Akvapark épülhet Temesváron, jelentős profitot termelt a váradi létesítmény

•  Fotó: nymphaea aquapark

Fotó: nymphaea aquapark

A térség „legnagyobb és legszebb” akvaparkjának építését tervezik Temesváron – jelentette be Nicolae Robu polgármester. A nagyváradi létesítmény tavaly szeptember tizedikei megnyitása óta 660 ezer eurós profitot termelt.

Kőrössy Andrea

2017. szeptember 12., 16:112017. szeptember 12., 16:11

A beruházást az önkormányzat által felvett hitelből finanszíroznák, az élménypark pedig 2020-ra készülne el. A helyi sajtó beszámolója szerint Robu szeretné, ha Temesvár is rendelkezne olyan szabadidős létesítménnyel, mint Nagyvárad, ahol tavaly szeptemberben nyílt meg az akvapark.

Az elöljáró egyelőre nem tudja, hol épülne fel az élményfürdő, de azt leszögezte, hogy a beruházást saját – hitelben felvett – pénzből valósítják meg,

mert a projektre nem tudnak európai uniós alapokat lehívni.

„A kollégáimmal hamarosan terepszemlét tartunk, hogy lássuk, melyik lenne a legideálisabb helyszín” – magyarázta Robu. Temesvár polgármestere szerint eddig azért nem került sor egy akvapark felépítésére, mert a várost előbb infra strukturális szempontból kellett korszerűsíteni.

Elmondása szerint ugyanis 50 év alatt egyetlen hidat sem építettek, de közben ezerszeresére nőtt a járművek száma.

Idézet
A temesvári élménypark mindenesetre sokkal nagyobb és szebb lesz, mint a szegedi”

– fogalmazott Robu, aki szerint a beruházás 10-15 millió euróba kerülhet, a létesítményt pedig 10 hektárosra tervezik.

Úgy tűnik egyébként, hogy az élményfürdő-építés kifizetődő, a nagyváradi akvapark ugyanis egy évvel ezelőtti, tavaly szeptember tizedikei megnyitása óta 660 ezer eurós profitot termelt – közölte a Bihon.ro hírportál a strand működtetőire hivatkozva.

Galéria

A látogatók száma meghaladta a 300 ezret, Bihar megye után pedig a legtöbben Kolozs, Arad, Temes, Szatmár és Máramaros megyéből érkeztek.

A létesítményben ugyanakkor 128 ezer euró értékben végeztek befektetéseket, többek között kisbuszt vásároltak, valamint a vizet és a gyepet tisztán tartó berendezéseket. Az akvaparkban továbbá 129 munkahely létesült, amelyből egyelőre 93-at foglaltak el. Jegyet egyébként nemcsak a helyszínen, hanem a létesítmény honlapján (www.aquapark-nymphaea.ro) is lehet vásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban