A brassói álomjégcsarnok ára

Az illetékes hatóságok dolga kivizsgálni a brassói jégcsarnok ügyét, vélik az RMDSZ-es politikusok, akik szerint szükség van a létesítményre.

Bíró Blanka

2010. június 17., 10:402010. június 17., 10:40

Brassónak és a hazai jégkorongnak mindenképpen szüksége volt a Cenk alatti jégcsarnokra, a költségek törvényességét vizsgálják ki az állami hatóságok – állapították meg a Krónika által megkeresett RMDSZ-es politikusok. Brassóban idén februárban adták át az ország legmodernebb sportlétesítményét. Három év múlva, 2013-ban Románia rendezi az Európai Fiatalok Téli Olimpiáját, ennek a brassói jégcsarnok lesz az egyik házigazdája. A fedett pályát gyors- és műkorcsolyázók is használhatják, s itt játssza majd le mérkőzéseit a Brassói Fenestela jégkorongcsapata is.

A létesítményt közpénzből finanszírozták, a fejlesztési minisztérium és a helyi önkormányzat közel 12 millió eurót költött a műjégpályára. Az összeget azonban gyanúsan soknak találták a sportújságírók és az ellenzéki politikusok. A Gazeta Sporturilor felfedezte, hogy Miskolcon egy hasonló jégcsarnokot mindössze 4 millió euróból építettek fel. A lap összehasonlította a két pálya paramétereit: Brassóban 1200 ülő- és 600 állóhely van a nézőtéren, a jég felülete 61+31 méter és hat öltözőt építettek, Miskolcon a helyek száma és a jég nagysága azonos, és öttel több öltöző készült. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai az elmúlt héten több mint száz aláírással nyomatékosított kérést nyújtottak be a parlament Állandó Bizottságához, hogy hozzon létre egy testületet, amely kivizsgálja, hogyan költötték a közpénzt a brassói jégpályára. A bizottság hétfőn napirendre tűzött megalakítását azonban elhalasztották. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) politikusai úgy nyilatkoztak, hogy a brassói korrupcióellenes ügyészség már vizsgálódik az ügyben. A PDL-s Ciprian Dobre úgy fogalmazott, mindenképpen megkérdőjelezhető, ha egy létesítmény háromszor több pénzbe kerül Romániában, mint máshol Európában.

Tánczos Barna, a fejlesztési minisztérium államtitkára, a Román Jégkorongszövetség elnöke a Krónikának elmondta, túlzásnak tartja, hogy a brassói jégcsarnokot a miskolcival hasonlítják össze, hiszen Miskolcon nem nulláról kezdték az építkezést, a pálya, az öltözők, az irodák megvoltak. Négymillió euróból sehol nem lehet a brassói jégcsarnokhoz hasonló létesítményt felépíteni. Nemcsak a brassói, hanem a hazai jégkorongnak is szüksége van az infrastruktúra-fejlesztésre, hiszen e nélkül a sportágat sem lehet fejleszteni, hangsúlyozta Tánczos, aki szerint a jégkorong átka, hogy drága infrastruktúrát kell létrehozni. Az általa kezdeményezett jégpályaépítő programból eddig csak a brassói csarnok valósult meg, de ha a válság nem késlelteti, a karcfalvi is megépült volna. A sportvezető bízik benne, hogy sikerül befejezni, és Gyergyószentmiklóson is el lehet kezdeni egy új csarnok építését. Mint mondta, vidéken legalább öt közepes méretű műjégpályára van szükség, és a fővárosban egy nagyméretű, 10–15 ezer férőhelyes multifunkcionális csarnokra. Tánczos felesleges cirkusznak nevezte a brassói jégcsarnok körüli vizsgálódást. Kovács Attila, a Brassó megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke a Krónikának elmondta, a megyeszékhelynek több hasonló beruházásra van szüksége, a közpénzek elköltésének törvényességét pedig az erre hivatott hatóságoknak kell megállapítaniuk.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható