A rendőrség, a környezetvédelmi és az erdőőrség is vizsgálatot indított Arthur medve ügyében

•  Fotó: Agent Green

Fotó: Agent Green

A Kovászna megyei rendőrség bűnvádi eljárást indított azt követően, hogy szerdán olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint vélhetően Románia legnagyobb medvéjét lőtte ki Háromszéken Emanuel von und zu Liechtenstein Ausztriában élő herceg.

Krónika

2021. május 06., 10:472021. május 06., 10:47

Valentin Teodorescu, a kézdivásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség főügyésze csütörtökön a Hotnews.ro hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a megyei rendőrség hivatalból indított eljárást,

orvvadászat és lőfegyverrel való visszaélés gyanújával vizsgálódnak.

Elmondása szerint az ügyet a kézdivásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség fogja átvenni.

Nem csak a rendőrség vizsgálódik az ügyben.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerdán arról számolt be, hogy két kivizsgálás is folyamatban van a Kovászna megyében kilőtt medve ügyében: az egyiket a környezetvédelmi őrség, a másikat az erdőőrség indította.

Tánczos ugyanakkor leszögezte, amíg a két kivizsgálás nem zárul le, nem kívánja kommentálni az ügyet, és nem kíván nyilatkozni azokról a dokumentumokról sem, amelyek ellenőrzése zajlik.

Rámutatott: a környezetvédelmi tárca február 17-én adott engedélyt egy medve kilövésére az érintett területen. A rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben, végrehajtásáért a vadászegyesület volt a felelős, gyakorlatba ültetési módjának ellenőrzése pedig a megyei ügynökségekre és az erdészeti őrségre hárult.

Idézet
A vizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy betartották-e az idevágó törvényt a medve kilövésekor, illetve kétséget kizáróan meg kell állapítani, hogy azt a példányt vadászták-e le, amelyre megkapták a kilövési engedélyt”

– idézte Tánczost az Agerpres hírügynökség. 

korábban írtuk

Valószínűleg az Európai Unió legnagyobb medvéjét lőtte ki egy liechtensteini herceg Székelyföldön
Valószínűleg az Európai Unió legnagyobb medvéjét lőtte ki egy liechtensteini herceg Székelyföldön

A romániai Agent Green és az osztrák VGT egyesületek azzal vádolnak egy liechtensteini herceget, hogy megölte Románia legnagyobb medvéjét Háromszéken, miközben eredetileg a házakba, udvarokba betörő anyamedvétől kellett volna megszabadítania a Kovászna megyei Ozsdola lakóit.

Mint ismeretes, az Agent Green és a VGT egyesületek azzal vádolták meg szerdai közleményükben Emanuel von und zu Liechtenstein herceget, hogy márciusban kilőtte Románia legnagyobb barnamedvéjét a Kovászna megyei Ozsdola környékén. Azt állítják, a hercegnek egy anyamedvére volt kilövési engedélye, amely jelentős károkat okozott a falubelieknek, ehelyett azonban a hím példányt terítette le, amely közlésük szerint az erdőben élt, és nem volt hozzászokva az emberek jelenlétéhez, sem az ember által biztosított élelemhez.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan

RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk

Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk
2025. május 31., szombat

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása

A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása
2025. május 31., szombat

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai

Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai
2025. május 31., szombat

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében

Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében
2025. május 31., szombat

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából

Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket

Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket
2025. május 31., szombat

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében

Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében
2025. május 31., szombat

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba

Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba
2025. május 31., szombat

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását

A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását