A lakók sem férnek hozzá a tusnádfürdői medvebiztos kukákhoz

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A megrendelt negyvenhatból egyelőre tizennyolc olyan szeméttárolót helyeztek el Tusnádfürdőn, amelyek tartalmához a medvék nem férnek hozzá.

Iszlai Katalin

2017. február 14., 13:372017. február 14., 13:37

Gondot okoz ugyanakkor, hogy a szemeteseket az idősek és a gyerekek is nehezen tudják használni, a súlyos lappancsokat ugyanis nehéz felemelni, ezért sokan egyszerűen a kukák mellé teszik a hulladékot, amit a vadállatok így könnyen elérnek és szétszednek.

Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere elmondta: egyelőre nem igazán tudják tesztelni, hogy az úgynevezett medvebiztos szeméttárolók hatékonyak-e, mostanában ugyanis nem volt problémájuk a vadállatokkal, egy ideje nem járnak be a településre. A speciális kukák tulajdonképpen burkolatként szolgálnak, belsejükbe ugyanis a már régóta használt, 1100 literes szemetesek vannak elhelyezve. A lappancsok fémből készültek, ezért nehezen felnyithatók, a gyermekek pedig nem érik fel. Munkatársunk a vasútállomás és az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházak környékén is azt tapasztalta, hogy a tárolók környéke tele van szeméttel, könnyen előfordulhat, hogy ez ismét a városba vonzza a medvéket.

Kusztura Levente, a Szent Anna Vadászegyesület elnöke eközben arról számolt be: elképzelhető, hogy ha a medvék nem jutnak élelemhez a szeméttárolókból, betörnek a háztartásokba, erre korábban is volt példa. Azonban remélik, hogy a speciális tárolók kihelyezése valamilyen szinten megoldja a problémát. „Azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés: télen nem járnak a medvék, de tavasszal kiderül, mennyire hatékonyak az új szeméttárolók. Villanypásztorral lehet ugyanakkor védekezni az ellen, hogy a medvék ne menjenek közel a házakhoz” – magyarázta a szakember.

A kukákat egyébként uniós támogatásból rendelték meg, a tárolókat tavaly nyáron szállították Tusnádfürdőre, kihelyezésük előtt viszont betonalapot kellett önteni, a munkálatokhoz szeptemberben fogtak hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint