A Máltai Szeretetszolgálat marosvásárhelyi székhelyén már most gyakran kopognak be segítséget kérők, a szervezet szolgáltatásai iránt érdeklődők, Gyenes Csenge marosvásárhelyi ifjúsági koordinátor szerint az év végi hónapok a legzsúfoltabbak ilyen szempontból.
Most azonban különösen gazdag a novemberi programjuk, hiszen idén először sikerült megszervezni egy 24 órás jótékonysági maratont a szegények világnapja apropóján.
A maratonon az önkéntesek szendvicseket és teát készítettek az utcán élő hajléktalanok számára, majd éjszaka az étellel és pokrócokkal a keresésükre indultak Marosvásárhelyen,
közben készültek a tartósélelmiszer-csomagok, amelyeket kisnyugdíjasokhoz juttattak el, továbbá ellátogattak az állami idősotthonba, valamint a hidegvölgyi gyerekekhez is, akikkel közösen játszottak.
Gyenes Csenge elmondja, hogy amint lecseng a szegények világnapja, már az adventi programok kerülnek előtérbe. Ez náluk is az egyik legaktívabb időszak, több adventikoszorú-készítési akciót szerveznek például, a fiatalok a modern, dizájnos koszorúkat eladásra készítik, és a bevételt karácsonyi ajándékokra fordítják, de készülnek hagyományos, fenyőből készült, lila és rózsaszín gyertyás koszorúk is.
Nem feledkezhetünk meg arról az óriás koszorúról sem, amelyet az utóbbi években kialakult hagyomány szerint a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplom udvarán állít a Máltai Szeretetszolgálat. A koszorú mellé a hívek letehetik imaszándékaikat, melyekért közösen fohászkodnak.
Ott vagyunk mind: a gyerekek, fiatalok, idősek, és együtt fonjuk meg igazából azt a nagy adventi koszorút. Mindenki fog egy-egy csokrot, egy-egy nyalábot, amibe a saját imáját teszi bele, akár kérését, köszönetét, ez pedig bekerül a koszorúba. De az adventi várakozás időszakában lelki gyakorlatunk is van, egyfajta elcsendesedés, amit idén szeretnénk külön megtartani a fiataloknak” – mondja Gyenes Csenge.
A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa rámutat, a 24 órás maratonon is vontak be új fiatal önkénteseket a munkába, de a fiatalokat nem feltétlenül toborozni nehéz, hanem hosszú távon megtartani.
„Azt szoktuk mondani, hogy el kell őket kapja a máltai szellem – jegyzi meg poénosan a szeretetszolgálat munkatársa –, ami azt jelenti, hogy valaki igenis felvállalja azt, hogy ő önkéntesként és aktívan segíti a munkát, közben pedig érzi azt, hogy ő akkor tényleg szívből csinálja.”
Az adventi időszak legnagyobb akciója a cipősdoboz-akció, melyet évek óta megszerveznek a Máltai Szeretetszolgálat marosvásárhelyi székhelyén. Bár hagyományosan a hátrányos helyzetű gyermekeknek gyűjtenek színes cipősdobozokban névre szóló ajándékot, tavaly kiterjesztették ezt az idősekre is.
Mivel a marosvásárhelyi fiókszervezet mindennapi tevékenysége leginkább az idősekre irányul, fontosnak tartják, hogy decemberben az angyal hozzájuk is eljusson.
A segélyszervezet egyebek közt a guruló étkeztetés programjával biztosítja, hogy naponta meleg ételt szállítsanak a rászoruló időseknek, ezenkívül a segítő hálón keresztül elkísérik őket az orvoshoz, segítenek a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában.
„Szeretnénk olyan idősekhez eljutni, akiknek lehet, hogy még karácsonykor sem kopog be senki az ajtaján. Sokan vannak a Segítő Háló programunkban is, akiknek már nincs rokonuk, vagy ha van, akkor nincs itt, így senki nem mond nekik egy jó szót még ilyenkor sem, pedig tudjuk, hogy a karácsony amúgy is nehezebb ilyen szempontból. Mindenki kicsit magányosabbnak érzi magát, aki amúgy is egyedül van. Őket szeretnénk meglátogatni és meglepni valamivel” – mondja Gyenes Csenge.
