Ártatlannak vallotta magát Mikóczy Zoltán, az Overdose tulajdonosa

Elutasította Mikóczy Zoltán szabadlábra helyezési kérelmét a nagyváradi táblabíróság tegnap. A híres versenyló, Overdose tulajdonosaként ismert szlovákiai magyar üzletembert október 21-én helyezték előzetes letartóztatásba, és a tegnapi döntés eredményeképpen az ügy lezárásáig őrizetben is marad.

Nagy Orsolya

2009. november 04., 08:422009. november 04., 08:42

A fellebbezést követően a Mikóczy és társa, a magyar állampolgárságú Györke Dezső Sándor ellen felhozott vádak tárgyalása is megkezdődött. Az indoklás szerint a szabadlábra helyezési kérelem megalapozatlan volt. A két vállalkozót azzal vádolják, hogy október 21-én éjjel a Mikóczy résztulajdonában lévő, csődeljárás alatt álló élesdi húsipari vállalat, a Karpat Carne Kft. ingóságait próbálták titokban Magyarországra szállítani.

Reggel tíz óra környékén kezdődött a fellebbezés tárgyalása a váradi igazságügyi palotában, döntést pedig délután háromra ígértek. Addig a tulajdonképpeni ügyet is napirendre tűzik – ígérték az illetékesek. Mikóczyék ügyvédje, Alexandru Butuc, illetve a három tanú azonban hiába várta a tárgyalás megkezdését az eredeti időpontban, fél tizenkettőkor. Akkor a törvényszék szóvivőjének elmondása szerint azért halasztották a tárgyalást, mert Butucot, aki nem vette fel a telefonját, nem tudták előzetesen értesíteni az időpontról.

A következő időpont 13 óra volt, egy másik teremben. Mint kiderült azonban, ott még további öt peres ügy várt rendezésre előtte. Butuc kevéssel három óra után, amikor még mindig nem volt semmi jele annak, hogy hamarosan napirendre kerülne Mikóczyék ügye, a folyosón jártában-keltében megjegyezte: „Ezek idegileg ki akarnak készíteni.”

Akkor még úgy tervezte, a tárgyalás halasztását kéri a védelem felkészítése érdekében, de amikor fél négy táján megtudtuk: elutasították a fellebbezést, úgy döntött, inkább mihamarabb megpróbál pontot tenni az ügy végére, hogy ügyfelei szabadulhassanak. Az ügy résztvevői valamivel 16 óra után léptek a terembe. Mikóczyt és Györkét csuklójuknál egymáshoz bilincselve kísérte be több egyenruhás. Alexandru Butuc első felszólalásában azt kérte, a törvényszék ne tárgyalja gyorsított eljárással az ügyet, de ezt a kérelmét a bíró elutasította.
„Teljes mértékben ártatlannak tartom magam” – kezdte nyilatkozatát Overdose tulajdonosa.

Azt mondta, a vádiratban leírt tetteket nem tagadja, ám kijelentette: nem volt tisztában a helyzettel, amikor elkövette őket. Azt hitte, a kérdéses ingóságok, gyári felszerelések tavasz óta papíron egy másik cég, a Karpat Meat tulajdonában vannak, s ez utóbbi alapító vállalatának, a máltai tulajdonú Still Centernek akarta őket elszállítani egy kétéves tartozás fejében. A Still Centerben Mikóczynak nincs tulajdonrésze, viszont Európa ezen részében ő képviseli a céget, ezért volt éppen akkor jelen, illetve arról is meg akart győződni, hogy a gépek valóban átkerülnek jogos tulajdonosukhoz.

A tavaszi tranzakció azonban nem történt meg. Mikóczy szerint ennek lebonyolítása az ügyvezető, Kosztaczky István felelőssége lett volna – ő volt az, aki két nappal a javak elszállítása előtt értesítette az ügyészséget arról, mire készül a társtulajdonos. Alexandru Butuc szerint egyébként az sem törvényes, hogy a hatóságok ekkor nem megakadályozni próbálták a bűntettet, hanem tettenérést szerveztek.

Mikóczy azt mondta, ő maga amúgy csak a rakodás utolsó negyedórájában volt jelen, a többit átaludta. Azt is elmondta, hogy a Karpat Carne elleni csődeljárásról csak elfogatásának éjjelén, a rendőrségen értesült. A törvényszékre három tanút idéztek be, a tárgyalás azonban lapzártánkkor még tartott.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Áradások Kovászna megyében: van, ahol kritikus a helyzet; közel 300 ember kényszerült elhagyni otthonát

Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.

Áradások Kovászna megyében: van, ahol kritikus a helyzet; közel 300 ember kényszerült elhagyni otthonát
2025. május 29., csütörtök

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében

Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Kétszer is rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. május 28., szerda

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is
2025. május 28., szerda

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát

Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát
2025. május 28., szerda

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán

Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán
2025. május 28., szerda

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!

A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!
2025. május 28., szerda

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason

Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason
2025. május 28., szerda

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 28., szerda

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált
2025. május 28., szerda

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán

Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán