Terrorvád: utcára vonulnak az ifjúsági szervezetek

Terrorvád: utcára vonulnak az ifjúsági szervezetek

Fotó: Bencze Melinda

Három ifjúsági szervezet kezdeményezésére tüntetést szerveznek május 29-én Kézdivásárhelyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőinek meghurcolása ellen tiltakozva.

Molnár Rajmond

2016. május 23., 19:462016. május 23., 19:46

A HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet képviselői hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatójukon leszögezték: az ügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztálya (DIICOT) által összeállított vádirat teljes mértékben valótlan állításokon alapul. „Ha hagyjuk, hogy közösségünk tagjait meghurcolják valós indokok nélkül, akkor visszatérünk a huszadik század sötétebb pillanatait idéző módszerekhez” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke. Az ifjúsági szervezetek várnak minden erdélyit a kézdivásárhelyi tüntetésre, „hogy közösen fejezzék ki felháborodásukat, kiállva a meghurcolt fiatalok mellett”.

Amint arról beszámoltunk, a DIICOT múlt csütörtökön emelt vádat a decemberben letartóztatott Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi és Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi szervezetének elnöke ellen. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják.

A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, illetve arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez. A több mint hetvenoldalas dokumentumból kiderül, hogy a Kézdivásárhelyen tartott házkutatások során lefoglalt pirotechnikai eszközökkel az Országos Kriminalisztikai Intézet végzett kísérleteteket. Az intézet megállapította, hogy a vásárolt petárdák összesen 1,546 kilogramm robbanóanyagot tartalmaztak, ennek tíz százaléka is egy MK2 kézigránátnak megfelelő robbanást okozhatott volna – állítja az ügyészség.

A vádiratban a DIICOT arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában jogi személyiséggel nem rendelkező HVIM-et, valamint a Romániában is bejegyzett Szent László Serege Egyesületet, amelyek tevékenysége és jelképei tiltottak Románia területén. Mint a vádiratban írják, a magyar szélsőségesek nyelvi leleményességgel játsszák ki a román jogszabályokat: nem felvonulást, hanem megemlékezéseket szerveznek, utóbbihoz pedig nincs szükség hatósági engedélyre.

A vádirat szerint a szélsőséges szervezetek rendezvényeinek – ahova katalán, baszk, észak-ír politikusokat hívnak meg – az a célja, hogy románellenes érzelmeket keltsenek a magyar közösségben. A DIICOT a vádirat illusztrálására a székely szabadság napjának a marosvásárhelyi rendezvényén készült fotókat is felhasznált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására
2024. április 04., csütörtök

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon

Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.

A parkolóhelyek utáni hajszában látványosan megugrott a rokkantkártyával rendelkező sofőrök száma Nagyváradon
2024. április 04., csütörtök

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében

A Schlauch Lőrinc emlékév keretében csütörtökön együttműködési megállapodást írt alá Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója a püspöki palota Schlauch termében.

Restaurálják a Szentjobb-ereklyét a Nagyváradról regnáló bíboros emlékéve keretében