Interjú Tőkés Lászlóval

– Az európai parlamenti választások előtt néhány nappal mennyire elégedett az ön által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ közötti összefogásnak a kampány során tapasztalt működésével? Szem előtt tartva azt is, hogy a Magyar Polgári Párt vezetősége továbbra sem támogatja a megegyezést.
– Szimmetrikus helyzet állt elő, a szónak abban az értelmében, hogy mindkét oldalon vannak, akik egyenesen bojkottálják a választási kampányt. Furcsa helyzetek is adódnak: van olyan, hogy az MPP részéről helyi és területi szinten jobban támogatják a kampányt, mint az RMDSZ oldaláról ugyanazon a területen. Nagyon sokat nyom a latban a személyi, egyéni hozzáállás. Az RMDSZ egy része tudathasadásba került ezzel a megegyezéssel, nem tudom kitalálni, mi vezérli őket például Maros és Bihar megyében, ahol nyoma sincs a szövetség kampánytevékenységének. Egyesek mintha szándékosan idéznék elő ezt a helyzetet. Várakozáson felüli viszont az MPP részvétele és támogatása, a helyi és a területi polgáriak ebben a viszonylatban teljesen elváltak a hivatalos országos vezetőségtől, és egy-két ritka kivételtől eltekintve a párt képviselői mindenütt ott vannak kampányútjaink különböző helyszínein.

– Mitől függ majd, hogy az EMNT és az RMDSZ közötti összefogás a választások után is folytatódjon?
– Az RMDSZ-szel kötött megegyezés nem anynyira a választásokra, hanem sokkal inkább a további együttműködésre irányul. Híven a megelőző években lezajlott tárgyalásokhoz, és ahhoz a szándékhoz, amelynek értelmében rendszerváltozást akartunk a romániai magyar politikai életben, a választást csak prológusnak, nyitánynak tekintem, és sokkal inkább érdekel a folytatás. Viszont fontos a június 7-i EP-megmérettetés abból a szempontból is, hogy ha a közös magyar lista nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor ez kihatással lesz az összefogás, az együttműködés folytatására is. Sarkítva azt is mondhatnám, hogy két fontos vetülete van a választásoknak: erős képviseletet juttassunk be az Európai Parlamentbe az erdélyi magyarság részéről, másfelől pedig vessük meg a további együttműködés és a romániai magyar élet megújításának ágyát.

– Mire volt elég a Brüsszelben képviselőként eltöltött másfél év, és melyek a legfontosabb célkitűzései a következő ötéves mandátum idejére?
– Mindenképpen inasévnek tekintem az elmúlt másfél esztendőt. Mindaz csak ráadás, amit az inaskodáson, az alkalmazkodáson, a helyzet megismerésén, a képviselői tevékenység kitapasztalásán és elsajátításán kívül sikerült megvalósítani, ugyanis nagyon rövid volt ez az alig több mint egyéves csonka ciklus. Hogyha ezt nézzük, akkor igazán elégedett lehetek azzal, amit különösképpen nemzetpolitikai, kisebbségügyi, a keresztyénséggel és a kommunizmussal kapcsolatos területeken, kelet-közép-európai és volt kommunista országokbeli, másfelől magyar vonatkozású prioritások ügyében sikerült megvalósítani.

A következő öt évben, egy teljes mandátum ideje alatt szerintem nemzetpolitikai nyitásra nyílik lehetőség. Szorgalmazni fogom, hogy a magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar EP-képviselők egyezzenek meg egy olyan nemzetstratégiai akció- és ütemterv kidolgozásában, amelynek megvalósítására öt év éppen elegendő volna. Szükség volna áttörést elérnünk a szűkkeblű európai uniós kisebbségpolitikában, és szükség volna olyan összefogást megvalósítanunk, amely az erdélyi összefogástól eljut a Kárpát-medencei, majd az európai összefogásig kisebbségpolitikai területen.

– Rá lehet-e vezetni ön szerint az Európai Unió fórumait arra, hogy a nemzeti kisebbségek kérdését ne csak a bevándorlók problematikáján keresztül vizsgálja? Várható-e előrelépés az egységes európai kisebbségvédelmi rendszer kidolgozása és elfogadása terén?
– Analógiát használnék. A kommunizmus bukása után két évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a totalitárius kommunista diktatúrát egységesen elítélje az Európai Parlament. Ez hosszú ideig érlelődött. De említhetném az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány esetét is, amely nemrég kitüntetett a Truman–Reagan Szabadságéremmel. Nekik 17 évre volt szükségük, amíg tavalyelőtt fel tudták állítani Washingtonban a kommunizmus áldozatainak emlékművét, és még mindig nem sikerült elérniük, hogy létrehozzák a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeumát is. Ezek hosszú lefutású ügyek, és azt gondolom, már régóta érlelődik a kisebbségi kérdésben való eredmény. A következő mandátumban meg is történhet az áttörés és az érdemi előrelépés ebben a kérdésben.

– Ön a napokban politikai sertésinfluenza-járványnak nevezte a magyar intézményvezetők romániai leváltását. Hozhatnak-e gyógyírt erre az európai döntéshozó fórumok?
– Pontosítanék, ugyanis a tudósítások nem adták vissza eléggé árnyaltan a szavaimat. A politikai influenzajárvány valójában Szlovákia, Ukrajna, Szerbia összefüggésében nyer értelmet, azért járvány, mert már elért Romániába is. Itt az újbóli nacionalista fertőzés olyan járványáról van szó, amelynek gyógyításához ugyanarra az összefogásra van szükség, mint – mutatis mutandis – a sertésinfluenza leküzdésében, ahol példás egészségügyi összefogás jött létre ezen a téren. Kézenfekvő a hasonlóság: a kisebbségeknek csak széles körű európai, nemzetközi összefogással nyílik lehetőségük ügyeikre, gondjaikra, helyzetükre orvoslást, megoldást találni.