Interjú Szilágyi Zsolttal

– Az RMDSZ és az EMNT EP-jelöltlistájának negyedik helyezettjeként a legtöbb oka van az izgalomra, hiszen az első három jelölt valószínűsíthetően bejut, az ötödik szinte bizonyosan nem, Önnél viszont rezeg a léc.
– Önmagában sikerként értékelném, ha a három helyünket tartani tudjuk, az igazi siker viszont az volna, ha meglenne a négy. Viccesen mondogatjuk is: ha Tőkés László a húzó-, akkor én vagyok a tolóember a listán. A veszély az, hogy az összefogás után sokan azt gondolták: a kérdés megoldódott. Miközben nem, minden attól függ ugyanis, hányan megyünk el szavazni, fontosnak tartják-e az erdélyi magyarok, hogy Európában hangunk legyen, és ne csak Bukarestben, Erdélyben és a Székelyföldön küzdjünk jogainkért, autonómiáért, hanem Brüsszelben is. Június 7-én vizsgázni fogunk Európa előtt, mennyire tartjuk fontosnak az uniós keretekben kibontakozó lehetőségeinket, mennyire érezzük magunkat európainak. Európa olyan mértékben fog ránk figyelni, amilyen mértékben nekünk fontos az EP-választás.

– Sikerült meggyőzniük a választási együttműködéssel szemben tartózkodó magyarokat az összefogás hitelességéről?
– Tapasztalatunk szerint az összefogás bővül, és egyre nagyobb ereje van. Szinte minden kampányrendezvényünkön együtt voltak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt helyi vezetői, polgármesterei, tanácsosai, az EMNT és az SZNT szimpatizánsai. Ezeket az erőinket fogtuk most össze, hiszen 2007-hez hasonlóan most is verseny van, mégpedig a román pártok képviselőivel, és az emberek ezt megértették. Orbán Viktor erdélyi körútja ráébresztett bennünket, hogy az európai választások Kárpát-medencei magyar üggyé minősültek, és ebben a csomagban benne vannak a csángómagyarok, a Székelyföld területi autonómiája, elkobzott egyházi ingatlanaink, a magyar–magyar integráció. Emellett olyan dimenziója, súlya van, amely Felvidék, Magyarország és Románia magyarjainak közös mozgósításával ki fog hatni a kárpátaljai és a délvidéki magyarok helyzetére is, remélhetőleg pozitívan.

– Az RMDSZ egykori elnökségi tagjaként, parlamenti képviselőjeként, most pedig az EMNT alelnökeként beható ismeretekkel rendelkezik mindkét alakulat politikai gondolkodásmódjáról. Ön szerint mennyire lesz tartós az EP-megmérettetésre kötött együttműködés?
– Az RMDSZ Reform Tömörülése, a Magyar Polgári Szövetség és az EMNT alapító tagjaként mindig az autonómia és a magyar érdekképviselet pártján álltam, és az a meggyőződés vezérelt, hogy megújítható az erdélyi magyar politika. Az összefogás további jövője attól függ, hogy közös ügyeink vonatkozásában meg tudunk-e egyezni, taktikát és stratégiát tervezni. Ehhez, mint minden emberi kapcsolathoz, például a házassághoz, akarat kell. A megállapodás részét képező Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megalakításával esély nyílik arra, hogy húsz év után először intézményes fórumot teremtsünk az állandó magyar–magyar párbeszédhez. Nekünk, erdélyi magyaroknak szót kell értenünk egymással, együtt kell fellépnünk stratégiai célkitűzéseinkért Brüsszelben, Nagyváradon, Csíkszeredában és Bukarestben. Noha 2003-as szatmárnémeti kongresszusán az RMDSZ megszüntette a tiszteletbeli elnöki funkciót, hat év elteltével belátta, hogy hibázott, és hiteles az a lista, amelyet Tőkés László vezet.

Ezzel önrevíziót, utólagos korrekciót hajtott végre saját politikájában. Másrészt a román kormányból való kikerülés ráébresztette a szövetséget arra, hogy stratégiai kérdéseinket csakis önálló intézményrendszerrel, az autonómiaformák megteremtésével tudjuk kiépíteni. Tehát a bukaresti politikai széljárástól függő, a román zsákmányrendszer által erősen meghatározott belpolitika nem hoz hosszú távú, megnyugtató rendezést, mert ha kikerülünk a döntési, végrehajtó funkciókból, az állami adminisztrációból, akkor ugyanott vagyunk, mint azelőtt: elfogy a pénz, nincs már funkció.

Az autonómiapolitika jogosságát igazolja, hogy a zsákmánylogikával megalapozott köztisztviselői leváltás jelenleg olyan méreteket öltött, amely majdhogynem kiszorított bennünket az állami adminisztrációból. Ez azt a kérdést is fölveti, hogy ha a román állam nem akarja vagy nem tudja megoldani a kérdéseinket, és az embereinket sem engedi be az adminisztrációba, akkor miért nem fogtunk hozzá, hogy ügyeink intézését saját intézményrendszer révén valósítsuk meg. Ha a választások után tovább tudjuk folytatni, szélesíteni az együttműködést, változás állhat be az erdélyi magyar–magyar viszonyban: a klasszikus, kétpólusú szembenállás után kialakulhat egy konszenzusos, tárgyalásos, a közös fellépés esélyét hordozó politikai szerkezet.

– Milyen lehetőségei vannak az erdélyi magyar képviselőknek arra, hogy Brüsszelt érzékenynyé tegyék a közösség problémái iránt?
– Az uniós intézmények közül az EP az egyetlen, amelyet Európa polgárai demokratikusan választanak. Befolyása, súlya folyamatosan nő, noha jóval kisebb törvényhozói jogkörrel rendelkezik, mint egy-egy tagállam parlamentje. A képviselők brüsszeli jelenléte akkor hasznos, ha nemcsak bemutatják az erdélyi magyarok helyzetét, problémáit, hanem megoldási javaslatot is kínálnak. Ez a megoldási javaslat a mi esetünkben egybeesik az európai eszmeiséggel, ugyanis az autonómia európai vívmány, stabilitást hoz, megelőzi a konfliktusokat.

Ehhez lehet európai szövetségeseket találni, ha meg tudjuk őket győzni arról, hogy közös európai érdek a 80 éve megoldatlan problémák közös rendezése. Az EP-ben és az Európa-politikában rangos helyet vívott ki magának a Kárpát-medencében élő, határon túli magyarság, ugyanis mindig békés úton kerestük a megoldást. Egyre inkább tudatosodik az európai intézményekben, hogy méltánytalan lenne előnyben részesíteni azokat a nemzeti közösségeket, amelyek a harc nem demokratikus, nem békés, hanem erőszakos útját választották, szemben azokkal, akik az európai parlamentarizmus, a jogállamiság és demokrácia szabályai szerint a többségi társadalommal békében és társadalmi egyetértésben szeretnének élni.

Az autonómia ügye, a nemzeti közösségek helyzetének rendezése Európa teljesítőképességének, kapacitásának kérdése, amelyet az Unió nem hessegethet el magától azzal, hogy kizárólag tagállami kompetenciák. Erre már megvannak a nemzetközi jogban az előzmények: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a kilencvenes évek elején kerek perec kimondta, hogy a kisebbségi kérdés Európa stabilitásának kérdése. Ha csak azt nézzük, milyen traumát, károkat váltott ki Európa biztonságpolitikai és teljesítőképessége szempontjából a dél-szláv válság, könnyű megérteni, hogy európai érdek egy európai kisebbségvédelmi kódex, közös autonómiacsomag elfogadása.