Mérlegre tették a véndiákokat a Sapientián és a PKE-n

Sokat nyom a latban egy felsőoktatási intézmény megítélésében, hogy mennyire tudtak szakmájukban elhelyezkedni az ott végzettek, illetve hogyan sikerült azóta boldogulniuk. A Sapientia és a PKE vezetői és volt diákjai egyaránt elégedettek.

Jánossy Alíz

Nagy Orsolya

2010. július 08., 10:092010. július 08., 10:09

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az ősztől már akkreditált felsőoktatási intézményként várja a gólyákat, illetve a már ott tanuló diákokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Dávid László, a magánegyetemként működő, magyarországi kormánypénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény rektora a Krónikának elmondta, a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) július 24-én szavaz az egyetem engedélyeztetéséről, és ezután már csak a kormányrendeletet kell megvárniuk, hogy akkreditált egyetemként működhessen a Sapientia. Az intézményvezető pedig bizakodó, mint elmondta, az ARACIS szakemberei legutóbbi vizsgálódásuk alkalmával pozitívan értékelték a csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi karokon zajló oktatás minőségét. Az elbíráláskor ugyan nem volt leszögezett pontértéke annak, hogyan alakult az egyetemen végzett diákok szakmai pályafutása, de a pozitív életpéldák mindenképp hozzájárultak az akkreditáció folyamatának alakulásához.

Dávid László lapunknak elmondta, már évekkel ezelőtt bevezették az úgynevezett Alumni rendszert, ami tulajdonképpen a végzettek további sorsának alakulását monitorozza. Ezt többféleképpen igyekeztek megvalósítani.

Dávid László

Egyrészt kihasználták azt a lehetőséget, hogy az államvizsgázó diák szoros kapcsolatot alakít ki a témavezető tanárával, aki a sikeres vizsga után is nyomon követi diákja sorsának alakulását. Másrészt létrehoztak egy digitális információs rendszert, amely interneten keresztül elérhető valamennyi diák számára, és mindenki feltöltheti ide az adatait. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a végzős évfolyamok közös levelezőlistát hoznak létre, ahonnan az adatok szintén eljutnak az illetékesekhez. A rektor arra is kitért, hogy március, április folyamán –, amikor a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság ellenőrei vizsgálódtak a Sapientia három városban működő karain – találkozókat hívtak össze jelenlegi és volt diákokkal, illetve a munkáltatóikkal. „Meglepő módon ezekre a találkozókra a vártnál népesebb létszámban jelentek meg mind a volt diákjaink, mind a munkáltatók” – magyarázta a rektor, kifejtve, hogy tudomása szerint más egyetemekre nem jellemző, hogy a tanulmányaik befejeztével a diákok ennyire népes létszámban jelenjenek meg az egyetem hívására. Mint mondta, ezt kifejezetten pozitívan értékelték az ellenőrök.

Büszke ex-sapientiások

Lapunk a korábbi évfolyamokon végzettek véleményére is kíváncsi volt. Hargitay Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első évfolyamának hallgatója volt, 2005-ben végzett könyvelés és gazdálkodási informatika szakon. A fiatalember jelenleg a csíkszeredai AAM Management Information Consulting Kft.-nél dolgozik szaktanácsadóként. „Induló dolgokba belevágni mindig nagy kockázattal jár, hiszen számtalan bizonytalansági tényezővel néz szembe az ember” – részletezte Hargitay kérdésünkre, miért esett a választása az éppen akkor induló Sapientiára. Hozzátette: soha nem bánta meg, hogy ide jelentkezett, mivel szerinte itt olyan tapasztalatokat szerzett, amely komoly kihatással volt sorsának alakulására. Egy szakmai áthallgatási program keretében lehetősége adódott közel egy évig tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen, de jó tapasztalatnak bizonyultak a nyaranta szervezett szakmai gyakorlatok, amelyek később jelentősen megkönnyítették a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.
Tomonicska Ingrid Nagybányáról került Csíkszeredába egy kis kitérővel. Előbb Kolozsváron elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem térképészet és kataszteri szakát, majd három évet szakképzetlen tanárként román nyelv és irodalmat tanított a Hargita megyei Borzonton. Ezt követően felvételizett a Sapientia román–angol szakára. A 2006-os államvizsgát követően versenyvizsgával került a csíkszeredai Kós Károly Építészeti Szakközépiskolába, majd következő évtől a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba, ahol jelenleg is tanít. Tomonicska szerint a Sapientia sokkal alaposabb felkészülést nyújt a tanári pályára, mint más hasonló egyetemek. „Láttam olyan kezdő tanárokat, akik pszicho-pedagógiai, vagy éppen módszertani hiányosságokkal küszködnek. Ezeket az ismereteket azonban mind megtanították nekünk” – fogalmazott a tanárnő. Mint részletezte, ezt igazolja az a tény is, hogy a Brassói Transilvania Egyetemen lezajlott államvizsgán valamennyi sapientiás átmenőjegyet kapott, esetében pedig a munkahely megszerzéséért tett versenyvizsga eredménye is annyira magas volt, hogy bárhol elhelyezkedhetett volna.

PKE: folyamatosan bizonyítani kell

Bár a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetemet már 2008-ban akkreditálták, máig nagy hangsúlyt fektetnek a végzettekkel való kapcsolattartásra, folyamatosan követik egykori hallgatóik sorsának alakulását – nyilatkozta a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor, aki azt is elárulta, hogy ez alapkövetelés a finanszírozó magyarországi kormány részéről.

János-Szatmári Szabolcs

Az intézményvezető úgy látja, bár egyre inkább érzékelhető nálunk is az élethosszig való tanulás tendenciája, az egyetem diplomásai közül sokaknak sikerült a szakmájukban elhelyezkedni. A nyelv szakokon végzettek szinte mindegyike abban a szférában dolgozik, amelyre az intézményben felkészült, akár tanár, akár fordító vagy irodai dolgozó lett belőle. Ugyanez elmondható a közgazdá-szokról és reklámgrafikusokról is, tudtuk meg. Azok közül, akik tovább tanulnak, sokan folytatják a PKE-n, hiszen az akkreditáció óta itt is megindultak a magiszteri képzések, ugyanakkor mindegyik szakon akadnak olyanok, akik később doktori képzésbe is belefognak, ők Kolozsvárra, Temesvárra vagy magyarországi egyetemekre kerülnek, legtöbben Budapestre, Debrecenbe vagy Szegedre.

„Első próbálkozásra sikerült elhelyezkednem a tanügyben, ezért sosem éreztem úgy, hogy hátrányom származna abból, hogy nem állami egyetemen diplomáztam” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Beke Beáta angoltanár. A négy évvel ezelőtt végzett pedagógus azt mondja, az egyetem nyelv szakai erősnek számítanak. „A szakmámban dolgozom, méghozzá az állami szférában, s ennél mi sem bizonyítja jobban, hogy esélyeim egyenlőek voltak az állami egyetemeken végzettekével. Az átlagember véleménye szerint azonban a PKE képzése nem ér fel egy akármilyen más egyetemével, úgy tűnik tehát, hogy nekünk, itt végzetteknek még bizonyítanunk kell, de talán ez a normális. Idő kérdése csupán. Én mindenesetre elégedett vagyok mindennel, amit itt kaptam” – fogalmazott Beke Beáta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű