Fotó: Haáz Vince
Felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának budapesti állami támogatással felújított épületegyüttesét hétfőn Marosvásárhelyen: a református egyház tulajdonában levő ingatlanban a Bolyai Farkas-gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik, melyek együttes diáklétszáma megközelíti a kétezret.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes az avató ünnepségen úgy vélte, a két intézmény olyan, mint az egymással versengő testvérpár, akik ösztönzik egymást a jobb teljesítményre. Hozzátette: a két intézmény diákjai ezután Erdély talán legmodernebb iskolájában tanulhatnak. Azt is megjegyezte: amikor az erdélyi magyarság intézményeket újít fel, azt jelzi, hogy bízik a jövőjében. Az MTI beszámolója szerint Kelemen Hunor köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely biztosította a forrásokat ahhoz, hogy megnyilvánuljon az erő, amely a közösségben van.
Kató Béla erdélyi református püspök ünnepi beszédében azt hangoztatta: ha Istent ismerő, Istenben bízó diákok hagyják el Marosvásárhely híres iskolájának padjait, van esély arra, hogy az előttük járókhoz hasonlóan ők is a világhírnév felé röpüljenek.
Fotó: Haáz Vince
A püspök megemlítette: az épület homlokzatát díszítő trombitáló angyal akkor vált a Marosvásárhelyi Református Kollégium jelképévé, amikor 1718-ban a város befogadta a sárospataki kollégiumot.
„Tanár és diák úgy éljen, úgy dolgozzon, úgy tanítson, és úgy tanuljon, hogy félje, és dicsőítse, imádja Istent. Az épületet felújítottuk, az angyal trombitája fényesebben ragyog, mint valaha. Nézzetek rá örömben és szomorúságban, merítsetek belőle erőt és alázatot, mutassatok fel rá órán és órán kívül egyaránt” – fogalmazott a püspök.
Fotó: Haáz Vince
Az iskola véndiákjaként szóló Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő felidézte: a mai ünnepléshez kellett azoknak a tanároknak a felelősségtudata, akik a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben is őrizték az iskola magyar jellegét. Úgy vélte: bolyais diáknak vagy református kollégistának lenni ma is felelősség.
Véndiákként szólt az ünneplőkhöz Soós Zoltán, Marosvásárhely 2020-ban megválasztott polgármestere is, aki azonban megemlítette, hogy városvezetőként és szülőként is érdekelt az iskola ügyeiben.
Fotó: Haáz Vince
Megemlítette: a korábbi városvezetés még az épületegyüttes felújítására kért építési engedély kiállításával is zsarolni próbálta az egyházat és a magyar közösséget. Hozzátette: az iskola elemi osztályai számára új épület épül és tervezik egy kollégium építését is.
Fotó: Haáz Vince
Hajdu Zoltán, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója beszédében felidézte: 466 éve működik református iskola Marosvásárhelyen, a Református Kollégium most felújított főépülete 1908 és 1911 között épült, 1948-ban államosították, de 2007-ben az egyház visszaperelte. Az igazgató hivatali elődje, Kozma Béla érdemének tartotta, hogy az intézmény a kommunista diktatúra idején a legnevesebb tanára, Bolyai Farkas nevét felvéve óvta a lehetőségekhez mérten magyar jellegét és egyházi szellemiségét.
– jelentette ki az igazgató.
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi ünnepség a vártemplomban kezdődött, ahol a reformáció ünnepén tartott hálaadó istentiszteleten Kolumbán Vilmos püspökhelyettes prédikált. A két iskolának otthont adó épületegyüttest a református egyházkerület a magyar állam támogatásából és saját forrásaiból újíttatta fel az elmúlt négy és fél évben. A beruházás mintegy nyolcmillió euróba került.
Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök a Marosvásárhelyi Református Kollégium felújítását ünneplő gyülekezetet hétfőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
szóljon hozzá!