Autonómia nélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás – hangzott el a KMAT budapesti ülését követő sajtótájékoztatón
Fotó: facebook.com/Sándor Krisztina
Trianonra az autonómia a válasz, enélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás – mondta Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. október 05., 17:382018. október 05., 17:38
2018. október 05., 20:022018. október 05., 20:02
Tőkés László kifejtette: a KMAT legutóbb március elején ülésezett, akkor az utódállamok által ünnepelt 100 éves évforduló kapcsán előirányoztak egy konferencia- és rendezvénysorozatot. Felidézte: „konstruktív magyar hozzáállást” javasoltak, álláspontjuk szerint a válasz Trianonra az autonómia.
– jegyezte meg.
Egy felhívást is intéztek a romániai magyar autonómia ügyében a román parlamenthez, azt indítványozva, hogy a centenárium alkalmából a két nemzet harmonikus együttműködése előtt azzal nyissanak utat, hogy megkezdődik a párbeszéd az autonómiáról. Erre a felhívásra azóta sem érkezett válasz, s a hallgatás ezúttal nem beleegyezés, hanem a kezdeményezésük semmibe vétele – értékelt Tőkés László.
– jelentette ki az erdélyi magyar politikus.
Úgy fogalmazott, a magyar közösség önrendelkezési joga nélkül, a tanügyi autonómia nélkül kínszenvedés ami folyik. Szerinte Kárpátalján a teljes magyar nyelvű oktatás megsemmisítésének réme fenyeget, s ez ellen szinte eszköztelenek. Hozzátette, a KMAT tagszervezeteivel erősítenék, szélesítenék az együttműködést az autonómia megteremtése érdekében.
Tőkés László jelezte: október 12-én Kolozsvárott közös román-magyar találkozót tartanak, ahol közös nyilatkozat kiadására készülnek a vallásszabadság házában. Brüsszelben Románok és magyarok Európában címmel tartanak majd konferenciát. Október 27-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös küldöttgyűlést tart, november 18-án Sepsiszentgyörgyön lesz székely nagygyűlés – tette hozzá.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte:
Mint mondta, abban érdekeltek, hogy Magyarország és az utódállamok kormányai, többségi nemzetei között jó legyen a viszony. Jelezte: szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal, káros, ha az ottani magyarok választási kampány célpontjává válnak.
Hozzátette: Erdély vonatkozásában az év jól kezdődött, három erdélyi magyar párt közös nyilatkozatot írt alá az autonómia ügyében. Ugyanakkor azokat a jogokat igyekeztek megnyirbálni, amiket eddig gyakorolhattak, különösen az oktatás területén – mutatott rá, hangsúlyozva: nem adják fel, az autonómia számukra stratégiai kérdés.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
szóljon hozzá!