Fotó: Facebook/Cocis Horatiu
Az elmúlt napok esőzései nyomán összeomlott a Bay-kastély a Szilágy megyei Ördögkúton – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
2020. július 02., 16:492020. július 02., 16:49
2020. július 02., 16:502020. július 02., 16:50
A 19. század közepén neoromantikus stílusban épített kastélyban az államosítás után a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet székháza működött. Az épület 1990 után gazdátlan maradt és romossá vált. Egy 2018-ban végzett felmérés szerint már csak kilenc százaléka állt. A község polgármesterének a többször megismételt kérésére 2019-ben törölték a műemlékek országos lajstromáról.
A Bay-kastély utolsó tulajdonosa Bay Ferenc volt, aki a második világháború végén elmenekült a faluból. A szilágysági földbirtokost a román hatóságok felelősnek tartották azért, hogy 1940-ben a faluba bevonuló magyar honvédség vérengzésének 86 helybéli esett áldozatul. A település korábbi elöljárója közölte: a faluban nem nézik jó szemmel az egykori háborús bűnös birtokát.
Fotó: Facebook/Cocis Horatiu
A kastély összeomlására a Szilágy Megyei Történeti és Művészeti Múzeum kutatója, Horațiu Cociș hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében. A muzeológus szerint a kastély a helybeliek lassú és vágyott rombolásának esett áldozatul.
Horațiu Cociș nem tartotta elfogadhatónak azt, hogy a helyi közösség egy műemlék épületen torolta meg mindazt, ami 1940-ben történt. A Bay-kastély két épületszárnyból állt, amelyeket a velencei Sóhajok hídja mintájára épült átkelő kötött össze.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!