2012. március 06., 09:122012. március 06., 09:12
Eugenia Mălăescu projektvezető a Krónikának elmondta 70 ezer eurós támogatásban részesültek, melyből vásároltak egy kisbuszt, valamint szükséges eszközöket. A csapat is megalakult, melyben pszichológus, kinetoterapeuta, gyógypedagógus és egy szociális munkás kapott helyet, de a szakértők csak részmunkaidőben tudnak kiszállni: péntekenként végzik a terepmunkát, hivatali teendőik ellátása mellett. Eugenia Mălăescu szerint igen hasznos feladatot láthatna el a mobil csapat, ugyanis a megyében nyilvántartott 1300, fogyatékkal élő gyerek mindegyikének segítségére válhatnának.
A hatóság gyermekrehabilitációs intézetét, a Robert-központot több mint két éve anyagi gondok miatt bezárták, és jelenleg mindössze a Caritas működtet hasonló szolgáltatást, de nem képes lefedni a szükségleteket. A programvezető elmondta: a gyerekek fejlődése szempontjából kulcskérdés, hogy mikor jut el hozzájuk a segítség, mert ha egy mozgáskorlátozott 6 éves koráig nem tanul meg járni, később szinte lehetetlen pótolni a rehabilitációt.
„A fő célunk az, hogy a gyerek a családban maradjon, hogy ne adják családi típusú otthonba, hanem tanulja meg a közvetlen környezete kezelni a helyzetet” – fejtegette Mălăescu, aki szerint a szülők sok esetben nem hajlandók elismerni, hogy gondok vannak. A tágabb közösség felkészítésére is hangsúlyt helyeznek, így az iskolában és a különböző hatóságoknál, egyházaknál is megfordulnak, hogy segítsék a fogyatékkal élő gyerek beilleszkedését. 2011-ben a csapat körülbelül 50 gyerekhez jutott el, és azt remélik, hamarosan növelni tudják kapacitásukat, és a programban dolgozók kizárólag csak ezzel foglalkozhatnak majd.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.