hiszen tudják, ha akar, akkor az EB megtalálja a bátorságot és a lehetőséget, hogy olyan területeken fogadjon el és indítson közös koordinációt vagy akciótervet, amelyek egyébként tagállami kompetenciába tartoznak. Azt szeretném elérni, hogy az őshonos kisebbségek esetében is tegye ezt meg. Konkrét intézkedés és törvényi szabályozás nélkül nem beszélhetünk valódi áttörésről.

De ugyanakkor remélem, eljön az ideje annak, amikor az EU szembenéz önmagával, és felismeri a kisebbségi közösségeknek a társadalomban betöltött stabilizáló szerepét, és igyekszik olyan feltételek teremteni, amelyek a társadalmi kohéziót erősítik. Nem lehetetlen vállalkozás, elég elmenni Dél-Tirolba, Belgiumba, Finnországba vagy Magyarországra, és azoknak a megoldásoknak a hasznosítására rávenni a tagállamokat.

– Az orosz agresszió óta Ukrajnát divatos „az európai demokrácia védelmezőjeként” emlegetni. Kétségtelen, hogy jelenleg Ukrajna a segítségre szoruló áldozat, de ettől még el kell felejteni a kisebbségi, elsősorban anyanyelvű oktatási jogok brutális felszámolását?

– Háború van, emberek százai halnak meg, otthonokat, városokat tesz tönkre, százezrek válnak földönfutóvá, milliók menekültek el Ukrajnából. A háború emberi reakciókat vált ki, szolidaritást, támogatást, a gyámoltalanabb védelmét az erősebb előtt, és ezek a reakciók nem mindig észszerűek, racionálisak.

A kisebbségek anyanyelvhasználati joga vagy oktatása ilyen körülmények között nem lehet téma, de azt hiszem, a mi feladatunk, hogy a következő lépésben, az EU-s tagfelvételi folyamatban, a háború utáni rendezésben a kisebbségi jogok helyzete kerüljön előtérbe.

A tagjelölt státust én egy érzelmek által diktált erős politikai üzenetnek tartom, de nem hiszem, hogy a következő időszakban érdemi tag­felvételi tárgyalások kezdődnek, csatlakozási fejezeteket nyitnak meg és elkezdődik a jogharmonizáció, vagyis a közösségi joganyag – köztük a koppenhágai kritériumok – ukrajnai átültetése.

– Mi az általános vélemény az uniós intézményekben Romániával kapcsolatban, ami az erdélyi magyarok, a nemzeti kisebbségek jogait illeti?

– Évek óta mondom, hogy Brüsszelben annyit tudnak rólunk, amennyit mi elmondunk. Fenntartom ezt, hiszen úgy, ahogyan mi is csak akkor szerzünk tudomást egy másik közösség helyzetéről, ha azt számunkra valaki elmondja, így van ez a romániai magyar közösség ügyeivel is. Én azon igyekszem, hogy a számos kisebbségi jogsértésről időről időre legyen tájékoztatás, ebben az időszakban is, amikor egyébként otthon az RMDSZ kormányzati pozícióban van, de a kisebbségi jogérvényesítés mozgástere továbbra is meglehetősen szűk.

az egyik a Beneš-dekrétumok máig tartó joghatása, a másik pedig a romániai igazságszolgáltatás döntése a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetéséről. Ezek konkrét témák, mint az úzvölgyi katonatemető helyzete vagy a labdarúgó-mérkőzéseken tetten érhető magyargyűlölet, de ezek a törvények nem megfelelő alkalmazásában, az igazságszolgáltatás részrehajlásában és egy átfogó kisebbségi törvényi szabályozás hiányában gyökereznek. Biztos vagyok benne, hogy ma erről sokkal többen és többet tudnak az EU-s intézményekben, mint korábban.