Protestáns napokat szerveztek

Mivel a Vártemplom a legrégebbi marosvásárhelyi gyülekezet, vállalták, hogy elsõ alkalommal megszervezik a rendezvénysorozatot. A bevezetõ elõadást dr. Bustya Dezsõ nyugalmazott lelkipásztor tartotta, akinek szónoklatát több mint százan hallgatták, annak is bizonyítékául, hogy a vásárhelyiek igénylik a hasonló eseményeket.

Az eseményen bemutatkozott a 450 éves, nemrég visszaszolgáltatott Református Kollégium is, az igazgatónõ, egykori diákok, a két kollégiumi lelkész beszélt az alma materrõl. A kötetlen beszélgetésen kiderült, hogy Marosvásárhely magyar lakossága még mindig keveset tud az iskoláról, amely ma újból mûködik, és amely jövõre már az elsõ tízéves érettségi találkozóját tartja. Csortán Ferenc mûemlékvédelmi szakember a protestáns templomépítészetrõl beszélt, régi templomfelvételekkel, alaprajzokkal mutatta be azt, hogy miképpen alakultak át a reformáció elsõ lelki és szellemi hatására az erdélyi templomok. Mihály Ferenc szovátai restaurátor szintén építészetrõl, ornamentikáról, templomi bútorzatokról beszélt, tõle tudta meg a hallgatóság azt is, hogy Kolozsváron, az Erdélyi Történeti Múzeumban õrzik azt az úrvacsorai asztalt, amely valamikor a 17. században a Vártemplomban állt, és talán egy polgári asztalból alakították át. \"Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy milyen gazdag a mi történelmi múltunk. Talán ezek a protestáns napok segítenek ahhoz, hogy ne csak egymást ismerjük meg, hanem a történelmi múltunkat is\" – fogalmazott Ötvös József.

A közös bibliaóra, gyülekezeti bemutatkozó és szeretetvendégség után ünnepi hangversennyel ért véget a protestáns napok rendezvénysorozata. A Vártemplom három hónapra, amíg a kultúrpalota nagytermét restaurálják, átengedte a templomot a filharmóniának, és úgy adódott, hogy az e heti programban Mendelssohn Reformáció szimfóniája szerepel. „Ha ezt így megadta nekünk az Úristen, tõlünk függetlenül a filharmónia egy reformációszimfóniát tûzött mûsorra október 31-ére, akkor mi kaptunk az alkalmon, hogy ilyen szép záróakkorddal tudjuk befejezni az elsõ Marosvásárhelyi Protestáns Napokat, és megünnepelni a reformáció emléknapját\" – foglalta össze az esperes, aki azt szeretné, ha jövõre újból megszerveznék a protestáns napokat.

Antal Erika

A reformáció ünnepe

Négyszázkilencven éve, 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A „kalapácsütések hangja egész Európában hallatszott\": ettõl a naptól szokás számítani a reformáció kezdetét, ez a Reformáció Emléknapja. Hogy Luther Márton, aki az elsõk között fordult szembe a katolikus egyház hivatalos tanításával, valóban kiszögezte volna 95 pontban megfogalmazott téziseit a templom – akkoriban hirdetõfalnak is használt – kapujára, ma már vitatott. Az eseményrõl az elsõ írásos emlék Melanchton Fülöptõl származik, aki szemtanúként nem jöhet számításba, maga Luther sem írt a „szegezésrõl\", s a tételek eredetije sem került elõ sem kézirat, sem õsnyomtatvány formájában.

Luther Márton azon a napon – a gyónásokról elmaradó híveiért aggódva – valóban írt egy levelet feletteseinek, amelyben a búcsúcédulák (bûnbocsátó cédulák) árusítása ellen emelt szót. E levélhez csatolta 95 tételben megfogalmazott gondolatait, amelyet egy várható hitvita alapiratának szánt. Vélhetõen maga sem gondolta, mekkora változásokat indít el, hiszen lépése nemcsak lázadást jelentett a pápával szemben, hanem az Európa és a világ képét alapjában átformáló reformáció elindítója lett. Tanai alapján jött létre halála után az evangélikus, a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor képviselte irányzatból pedig a református egyház. Luther tanai vezettek a kereszténység megújulásához, a teológiai gondolkodás reformjához.

A mélyen hívõ Luthert, aki meg volt gyõzõdve arról, hogy az embernek egész életében Isten kegyelmében bízva kell élnie, a búcsúcédulák árusítása háborította fel legjobban. A pénzért árusított egyházi papír lényegében a gyónást helyettesítette, ezáltal a lelki üdvösség megvásárlását jelentette, egy idõ után már a halottak lelki üdvét is meg lehetett így váltani. A római kúria és a német püspökségek igen komoly bevételekre tettek szert ennek révén, a „szent árucikket\" még piacokon is árulták. Luther azonban úgy vélte 36. tételében: „minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bûnhõdésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is\".

A tételeket 1517 végére Lipcsében, Nürnbergben és Bázelben is kinyomtatták, s bár akadtak hívei, Róma teljes mértékben elutasította. Luthert Albrecht mainzi érsek eretnekséggel gyanúsította, Johannes Tetzel dominikánus szerzetes (aktív búcsúcédula-árus) máglyahalállal fenyegette meg. 1518 elején a Domonkos-rend hivatalosan is vádat emelt ellene, majd Rómába hívatták. X. Leó pápa – féltve Bölcs Frigyes szász választófejedelemmel, Luther védnökével való jó kapcsolatát – engedélyezte, hogy csak az augsburgi birodalmi gyûlésen hallgassák ki a pápai legátus (követ) elõtt. A meghallgatás eredménytelenül zárult, ugyanis Luther nem vonta vissza kijelentéseit. 1521-ben a pápa kiátkozta, birodalmi átokkal sújtották, bárki szabadon üldözhette és megölhette. Ezután Wartburg várában talált menedéket, ahol németre fordította a Bibliát, s 1546. február 18-án halt meg.

Luther Márton egyik legfontosabb tétele az volt, hogy az ember nem cselekedetek, érdemek, hanem egyedül Jézus Krisztusba vetett hite által (sola fide) üdvözülhet Isten kegyelmébõl (sola gratia). Kimondta, hogy Istennel közvetítõ (egyház, papság) nélkül is kapcsolatba lehet kerülni, s hogy a Szentírás vallási kérdésekben az egyedüli forrás, amely mindenki, még a pápa felett is áll, ezzel kétségbe vonta a pápa elsõbbségét és tévedhetetlenségét.

MTI