Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Elhunyt az Arad Megyei Mentőszolgálat koronavírussal fertőzött 48 éves asszisztensnője, a mentőszolgálat további kilenc alkalmazottjának diagnosztizáltak Covid-19-et.
2020. október 27., 12:092020. október 27., 12:09
Raveca Nicoară intézményvezető kedden az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az elhunyt asszisztensnő a borosjenői mentőállomáson dolgozott.
– mondta el a mentőszolgálat igazgatója. Hozzátette: ez az első haláleset az általa vezetett intézménynél.
„Valamennyi alkalmazottunk megfelelően felszerelt, védekezik, így az egészségügyi személyzet esetében nehéz megmondani, hogy munkavégzés közben kapták el a koronavírust, vagy munkaidőn kívül” – jegyezte meg Raveca Nicoară.
Jelentősen csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 212 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 6470 elhalálozást jegyeztek, 79-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfőn a stratégiai kommunikációs törzs.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa a parajdi sóbányában kialakult helyzetre utalva kijelentette: a természettel vívott harc „elveszett”, de biztosította a közvéleményt, a térségben élő emberek nincsenek és nem is lesznek egyedül ebben a küzdelemben.
Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.
Medve harapott meg egy külföldi turistát kedden a Transzfogarasi úton, miután az ember etetni próbálta a vadat – közölte az Argeş megyei katasztrófavédelem.
Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon, a premontrei rend belvárosi templomában.
Nagyszabású razzia eredményeként egy hétfős drogbanda tagjait fogták el a szervezett bűnözés elleni ügyosztály aradi nyomozói temesvári kollégáikkal együttműködve.
Heves esőzésekre figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat 14 megyére.
Egy 82 éves székelyföldi nőt gyanúsít kábítószer-csempészettel a román rendőrség, miután a lakásán 50 gramm kiporciózott kokaint találtak. Egy másik, 50 éves nőt az eladásra szánt drog szállítása közben értek tetten – közölte a Hargita megyei rendőrség.
Kovászna és Hargita megyében is áradásokat okoztak a heves esőzések, két településen megelőző kitelepítésekre is szükség volt.
Jogosítvány nélküli vezetésért indítottak több bűnvádi eljárást a hétvégén a Bihar megyei rendőrök, két személyt őrizetbe vettek. A rendőrség arra figyelmeztet, hogy börtönbüntetést kockáztat az, aki vezetői jogosítvány nélkül ül volánhoz.
A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség az utóbbi évek leghosszabb munkálatait irányítja Parajdon, miután a heves esőzések megnövelték a Korond-patak vízhozamát, és szivárgást okoztak a sóbányában.
szóljon hozzá!