Tőkés László szerint a román és a magyar emlékezetpolitikának a különbözősége a napi politikát is megterheli a két nép és a két ország viszonylatában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a román nemzeti ünnepen szervezett, Trianon a politikai térben című online román–magyar konferencián fejtette ki a véleményét.
2020. december 01., 22:262020. december 01., 22:26
2020. december 01., 23:212020. december 01., 23:21
A politikus rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Románia az Erdély elszakítását egyoldalúan kinyilvánító gyulafehérvári nagygyűlés évfordulója után immár a trianoni döntés évfordulóját is az ünnepek sorába emelte. Megemlítette: mindkét ünnep a magyarok fölött aratott győzelem ünnepe, holott – mint fogalmazott – a kommunista diktatúra közös erővel történt 1989-es megdöntését is ünneppé nyilváníthatta volna az ország. Tőkés László úgy vélte: a mai Európa szellemében az elvett területért jogok járnának az erdélyi magyarságnak, hogy otthon érezhesse magát a szülőföldjén.
„Ezt a magyar ellenségképet élesztik fel a politikusok, amikor a magyar veszélyt emlegetik” – idézte az MTI Tőkés Lászlót. Klaus Iohannis államfő kijelentését idézte, aki azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy el akarja adni Orbán Viktornak Erdélyt. Tőkés László arra kérte előadótársait: segítsék elő, hogy Románia szakítson a magyarokkal szembeni asszimilációs politikával és az állami nacionalizmussal, amely az elmúlt száz évet jellemezte.
Vasile Popovici egyetemi tanár, volt nagykövet felidézte az 1989 decemberében, Tőkés László parókiája előtt megélt összefogás élményét. Vitatta azonban, hogy Ceaușescu asszimilációs politikája élne ma is Románában. A változás példájaként említette, hogy Marosvásárhelyen románok is a magyar polgármesterjelöltre szavaztak, Temesváron pedig Németországból odatelepedett polgármestert választottak. Vasile Popovici úgy látta, hogy „a magyarországi nacionalizmus, illiberalizmus és populizmus is útját állja a román–magyar közeledésnek”. „Nem juthatunk sehová, ha egyikünk a múlt felé, a másikunk a jövő felé fordítja az arcát” – jelentette ki. Szerinte a romániai regionalizmusról 10-15 éve indult párbeszéd is akkor halt el, „amikor Magyarország nacionalista útra tért”. Kijelentette: a bánsági multikulturalizmus híve, és szívesen az utcára menne, ha valaki meg akarná szüntetni a temesvári magyar színházat.
Sabin Gherman kijelentette: szégyelli magát az úzvölgyi temetőfoglalás miatt, és a trianoni évforduló ünneppé nyilvánítása miatt. Úgy vélte: utóbbi olyan, mint a buli, amit egy temetés szomszédságában tartanak. Szerinte nem illik ilyet tenni. Kijelentette: Romániában a Duna-deltát a különleges környezetei helyzete, Székelyföldet pedig a sajátos kultúrája miatt kellene sajátos státusú régióvá nyilvánítani, akárcsak Olaszország tette Dél-Tirollal.
Gherman azt a nézetét is elismételte, hogy egy a kultúrák egyenlőségén alapuló erdélyi román-magyar-német pártot kellene létrehozni. Szerinte míg ez nem történik meg, a politikusok megosztó szándéka érvényesül.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
szóljon hozzá!