Torockón immár hetedik alkalommal tartják meg a rendezvényt
A Szent Korona lesz a középpontjában az idei Duna Napnak. A Fehér megyei Torockón augusztus 28-án immár hetedik alkalommal tartják meg a rendezvényt.
2021. augusztus 23., 13:012021. augusztus 23., 13:01
– mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
Dobos Menyhért kiemelte: a közmédia a rendezvényen való jelenlétével is a szülőföldön maradást, a megmaradást kívánja erősíteni. Amíg hitünket, kultúránkat, keresztény gyökereinket, anyanyelvünket őrizzük és át tudjuk adni gyermekeinknek hagyományainkat, addig van remény – tette hozzá.
Mint elhangzott, a Duna Napra a Kárpát-medence minden részéről érkeznek érdeklődők, így Erdély minden szegletéből, a Felvidékről, a Délvidékről és az anyaországból is. Idén a járványügyi szabályok betartása miatt kötelező a maszkviselés és az oltási igazolás.
A délutáni kulturális programban fellép Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos versmondó, lesz operettblokk, az esti Összetartozás-koncerten pedig Varga Miklós, Keresztes Ildikó és Baricz Gergő énekel, a rendezvényt tűzijáték zárja.
A műsor összeállításába, kiemelten a gyerekprogramokéba, a helyieket is bevonják, napközben lesz kalandjáték, kincskeresés, íjászat, zene és tánc.
Augusztus 28-án az M1-en többször élőben bekapcsolódnak az eseményekbe, szeptember közepén pedig a Duna World csatornán 26 perces összeállítást láthatnak a nézők a Duna Napról. A rendezvényről további részletek a Duna-Ház weboldalán.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!