az építkezés sokkal többe, az intézmény lehetőségeit meghaladó összegbe került volna. Az anyagiak mellett az elöljáróság azért is ragaszkodott a régi telekhez, mert nem állt érdekében az épületek szétszórása” – írja Oniga Erika A marosvásárhelyi Református Kollégium főépülete című tanulmányában.

Amint Oniga Erika művészettörténész az eseményen elmondta,

a kollégium impozáns, új épületegyüttesének alapkövét jóval a munkálatok elkezdése után, 1908. szeptember 10-én helyezték el.

Korabeli leírások szerint ekkor már több szárnya is állt az iskola épületeinek. A dokumentumokból kiderül, hogy az esemény napján az új épület két szárnya, a Gecse Dániel (mai Bolyai tér) utca, illetve az Eötvös (Sáros) utca felé néző homlokzata már elérte a második emeleti szintet. A halasztást az egyház eszközölte ki; azért csúsztatták erre az időpontra az alapkő elhelyezését, hogy az ünnepi esemény része lehessen az egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlése programjának. Az egyházi és világi elöljárók jelenlétében megtartott ünnepélyt az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyve részletesen ismerteti.

A jegyzőkönyv szerint az 1 méter hosszú, 80 cm széles és 60 cm magas fehér homokkőből készült alapkövet az északi szárny közbelső falába, az utolsó pincebejárótól jobbra, körülbelül egyméternyi távolságra helyezték el.

A több mint száz év után is majdhogynem ép állapotban lévő több száz kilós kőláda tetején a következő felirat olvasható: „A marosvásárhelyi református kollégium ezen új kétemeletes épületének munkája megkezdetett 1908. március 18-án I. Ferenc József király uralkodása, Wekerle Sándor miniszterelnöksége, gróf Apponyi Albert, vallás és közoktatásügyi miniszter, Kenessey Béla, erdélyi ref. püspök, Kun Bertalan, tisztántúli ref. püspök, zsinati és konventi egyházi elnök, báró Bánffy Dezső, magyarországi ref. zsinati és konventi világi elnök, Ifj. dr. Ugron Gábor, e város és Maros-Torda főispánja, dr. Bernády György, Marosvásárhely szab. kir. város polgármestere, e város ref. egyházközségének főgondnoka idejében”. Az egyik nagy oldallapján a kollégium elöljáróságának tagjainak a neve sorakozik élen gróf Toldalagi László és Désy Zoltán főgondnokkal, Deák Lajos és gróf Teleky Ádám gondnokokkal. A másik nagy oldallapján „Épül: Baumgarten Sándor műépítész tervei szerint, Dósa László kir. főmérnök és Nagy Győző mérnök művezetése mellett, ifj. Csiszár Lajos építőmester által” szöveg áll.

Az alapkő egyik kis oldalára az „Álljon ez épület, terjessze a világosságot a magyar nevelésügy javára s a református anyaszentegyház erősségéül, az idők végéig!” feliratot vésték be.

„A jegyzőkönyvekből mindent tudtunk. Azt is, hogy az iratot körülcsavarták a frissen megjelent helyi és pesti lapok egy-egy példányával és egy-egy darab 20, 10, 5, 2 és 1 koronás, továbbá 20, 10, 5, 2 és 1 filléres, teljesen új pénzzel együtt záros üveghengerbe tették, majd ezt egy vastag falú fémhengerbe illesztve az alapkőbe helyezték” – mondta el lapunknak a muzeológus. Tanulmányában Oniga azt is leírta, hogy Baumgarten Sándor budapesti műépítész, az új iskolaépület tervezője elérzékenyülve szólt az ünneplő közönséghez: „Akkor tehát, midőn örök életűt igyekeztem alkotni, a jelen ünnepélyes pillanatban mégis arra kérem a Mindenható Istent, hogy az épületet addig engedje fennállani, míg az a hit, az igaz hazafiság és a tudomány szolgálatában áll! Úgy legyen!”