Jó szülő-gyerek kapcsolat vonhat védőpajzsot a fiatalok köré az internetes zaklatással szemben

A friss felmérésben részt vevő gyerekek több mint háromnegyede azt vallotta: napi több mint három órát tölt szórakozásként internetezéssel, így nem csoda, hogy egyre többet hallunk a gyerekek internetes zaklatásáról, online bántalmazásáról.

Román Mónika gyerekpszichológus hangsúlyozta, hogy bár egy sokat hangoztatott alapvetés, de tényleg az egyik legfontosabb dolog a téma kapcsán, hogy a szülők kövessék, a gyerek milyen online térben van jelen, hol mozog.

Szerinte már 10–12 éves korban – a gyerekek általában ekkor kezdenek igazán aktívak lenni a digitális világban – érdemes felkészíteni a gyerekeket az online tér lehetséges veszélyeire. Hozzátette, hogy bár egyre gyakrabban látni egész kis gyerekek kezében is okostelefont, ajánlások szerint ha a 10–12 éves gyereknek van is telefonja, az csak telefonálásra legyen alkalmas, mivel azelőtt képtelenek megérteni, hogy az interneten tapasztalható személytelenség veszélyeket jelenthet.

Egyre több romániai gyereket zaklatnak az interneten, a legtöbben azonban nem mernek beszélni róla

Öt romániai gyermekből kettőt ért már internetes zaklatás, és tízből mindössze három áldozat mer beszélni erről – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket szervezet által a biztonságos internet napja alkalmából kedden ismertetett felmérésből.

„Azt szoktuk mondani, hogy régen a cukorkás bácsitól féltettük a gyerekeket, most már az online cukorkák azok, amelyek veszélyeztetik őket” – mutatott rá a kolozsvári szakember. Hozzátette, fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy ha valaki felveszi velük a kapcsolatot ismeretlenül az interneten, annak hiába van egy profilja tele adatokkal, akár profilképpel, attól még ugyanúgy idegen, mint amikor egy ismeretlen leszólítja az utcán.

Kiemelte, nagyon fontos, hogy a szülők leszögezzenek bizonyos szabályokat, mint például azt – ami egyébként kortól függetlenül érvényes –, hogy idegeneknek semmilyen adatot nem szabad kiadni.

A pszichológus szerint egy másik a fontos dolog az lenne, hogy gyerekek megértsék, megtanulják, megtapasztalják: a kapcsolatteremtés sokkal gyümölcsözőbb személyesen, hogy a személyes találkozások sokkal többet tudnak adni.

Hozzátette, ebben a szülők maguk tudnak példát mutatni, illetve a szülő-gyerek kapcsolat maga is fontos ilyen szempontból, hiszen az mindig ott lebeg a gyerek előtt követendő modellként. A szülő néha hajlamos úgy érezni, hogy számára egy kis felszusszanást jelent, ha a gyerek „kicsit békén hagyja” és el van az online térben, ám nagyon fontos a kapcsolattartás, ha a szülő bevonja életébe a gyereket, fiatalt, hiszen nekik is meg kell tanulniuk a fizikai világban (is) szocializálódni.

A szülőnek támogatnia, segítenie kell gyerekét az „offline” kapcsolattartásban, azaz engedje, hogy osztálytársakat hívjon meg, szervezzenek közös programokat. A szülő minél nagyobb hangsúlyt fektet erre, annál kisebb esélye annak, hogy a „gyereket a sors kezére adja”, annál kevésbé valószínű, hogy a gyereket beszippantja az online tér.

A felmérésben megkérdezett gyerekek 17 százaléka – főként kamasz fiúk – elismerte, hogy küldött már bántó üzenetet az interneten az ismerőseinek. Ennek kapcsán a pszichológus elmondta, a kisiskolásokkal, sőt még a kiskamaszokkal is nehéz megértetni, hol van a határ a viccelődés, csipkelődés és a bántás, zaklatás között. Hozzátette: míg személyes kapcsolatok esetén aki bánt, az látja áldozata reakcióját – szembesülhet azzal, hogy attól az illető szomorú, zaklatott, dühös lesz, összerezzen vagy eltorzul az arca –, viszont egy chaten írogatva nem látja ezeket, nem szembesül szavai, tettei következményeivel.

Ezeket a határokat nem lehet megtanítani, hanem az emberek tapasztalatok nyomán tudják, hol húzódnak. Példaként említette, ha valaki azt mondja, hogy te hülye vagy, de közben mosolyog és utána még esetleg egy-két kedves mondata is van, az sokkal elviselhetőbb, mint amikor leírja – annak súlya van, azt nem lehet ellensúlyozni. Meglátása szerint ezeknek a határoknak a megismerésében és megértésében is a szülő-gyerek kapcsolat lehet irányadó.

