Állatbarát világítást is kap a Brassópojánára vezető promenád
Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Braşov
Promenáddá alakítják a Salamon-kőtől Brassópojánára vezető, a túrázók által igen kedvelt régi utat, a világítórendszert pedig úgy kívánják kialakítani, hogy ne zavarja a környéken élő vadállatokat.
2024. április 24., 08:572024. április 24., 08:57
„A Brassópojánára vezető régi út a város és az üdülőhely közötti fő gyalogos összeköttetés, miután az új közúti utat az 1960-as években megnyitották. Sok brassói és turista választja a friss levegőn való sétát ezen az úton, különösen azért, mert ez egy könnyű útvonal, többek között a kisgyermekes családok számára is.
Megkértük a tervezőt, hogy a világítási megoldás, amelyet holnapután (csütörtök – szerk. megj.) bemutatunk a városi tanácsnak, olyan legyen, amely nem befolyásolja a környék élővilágát, nem zavarja a környező erdőkben élő vadállatokat” – jelentette be kedden Allen Coliban polgármester.
A Salamon-kőtől indul majd az új promenád
Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Braşov
A Brașov.net helyi portál által idézett megvalósíthatósági tanulmány szerint
A világítási rendszer kialakításáról szóló megvalósíthatósági tanulmány 1,59 millió lejbe kerül.
Mint ismeretes, Brassópojána Románia legnépszerűbb és egyben egyik legdrágább üdülőközpontjává nőtte ki magát. Már a 20. század első felében is ismert üdülőhely volt. Az 1930-as években kezdett kiépülni, az 1950-es években pedig felépítették az első szállodákat, és számos modern sportpályát és sífelvonót létesítettek.
Egészen az 1960-as évek elejéig Brassópojánát csak két ösvény kötötte össze Brassóval – emlékeztet a vonatkozó Wikipédia-szócikk. Az egyik a Nagy-tölgyes gerincén kanyargott, és főleg a szénaszállító szekerek használták;
Könnyed séta. A régi út ma is igen népszerű a túrázók körében
Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Braşov
A 20. század első felében többször korszerűsítették, autók számára is járhatóvá téve. A turistákat az 1930-as évektől lánctalpas járművekkel és katonai teherautókkal szállították ezen az úton. A telep fejlődésével azonban időszerű lett egy modern autóút építése.
A két utat 2003-ban 1E néven egyesítették és főútnak nyilvánították.
Az Oaben-völgyi „régi utat” (jelenlegi neve Lehmann-út) ma túraösvényként használják, autók által nem járható.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
szóljon hozzá!