Hozzáteszi, ez is cipősdoboz formájában működik majd, így aki megajándékozna egy gyereket vagy időst, már foghat is neki a cipősdobozok készítésének.
Az idősek számára nyilván nem játékra kell gondolni, hanem egy sálra, sapkára, kesztyűre, édességre, kávéra, mécsesre, karácsonyi díszre, aminek szerintünk örülne a saját nagymamánk is, de akár tartós élelmet is lehet belerakni.
Az adventi időszak másik különleges programja lesz, hogy a szervezet munkatársai és önkéntesei ellátogatnak a hajléktalanszállóra, ahol egy vacsorát készítenek majd a bentlakóknak, és egy tartalmas estét igyekeznek eltölteni velük.
Csíkszeredában jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat újraszervezése zajlik, önkénteseket toboroznak, és a Somlyó utcai romatelep melletti székhelyükön igyekeznek biztosítani a nappali központ működését.
Az adventi időszakra azonban már csak azért is nagyon készülnek, mert a tavalyi advent felejthetetlen volt
– mondja a Máltai Szeretetszolgálat ifjúsági koordinátora, Székely Róbert.
„A Somlyó utca 33. szám alatt van egy romatelep, és főként azokra a családokra koncentráltunk tavaly az advent alatt, és idén is ez lesz az egyik fő célunk. Itt mélyszegénységben, szegregációban élő családok laknak, elzárva információtól és minden lehetőségtől is. Az, hogy van víz, villany, kanalizálás, azt hinnénk, hogy mindenütt egyértelmű, pedig mégsem. Itt nem így van. Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy ezek a családok is meg tudják élni az adventet, az ünnepi várakozást” – magyarázza Székely Róbert.
Hozzáteszi, ez egyebek közt abban nyilvánul meg, hogy közösen készülnek az ünnepre, például adventi koszorút készítenek, az anyukákkal és a gyerekekkel adventi naptárt vezetnek, és így várják az ünnepet, miközben igyekeznek azon dolgozni, hogy az adventi koszorú mellett az ima és Jézus is bekerüljön az otthonokba.
Székely Róbert elmondta, ezeknek a gyerekeknek a karácsony még csak nem is olyan nap, mint a többi, hanem sok esetben rosszabb:
ajándékot nem vagy csak nagyon ritka esetben kapnak, de összeülés történik, ami alatt a családfő sokszor felönt a garatra, este lesz egy vita otthon, vagy kettő, s ezzel el is telt a karácsony.
„Azt gondolom, hogy mi ennél többet tudunk és kell adjunk ezeknek a családoknak, ezért is építjük fel a karácsonyt, hogy legyen meg a várakozás, várjuk a Kisjézus születését. Megpróbáljuk bevinni a karácsonyt az otthonokba úgy, hogy előtte közösen ráhangolódunk, hogy érezzék, nem csak ajándékozásról szól ez – bár számukra még arról sem, ugye.
Azt szeretnénk, hogy legyen egy valós hangulata, hogy érezzék, hogy Jézus bemegy a házba. Nem cél, hogy megtérítsünk valakit, de ennek a családi hangulatnak a megteremtésén munkálkodunk. Tavaly kezdtük el, és annyira szerették, hogy idén már jöttek a kérdések, hogy mikor fonunk újra koszorút.”
Ezen a romatelepen mintegy százötven gyermek van, a három hónapostól a 16 évesig minden korosztály, számukra fognak cipősdoboz-akciót hirdetni Csíkszeredában és környékén. Bárki, aki úgy érzi, szeretne megajándékozni egy gyereket, összeállíthat számára egy ajándékcsomagot, ráírva, hogy fiúnak vagy lánynak szánja, és hogy melyik korosztálynak.
– mutat rá a szeretetszolgálat munkatársa, magyarázva, hogy a gyerekek utána hosszú ideig emlegetik, hogy ők kitől és mit kaptak, hogy nekik van a távolban valahol egy XY nevű barátjuk, aki megajándékozta őket. A gyerekek készülnek is majd egy karácsonyi előadással énekek és versek formájában, azt fogják köszönetképpen előadni.
Csíkszeredában is figyelnek az idősekre is, elsősorban azokat szeretnék meglátogatni, akik ilyenkor is egyedül vannak, és az advent ünnepén, na meg karácsonykor még nehezebb a magány, mint az év többi napján.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.