Vizet fakasztani az utolsó pillanatig

– Püspök úr, ön a rendszerváltás óta vezeti a nagyváradi egyházmegyét, és nemrég a nyugdíjazását kérte a pápától. Mi az, amit az elmúlt 16 év legfontosabb megvalósításának tart, mi az, amire igazán büszke lehet?
– Mindenki tudja, hogy milyen nehéz időket kellett átvészelni. Nekem két célom volt. Az egyik, hogy amit a kommunista-ateista állam elvett tőlünk, visszaszerezzem. Összesen 165 épületet kértünk vissza az egyházmegyében, de ezenkívül hatalmas erdős területeink voltak, szántóföldjeink, szőlőink, amit szintén elvettek. A rendszerváltás utáni első időkben megszabták, mit kaphatunk vissza, például csak tíz hektárig vagy száz hektárig, én viszont elhatároztam, hogy mindent visszakérek. Azt mondták akkor, miért nem értem meg, hogy csak ennyit lehet. Erre azt feleltem, én mindent visszakérek, mert mind a mienk volt. Ki tudja, tíz-húsz év múlva más rendelkezés lesz, és akkor azt fogják nekem mondani, a püspök nem is tartott erre igényt. Tehát én visszakértem 138 ezer hektár erdőt, ha nem adják vissza, az ő bűnük lesz. De soha nem mondhatják, hogy a püspök csak ennyit kért. A lelkiek terén pedig azt tűztem ki célul, hogy a kommunista-ateista hatalom alatt részben elpogányosított népet visszavezessem a hithez és a hit tanításához, hogy megszűnjön ez a rengeteg társadalmi és erkölcsi feszültség. Ezért is választottam Szent Lászlót jelképül, ő ugyanis vizet fakasztott sziklából a harcban elfáradt vitézeinek, hogy új erőre kapjanak. Jelmondatom pedig az, hogy a szikla Krisztus. Úgy, ahogy Szent László vizet fakasztott a vitézeinek, én a híveimet lelkileg akarom felüdíteni azzal, hogy az ősi, kétezer éves tanítás nyomán visszavezessem őket az igazság megismeréséhez.
– Milyen tanácsokkal indítaná útnak az utódját? Mi az, ami a leginkább megoldásra váró probléma az egyházmegyében?
– A tanácsaim mibenléte attól függ, hogy ki lesz az utódom. Egyelőre még azt sem tudom, hogy a pápa mikor fogadja el a nyugdíjazási kérésemet. Az egyházi törvénykönyv szerint úgy illő, hogy a püspök, amikor betölti a 75 évet, ajánlja fel a pápának: ha akarja, küldje el nyugdíjba. De ez nem azt jelenti, hogy a pápa biztosan nyugdíjazza. Engem egy dolog bánt: a püspöki palotából, bár visszaadták, még nem költözött ki a múzeum. Szeretném megérni azt, hogy mindent visszavettünk, és rendbe is tettünk. Nem azért, hogy én beleköltözzek. Egyszerű ember vagyok, itt a Kanonok soron sem a szép szobákat választottam magamnak, azokat vendégszobákká alakítottam. Én oda vonultam vissza, ami a kanonokok idején két cselédszoba volt, és meg vagyok azzal elégedve. De szeretném, hogy a következő püspöknek rendbetett palotát tudjak átadni, és neki ne legyen már ezzel vesződsége. És bízom benne, hogy sikerül, mert hiába ellenezték, mégis visszakaptuk. Igaz, hogy nyolc évig pereskedtünk, és 365 millió régi lej adósságot halmoztunk fel, de a kezünkben van a püspöki palota.
– Mit fog tenni nyugdíjasként?
– Nem fogom a lábam lógatni, vagy a halált várni. Van egy mondásom: különbség van öreg és idős ember között. Öreg az, aki már lemondott mindenről, aki már semmit nem akar tenni, csak várja a halált. Az idős ember viszont, még ha százéves is, minden napot, reggeltől estig ki akar használni, mert még tervei vannak. Nekem az az elvem, hogy amíg él az ember, addig az Úristennek szándéka van vele, és ezért kötelessége a fizikai erejét és szellemi képességét is a saját maga és az emberi közösség számára hasznosítani az utolsó pillanatig. Egy papnak, ha akarja, bőven van mit tennie, akármilyen öreg.