A megtorlók köztünk élnek

Kolozsvár – Az 1987. november 15-i brassói zendülésre emlékeztek. A meghurcoltak máig nem kaptak sem elégtételt, sem kárpótlást, az egykori verőlegények pedig parlamenti képviselők vagy jól menő vállalkozók – hangzott el azon a kolozsvári találkozón, amelyen az 1987. november 15-i brassói zendülésre emlékeztek a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem kara oral history intézete, valamint a Memoria Alapítvány kincses városi fiókja szervezésében.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. október 29., 00:002007. október 29., 00:00

A zendülés két szereplője, Florin Postolachi – a brassói 1987. November 15-e egyesület elnöke – és Dan Iacob elmondták: Romániában nincs politikai akarat arra, hogy a húsz évvel ezelőtti spontán lázadás utáni brutális megtorlás verőlegényeit, illetve a 61 elítélt munkás iratcsomóját összeállító ügyészeket és bírákat nevükön nevezzék. „Előfordult, hogy a nyilvánosság előtt kimondtuk az egyik szekus nevét, és háromévi rágalmazási per lett a következménye. Amíg az egykori, vadállatoknak sem nevezhető szekusok és pártaktivisták a parlament padsoraiban ülnek, vagy jól menő üzletemberek, addig nem is számíthatunk a társadalom megtisztulására. Ez van, ilyen országban élünk” – részletezte Florin Postolachi. Példaként említette: az őket egykor heteken át vallató szekus, Ristea Priboi a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője lett, és Adrian Năstase volt kormányfő egyik legközelebbi munkatársává vált, majd az elszámoltatás elől külföldön eltűnt. Dan Iacob hozzátette: „A Szekuritáté irattárát vizsgáló bizottság birtokában semmilyen dokumentum nincs a brassói zendülésre vonatkozóan. De mi tudjuk, hogy kik vertek, mert azokat az arcokat soha nem lehet elfelejteni. A kínzásokért megbocsátottunk már nekik, harminc év múlva talán a nyilvánosság is megtudja, kik voltak ők”.

1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a Román Kommunista Párt székháza előtt. Ennek előzményeként a gépkocsigyár – volt Steagul Roşu Vállalat – 14-én este munkába érkező éjszakai váltása sztrájkba lépett, amiért jelentős összeget vontak le a bérükből. A reggeli váltás munkásai csatlakoztak az elégedetlenkedőkhöz, majd elindultak a pártszékház felé. Dél körül már harmincezres tömeg tüntetett Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár és a kommunizmus ellen. A tömeg rohammal bevette a pártszékházat, ahol – nagy nemzetgyűlési választási nap lévén – soha nem látott finomságokkal gazdagon terített asztalokat találtak, ezen felbőszülve pedig Ceauşescu-portrékat és pártzászlókat dobáltak ki az ablakon, és égettek el. „Egy alig tizennyolc éves munkatársunkat később velünk együtt azért ítéltek el, mert evett a főelvtársak kenyeréből, és megivott egy üveg Pepsit” – ecsetelte az embertelen időket Florin Postolachi.

A kolozsvári megemlékezésen jelen volt az akkor egyetemi hallgató, Cătălin Bia mérnök, valamint Leontin Iuhas mérnök, aki édesanyjával, Doina Cornea emberjogi harcossal néhány nappal a Brassóban történtek után nyilvánosan tiltakozott a brassói zendülés utáni tömeges letartóztatások és kínzások ellen. Ugyan őket is meghurcolták, a megemlékezésen váltig hangsúlyozták: nem ők, hanem a brassói munkások voltak a hősök.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk