Fotó: Veres Nándor
Öt romániai gyermekből kettőt ért már internetes zaklatás, és tízből mindössze három áldozat mer beszélni erről – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket szervezet által a biztonságos internet napja alkalmából kedden ismertetett felmérésből.
2023. február 07., 14:512023. február 07., 14:51
Az Agerpres által idézett tanulmány szerint a romániai gyermekek 40 százalékát érte már internetes zaklatás. Ez 3 százalékkal több az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ugyanakkor
A jelenség a középiskolások körében még inkább elterjedt, és az áldozatok között 12 százalékkal több a lány, mint a fiú.
A felmérésben megkérdezett gyerekek 17 százaléka – főként kamasz fiúk – elismerte, hogy küldött már bántó üzenetet az interneten ismerős személyeknek.
A tanulmány ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmünket, hogy Facebook közösségi oldal használata meredeken csökken a legfiatalabbak körében, egyre népszerűbbek lesznek azonban a fénykép- és videómegosztó platformok, például az Instagram.
Fotó: 123RF
E platformok közül a TikTok a legkockázatosabb az idegenekkel való interakció tekintetében” – magyarázta a felmérés bemutatóján a Mentsük meg a gyermekeket szervezet szociológusa, Cristian Grădinaru.
A Mentsük meg a gyermekeket szervezet hetedik ilyen jellegű felmérése online készült, január második felében, 2400, 8 és 17 év közötti személy megkérdezésével. A szervezet beszámolt arról is, hogy 2022-ben 8804 bejelentés érkezett az általuk üzemeltetett esc_ABUZ felületre, ebből 6092 káros tartalomra vonatkozott. 2016-tól mostanig több mint 27 ezer bejelentést kaptak ezen a felületen.
Az eseményen Gabriela Firea családügyi miniszter arról értekezett, hogy Románia több intézkedést hozott az internetes zaklatás, a cyberbullying megelőzésére. „A kormány által nemrég elfogadott új gyermekvédelmi törvény a visszaélések minden formájára kitér, beleértve az online térben elkövetetteket is” – magyarázta. Jelezte egyúttal:
Sorin Ion oktatási államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a tanügyminisztérium is dolgozik a jelenség visszaszorítására irányuló intézkedéseken. Ezek között említette, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében 100 ezer romániai pedagógusnak tartanak a digitális kompetenciákat fejlesztő képzést, és 50 százalékkal növelik az iskolai tanácsadók számát.
Tavaly január 1-je és szeptember 30-a között csaknem 12 800 gyermekbántalmazási, -elhanyagolási és -kizsákmányolási esetet jegyeztek Romániában – hívta fel a figyelmet a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!