Fontos, hogy a gyerekes szülő valamennyire „képben legyen” az online világ változásaival, újdonságaival: például hogy tudja, a mai fiataloknál már rég nem a Facebook a népszerű közösségi oldal; másfelől ha valamelyest a szülő is ismeri ezeket a platformokat, segíteni tud a gyereknek, hogy eligazodjon, kiigazodjon rajtuk. Ide kapcsolódik az is, hogy a szülő, akinek van közösségi oldala, miként viselkedik az online térben a gyerekkel.

A szakember szerint jó, ha a szülő a saját profilja által tudja követni a gyereke online tevékenységét, de nem kell „rátelepedjen” a gyerekére, nem kell mindenét lájkolja, minden alá kommentelni, hisz ez főleg egy kamasznak zavaró lehet.

Szerinte a szülőknek kell legyen annyi „józan paraszti eszük”, hogy belássák: ha nekik is van mondjuk egy TikTok-felhasználójuk, nem jelenti azt, hogy egyfolytában kapcsolatban kell lenniük a gyerekükkel TikTokon (is). Ahogyan a mindennapi életben is észre kell venni, meg kell értenie a felnőttnek, hogy a gyereke lassan felnő, és egyfajta távolságot kell tartani egymástól, ez ugyanúgy érvényes az online térben is.

Sajnos arra nincs egyértelmű recept, hogy a gyerekeket miként lehet rávenni arra, hogy beszéljenek róla, ha zaklatják, bántják őket. Az egyetlen kulcs a szülő és a gyerek közti kapcsolat ápolgatása, az, ha dolgoznak a kommunikáción, hiszen ideális esetben a szülő szavak nélkül is érzi, ha valami gond van.

Fontos, ha a gyerek elmond valamit, akkor együttérzést, megértést tapasztaljon, ne felháborodást, haragot, hiszen a támogatás bátorságot és megerősítést jelent.

Román Mónika azt is elmondta, meglátása szerint legalább olyan fontos lenne az iskolában valamiféle bevezetés a digitális világba/online térbe, efféle tantárgyat beiktatni a tantervbe, mint matematikát vagy történelmet tantani, hiszen ez a mindennapi életünk része lett. Alapvetés, de mégis valami nagyon más, mint amihez egy gyerek szokva van – a meghitt családi környezetben, az otthoni „hét év” alatt.

„A gyerekeknek még nincs erről kialakult képük. Nem tudják, miként működik igazán a világ, így ebben segítenünk kell őket” – szögezte le.

Természetesen kialakulhat olyan helyzet is, amikor a szülő már „nem elég” a megoldáshoz, hanem szükség van szakmai segítségre, pszichológus, terapeuta bevonására, ám ezekben az esetekben sem az erőltetés a célravezető, inkább felajánlani, felvetni kell ezt az opciót. Ha a szülő kötelezi a gyereket, akkor általában a pszichológusnak nagyon sok munkát kell fektetnie az ellenállás „lebontásába”. Román Mónika szerint bár a fiatalok viselkedése gyakran tűnik érthetetlennek a felnőttek számára, vannak egyértelmű jelek, amelyek arra utalnak, hogy „nagy gond” van, és érdemes segítséget kérni.

Ilyenek a hirtelen viselkedésváltozás, ha egy fiatal nem akar találkozni az addigi barátaival, ha alvásproblémák jelentkeznek, ha nem eszik, fogy a kamasz, ha esetleg tikkelés figyelhető meg nála, esetleg ha elkezdi rágni a körmét, vagy ha drasztikusan megváltozik az öltözködése.

Szintén árulkodó a lelki sérelmek fizikai sebekkel való „elrejtése”, vagyis az úgynevezett falcolás (önsértés), amikor a fiatal sérülést okoz magának, vagdossa magát. A falcolás régen csak komolyabb traumák esetén volt gyakori, de ma szinte „divat”, kisebb lelki sérülések esetén is űzik a fiatalok, de ez esetben fontos szakemberhez fordulni.

Már a tinik körében is dívik a bosszúpornóval való fenyegetés, sok a kéretlen, szexuális tartalmú üzenet

A tizenévesek több mint egyharmada (35,6 százaléka) kapott már kéretlen, szexuális tartalmú üzeneteket interneten – derül ki a World Vision Románia online felmérésének csütörtökön közzétett adataiból.