2011. november 17., 07:552011. november 17., 07:55
Vagányságból, informatikai ismeretei fitogtatása végett törte fel az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) szervereit egy kolozsvári fiatal. Az ügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) kedden vette őrizetbe a 26 éves Butyka Róbertet, tegnap pedig a bíróság elrendelte
29 napos letartóztatását. Az informatikai bűncselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalember lakásán lefoglaltak több számítógépet. A DIICOT szerint Butyka 2010 decemberében illetéktelenül behatolt az amerikai űrkutatási hivatal több szerverére, ezzel törvénytelenül jutott adatokhoz, és veszélyeztette informatikai rendszerek biztonságos működését. A világhálón Iceman álnéven szörföző hacker azt vallotta, nem anyagi indokok hajtották: be akarta bizonyítani, hogy képes feltörni jelentős nemzetközi intézmények szerverét.
Butyka korábban betört már a brit haditengerészet és az európai űrhivatal belső hálózatába is, egyes híradások szerint a NASA-nál azonban 300 ezer dolláros kárt okozott, miközben a hivatal szakemberei további 200 ezer dollárt fordítottak a károk három hónapot igénylő elhárítására. Emiatt a fiatalemberen félmillió dolláros kártérítést akarnak behajtani az amerikai hatóságok. A munka nélküli fiatal egyébként nem rendelkezik felsőfokú informatikai végzettséggel – Facebook-profilja szerint az University of Weed (Marihuána Egyetem) végzőse –, ám a nyomozók szerint kiváló számítástechnikai ismeretekkel bír.
Két évvel ezelőtt különben internetes csalás miatt 27 év szabadságvesztésre ítéltek az Egyesült Államokban egy román hackert, aki bűntársaival ötmillió dollárt lopott az eBay internetes aukciós honlap mintegy kétezer felhasználójától.
Cáfolatot tett közzé az Arad megyei önkormányzat, amelyben határozottan visszautasítja a második világháborús ópálosi román katonai emlékmű lebontásáról szóló információt. A megyei tanács diverziókeltésnek tartja a Facebookon megjelent álhírt.
A helyi tömegközlekedési díjszabások tervezett drágítása apropóján 15 város jegy- és bérletárait hasonlította össze a nagyváradi polgármesteri hivatal. Ez alapján összefoglaljuk az Erdélyben alkalmazott viteldíjakat.
Magyar Pétert minősíti az RMDSZ szerint, hogy a Tisza Párt elnöke a Fidesz javára történő „kémkedéssel” vádolta meg a szövetséget. Reagáltattuk az RMDSZ-t az ellenzéki politikus nagyváradi kijelentésére.
Bírálta az RMDSZ-t Nagyváradon Magyar Péter, aki szerint a szövetség a Fidesznek „kémkedik” az Európai Néppártban. A Tisza Párt elnöke ennek ellenére együttműködne az RMDSZ-szel.
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 8 megye folyóira.
Nagyváradon zárta szombaton a békéért és a nemzeti összefogásért megtett, „egymillió lépéses” országjáró gyalogtúráját Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke reggel lépte át a határt, hogy több tucatnyi kísérőjével Várad felé vegye az irányt.
Villámcsapás ért két sétáló férfit péntek este a Krassó-Szörény megyei Sebesrom településen, egyikük meghalt.
Beomlott szombaton egy, a Zazar folyó felett átkelést biztosító híd oldalsó része a nagybányai terelőúton, a közúti forgalmat lezárták – közölte Doru Dăncuș polgármester.
Havonta több tucat tonna hulladékot – főleg nedves törlőkendőket és textíliákat – szednek ki az aradi vízművek munkásai a szennyvízfővezetékekből, és a dugulás nemcsak kellemetlenséget, hanem gyakran költséges javítást is okozhat.
Iskolájuk felújításának befejezéséért tüntettek Sepsiszentgyörgy egyetlen román középiskolájának, a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak a diákjai és szüleik pénteken, az öt éve tartó munkálatok befejezését kérve.