Állások a caritas révén

Szatmárnémeti – Szakoktatás fogyatékkal élőknek. Ma vizsgáznak a szatmárnémeti Caritas fogyatékkal élők számára szervezett szakmai képzésének utolsó résztvevői: tizenöt elárusítóból álló csoport. Tegnap délután 26 cukrász adott számot a tanfolyamon elsajátított tudásáról. Az október elején indított projekt keretében közel 230 szellemi fogyatékos, illetve siket és néma személy tanulhatta meg a számítógép-kezelői, elárusítói, masszőr- és cukrászmesterséget.

Gazda Árpád

2006. december 20., 00:002006. december 20., 00:00

A képzést a Fogyatékkal élők Országos Hatósága által kiírt pályázaton elnyert összegből finanszírozták; a kiírásra beküldött pályázatok közül egyébként a Caritasé volt az egyetlen nyertes.
A projekt első lépéseként szociális munkásokból álló húsztagú csoportot bíztak meg, hogy felkutassa azokat a Szatmár megyei családokat, amelyekben fogyatékosok is élnek. „Ebben a munkában nagy segítséget nyújtottak különböző szervezetek: a Gyermekvédelmi Iroda, a Fizikai Fogyatékosok Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete, valamint a Senzor Alapítvány. Az ő segítségükkel mintegy hétszáz családot látogattunk meg a megyében” – számolt be Telecaci Monica, a projekt vezetője. A „toborzó” kampányt követően, október negyedikén 234-en jelentkeztek a szakmai képzésekre.
A szervezet a Henri Coandã oktatóközpontot kérte fel a program lebonyolítására; négy szakot: masszőr, cukrász, számítógép-kezelő és eladó tanfolyamot indítottak. A jelentkezők közül eddig 130 tanuló szerzett oklevelet, közülük két masszőrnek sikerült munkát találnia, két cukrász pedig a vizsga alkalmazza egy vállalat. A beiratkozott személyek közül időközben heten abbahagyták tanulmányaikat, a többiek nem jelentkeztek vizsgára. „Az utóbbiak számára januárban pótvizsgát szervezünk; ez nem volt benne az eredeti tervekben, de az oktatókkal való egyeztetés során jónak láttuk még egy esélyt adni a le nem vizsgázott tanulóknak” – magyarázta a projektfelelős.
Telecaci Monica sikeresnek ítéli a projektet. „Január végéig közel 230 fogyatékkal élő ember rendelkezhet szakmával. Ugyanakkor pozitív visszajelzéseket kaptunk a tanulóktól, s ez bennünket is motivál. A résztvevők szemszögéből pedig a legfontosabb, hogy közülük többen már munkahelyet találtak” – összegezte a projektfelelős.

Gödri Alpár Béla

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen