Fotó: A Hargita Megyei Tanács sajtószolgálata
A háromszéki Zágonban tartott csütörtöki tanácskozásukon a Kovászna, Hargita és Maros megyei gazdaszervezetek és közbirtokosságok képviselői megalakították a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumát – tudatták közös közleményükben a három megye önkormányzatai.
2018. július 20., 10:482018. július 20., 10:48
A zágoni találkozón több mint ötven gazdaszervezet és közbirtokosság vezetője vett részt. Elhatározták: az egyeztető fórum konzultatív szerepet tölt majd be a székelyföldi gazdatársadalomban. Állandó bizottságába augusztus 20-ig mindhárom megye ágazatonként egy-egy tagot nevesít.
„Székelyföldet nem csak a hagyományok, a közös múlt, de a közös mezőgazdaság, erdőgazdálkodás lehetőségei is összekötik, és ezeket a lehetőségeket csak összefogva tudjuk kihasználni” – idézte a közlemény Becze Istvánt, a nemrég bejegyzett Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnökét.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke azt hangoztatta: „azé a föld, aki megműveli, és addig lesz Székelyföld a székelyeké, amíg megművelik”. Tamás Sándor a székelykeresztúri, csíkszépvízi és kézdiszéki tejszövetkezetek megalakulásának a példáját említve kijelentette:
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta, hogy az összefogás mellett a hatékonyság növelése is követelmény a gazdálkodók számára.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke többek között arról szólt, hogy Székelyföldön a mezőgazdaságban dolgozik a legtöbb ember, és ha ezen a területen sikerül jó példát felmutatni, más ágazatokban is lesz előrelépés.
Tóth László csíkszeredai főkonzul Magyarország kormánya nevében köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta: ahol stabilitás és egység van oda szívesebben megy a szakma, és támogatást is könnyebb szerezni.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!