„Isteni” szálloda. Az ortodox székesegyházban keresett menedéket az olténiai csoport
Fotó: Rostás Szabolcs
A gyulafehérvári ortodox székesegyházban töltötte az éjszakát egy Olt megyei gyerekcsoport és tanáruk, akik a nemzeti ünnepre érkeztek a nagy egyesülés városába, de nem volt szállásuk. Egy gyermek rosszul lett a kimerültségtől. Az ügyet kivizsgálják.
2018. december 02., 10:032018. december 02., 10:03
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a tanár Olt megyéből érkezett több mint húsz, 11 és 14 év közötti gyermekkel a gyulafehérvári centenáriumi ünnepségre. Mivel nem volt szállásuk, a Szentháromság-katedrálisban töltötték az éjszakát.
Alina Marescu Dumitrescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be, hogy
A mentősök a helyszínen szembesültek azzal, hogy egy 22 fős gyermekcsoport és tanáruk tartózkodik a templomban. Mint kiderült, a csoport már november 30-ától Gyulafehérváron van anélkül, hogy szállása lenne.
A fiút kórházba szállították kivizsgálásra, a csoport többi tagját pedig a Horea, Cloşca és Crişan Főgimnáziumban szállásolták el, ahol – a december elsejei ünnepségre érkező látogatókkal számolva – már korábban felkészültek rá, hogy szükség esetén az iskola átalakítható legyen rögtönzött kórházzá. A csoportnak meleg ételt is biztosítottak – tette hozzá Alina Marescu Dumitrescu.
Az ügy körülményeit kivizsgálják.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!