2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00
A két Maghiar ellen az OrszágosKorrupcióellenes Ügyosztály (DNA) februárbanindított eljárást, miután az ügyészek25 millió euró sikkasztására ésoklevelek jogtalan kiadására derítettek fényt.Hãrdãu most azt is bejelentette, a büntetőjogi eljárássorán kéri, hogy a tanügyminisztérium abbanfelperesként szerepeljen.
A korrupcióellenes ügyosztályazzal vádolja a két személyt, hogy 2000 ótaa hallgatók létszámára vonatkozóanfolyamatosan hamis adatokat szolgáltattak. 2004-ben például117,7 milliárd régi lejes kárt okoztak azzal,hogy 21 ezer tandíjmentes helyet jelentettek, holott atanintézetben csak 7000 fiatal tanult az állam pénzén.Ugyanakkor 2000–2004 között Teodor Maghiar rektor ésfia, Teodor Traian Maghiar az Orvosi és GyógyszerészetiKar akkori tanszékvezetőjeként 26 diplomátírtak alá és adtak ki olyan külföldiállampolgároknak, akik soha be sem iratkoztak aNagyváradi Egyetemre. Ráadásul az oklevelekkelolyan szakok elvégzését igazolták,amelyek nem is léteztek a tanintézetben.
Maghiarék tagadják azellenük felhozott vádakat, szerintük a családotakarják lejáratni. Teodor Traian Maghiar lapzártánkigsemmilyen hivatalos értesítést nem kapott aminisztériumtól a leváltásáról.A sajtónak azt nyilatkozta, hogy a vezetői beosztáshoznem ragaszkodik foggal-körömmel, ahogy megválasztották,ugyanúgy meneszthetik is a tisztségből, tanárkéntés urológus szakorvosként azonban továbbfog tevékenykedni.
A tanügyminiszter február14-én még azt nyilatkozta, hogy nem függeszti feltisztségéből a nagyváradi tanintézetrektorát, mert bűnösségét még nemsikerült bizonyítani. A felfüggesztésrőlszóló rendeletet továbbították azegyetemhez, ám a tanintézetek autonómiájátgarantáló tanügyi törvény értelmébena rektor menesztéséről harminc napon belül azegyetem szenátusának kell döntést hoznia. Aminiszter rendelete akkor marad csak érvényben, ha aszenátus kétharmados többséggel megszavazzaazt. Február 28-án a szenátus márösszeült az ügy megtárgyalására,akkor azonban az ártatlanság vélelmérehivatkozva úgy határoztak, hogy amíg a rektorbűnössége jogilag nem bizonyított, addigmenesztését nem szavazzák meg. A szenátuskét héttel ezelőtt egy emberként állt kia rektor mellett. A döntés meghozatalakor a NagyváradiTudományegyetem szenátusa többek közöttarra hivatkozott, hogy folyamatban van a tanintézetminősítése, amelyet hátráltatna avezetőváltás.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.