Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március néven ismert román–magyar véres etnikai konfliktus iratai titkosságának a feloldását, és az események újbóli kivizsgálását kéri a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete.
2018. március 20., 13:302018. március 20., 13:30
Az ellenzéki párt megyei szervezete az események évfordulóján kiadott közleményében megállapítja: a 28 évvel ezelőtti marosvásárhelyi utcai harcokban
A párt álláspontja szerint a véres összecsapás igazi felelőseit nem vonták felelősségre, nem ítélték el.
A PNL ezért a marosvásárhelyi események kivizsgálásának újrakezdését, és a vizsgálati dosszié titkosításának a feloldását kéri. A pártszervezet szerint csakis a valódi bűnösök azonosítása, felelősségre vonása és megbüntetése révén lehet kilépni a marosvásárhelyi és Maros megyei románok és magyarok kollektív bűnének veszélyes paradigmájából.
A Maros megyei PNL-elnök, Cristian Chirteș szenátor által jegyzett közlemény az IRES közvélemény-kutató intézet felmérését is idézi, amely szerint Marosvásárhely lakóinak 70 százaléka úgy véli, hogy a városban nincsenek gondok az etnikumok közötti viszonyban, és a marosvásárhelyiek 80 százaléka érzi úgy, hogy nincsen hátrányosan megkülönböztetve. A románok 18,9 százaléka és a magyarok 15,5 százaléka azonban úgy érzi, hogy az elszenvedett traumák nem múltak el, és a két közösség párhuzamos világokban él.
1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták az RMDSZ székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött.
A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket.
Az ügyészségi vizsgálatok során 30 ember ellen emeltek vádat, akik valamennyien magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélték.
A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Szekuritáté a diktatúra bukása után megszűnt. Marosvásárhelyen a véres összecsapást követő kivándorlási hullám következtében kerültek számbeli kisebbségbe a magyarok, akik ma a város lakosságának 43 százalékát teszik ki.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!