Az újrakezdés jegyében „kerekedik” az idei Kolozsvári Magyar Napok programja

Kordonok között ugyan, de ismét lesznek nagykoncertek a kolozsvári Főtéren •  Fotó: KMN

Kordonok között ugyan, de ismét lesznek nagykoncertek a kolozsvári Főtéren

Fotó: KMN

Még mindig korlátok között ugyan, de a szervezők reményei szerint idén már sokkal szabadabban ünnepelhet a kincses városbeli magyarság: a 12. Kolozsvári Magyar Napokra „visszatérnek” a főtéri könnyűzenei koncertek és a Farkas utcai vásár is. A részvételhez védettségi igazolás szükséges.

Pap Melinda

2021. július 07., 13:002021. július 07., 13:00

2021. július 07., 16:192021. július 07., 16:19

Az érvényes járványügyi korlátozásokat betartva, de a tavalyi „csonka évhez” képest már-már a hagyományos programmal készülnek idén a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) szervezői. Gergely Balázs főszervező szerint az idei „Kerekedik” mottó is arra utal, hogy a nagyszabású rendezvény történetében újabb tíz év veszi kezdetét. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke az idei, 12. kiadást beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a Kolozsvári Magyar Napok a megújulás időszakába lépett, az új kezdettel újabb tízéves ciklusnak vágnak neki.

Augusztus 17–22. között ugyanis ismét vissza tudják engedni a főtéri nagyszínpadra az olyan „közkedvelt magyarnapos műfajokat”, mint a könnyűzenei koncertek, megtarthatják a futómaratont és újra lesz vásár a Farkas utcában.

Utóbbit leszámítva valamennyi rendezvényen védettségi igazolás szükséges, oltási igazolást, negatív PCR- vagy gyorstesztet kell felmutatni a részvételhez, vagy igazolni, hogy az érdeklődő átesett a Covid-19 betegségen. Regisztrálni ezért nem szükséges, a már egyszer leellenőrzött résztvevők a tervek szerint karszalagot kapnak, hogy ne kelljen magukat újra és újra igazolni.

Nosztalgia a Főtéren

Szabó Lilla programigazgató szerint az idén ötnapos rendezvény több mint 200 programmal várja a kolozsvári magyarokat, ezeket száz partnerszervezettel közösen hozták tető alá. A helyszínek a szokásosak, a Főtér, a Bánffy-udvar és a Romkert mellett a Református Kollégium udvarán is lesznek programok, és a Farkas utcai vásárt is megtarthatják. A jelenlegi szabályozások szerint

ez lesz az egyetlen helyszín, ahol nem kérnek védettségi igazolást, a vásárok esetében ugyanis nincs ilyen elvárás.

Ellenben épp emiatt mellőzni kell az itteni színpadot, és rendezvények sem lehetnek a Farkas utcában, hogy a többi helyszínhez hasonlóan ne kelljen körbekeríteni.

Gergely Balázs, Szabó Lilla és Mile Lajos főkonzul a szerdai sajtótájékoztatón •  Fotó: Vakarcs Loránd/Kolozsvári Magyar Napok Galéria

Gergely Balázs, Szabó Lilla és Mile Lajos főkonzul a szerdai sajtótájékoztatón

Fotó: Vakarcs Loránd/Kolozsvári Magyar Napok

A Főtéren is lesz „átlátható, szimbolikus kordonhatár”, fogalmazott Gergely Balázs, aki szerint a jelenlegi szabályozás értelmében ide mintegy 5000 résztvevőt engedhetnek be.

Itt a rendezvény méretéhez képest „túlméretezett” színpad lesz, ugyanis a pár nappal a magyar napok előtt záruló Electric Castle fesztivállal közösen használják azt.

A főtéri rendezvények sora az augusztus 17-i, keddi napon a gödöllői Monarchia Operett Erzsébet királynőről szóló operettjével kezdődik, melyet Kerényi Miklós rendezett. Szerdán a népzenéé lesz a főszerep, a Tokos zenekar ünnepli 10. születésnapját a kincses város közösségével, míg csütörtökön egy másik kolozsvári zenekar, a Knock Out lép fel.

Gergely Balázs főszervező szerint a csütörtöki és a szombati nap a nosztalgiáé, ugyanis az első magyar napok fellépőit hívták el újra. Így csütörtökön Szarka Tamás és a feloszlott Ghymes együttes több tagja is színpadra lép. A pénteki, augusztus 20-i operagála után filmvetítést tartanak, míg

szombaton a Hot Jazz Band, illetve Hobo és zenekara lép fel a Főtéren. Az idei kiadás ökumenikus istentisztelettel zárul.

Előtérben a kultúra

A szórakoztató programok mellett idén is számos kulturális rendezvény, kiállítás, koncert lesz, a Farkas utcai templom mellett a Redutban is lesznek komolyzenei hangversenyek. Tudományos előadások, beszélgetések is várják a kolozsváriakat, ugyanis a fennállásának 440. évfordulóját ünneplő Babeș–Bolyai Tudományegyetem, illetve az idén 20 éves Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) is beszáll a szervezők sorába. A Szent István Napi Néptánctalálkozót, a sokak körében népszerű maratont és az EKE teljesítménytúráit is megtartják, de örömfőzés is lesz.

Gyűjtés is lesz, ezúttal a Szent Mihály-templom neogótikus kerítésére kérik a résztvevők anyagi támogatását ugyanis a Pákey Lajos tervezte térelválasztó leromlott állapotba került, és felújítása nem szerepel a főtéri istenháza restaurálási tervében.

A magyar napok egyik fő szervezőpartnere Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa is, mely szintén változatos, zömében kulturális programokkal készül, számolt be Mile Lajos főkonzul. Mészöly Miklósról, illetve a Nagybányai Festőiskola 125. évfordulójáról és a páneurópai piknikről is megemlékeznek, de fotó- és ereklyekiállítás, filmvetítések is lesznek.

Gergely Balázs főszervező •  Fotó: Vakarcs Loránd/Kolozsvári Magyar Napok Galéria

Gergely Balázs főszervező

Fotó: Vakarcs Loránd/Kolozsvári Magyar Napok

Azok, akik nem tudnak jelen lenni a Kolozsvári Magyar Napokon, a tavalyi kiadáshoz hasonlóan a KMN TV-n követhetik, melynek működtetői egésznapos programmal és sok élő közvetítéssel készülnek.

Gergely Balázs szerint a tavalyi lecsupaszított ünneplésből idén sikerül elmozdulni az igazi örömködés felé. Újságírói kérdésre elmondta: a jubileumi 10. kiadás után méretében már nem nagyon tud nőni a kincses városbeli rendezvény, így folyamatosan annak megújítására törekednek. „A feje tetejére állíthatnánk bármikor, de jelen pillanatban az a lényeg, hogy meg tudjuk újítani a közönség érdeklődését, és fenntartani magunkban a motivációt” – összegzett a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője.  A részletes programot hónap végére ígérik a szervezők.

korábban írtuk

Idén is megrendezik a Kolozsvári Magyar Napokat, de még kivárnak a program ismertetésével
Idén is megrendezik a Kolozsvári Magyar Napokat, de még kivárnak a program ismertetésével

Ebben az évben augusztus 17-21. közötti rendezik meg Erdély egyik legnagyobb rendezvénysorozatát, a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), ám a szervezők csak a hónap végén hozzák nyilvánosságra a programot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is