Pásztorlevelek

Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, örmény katolikus apostoli kormányzó

Újévi gondolatok 2008-ra

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim! Szent Szilveszter pápa emléknapján este búcsúztunk az óévtõl. Keresztény ember számára azonban már advent I. vasárnapja a liturgikus új év kezdetét jelentette. Megkezdtük az utolsó, a negyedik elõkészületi évet, amely elvezet fõegyházmegyénk szentistváni alapításának ezredik évfordulójához, a 2009–es millenniumhoz. Az emlékévet hivatalosan Csíksomlyón a Szûzanya lábánál fogjuk megnyitni 2008. szeptember 13-án, a Szûzanya névnapján, és Gyulafehérváron zárjuk majd be az õsi székesegyházban 2009. szeptember 29-én, Szent Mihály fõ ünnepén, a búcsún.

Az Egyházmegyei Pasztorális Terv szerint a negyedik elõkészületi év témája: Életünk a szenvedõ Jézus Krisztussal. A Gyulafehérvári Fõegyházmegyei Pasztorációs Iroda (GYEPI) gondozásában megjelent füzetben elegendõ segédanyagot lehet találni a téma megvilágításához, megéléshez. A kiadványt ismételten a Paptestvérek figyelmébe ajánlom. Ebben az újévi körlevélben nem akarom a programfüzetet ismételni, de kitérek az évi témára: a szenvedésre. Az emberiség nagy kérdése nem Isten léte, mert az észigazság. Az I. Vatikáni Zsinat (DS 3026) hittétel rangra emelte Szent Pál kijelentését: a józan ember felismeri a teremtett világból a Teremtõt. Aki nem ismeri fel a Teremtõt, az vagy nem használja józan eszét, vagy pedig erkölcsi akadály tartja távol a felismeréstõl. Az ilyennek Szent Pál apostol szerint nincs mentsége (Róm 1,19–21). Híveinknek nem is jelent problémát Isten léte. De minden hívõ ember szembesül életében a létkérdéssel: Ha Isten a mi szeretõ Mennyei Atyánk, hogyan tûrhette el Szent Fia kínszenvedését és kereszthalálát, hogyan tûri el a földön tapasztalható nyomort, gonoszságot?

Az Ószövetségben Jób könyve foglalkozik az ártatlanul szenvedõ kérdésével. A türelmes Jóbot próbára teszi Isten. Mindenét elveszíti, súlyos beteg, de bûnrõl nem vádolja lelkiismerete. Végül perbe száll Istennel. Felszólítja, hogy igazolja magát eljárása miatt. Az isteni válasz így figyelmezteti Jóbot: Ha át tudná venni a Gondviselés munkáját, a világ fenntartását, akkor egyenlõ félként vonhatná felelõsségre Istent eljárása miatt. Jób belátja, hogy mint teremtmény csak meghódolhat az ember számára felfoghatatlan Isten elõtt.

Az Úr Jézus ugyanígy tesz tanító körútján. Megmagyarázza, hogy a szerencsétlenségek, a katasztrófák (a vakon született Jn 9, a zarándokok, akiket Pilátus legyilkoltatott, és akikre rádõlt Siloám tornya Lk 13,4) nem isteni büntetés, de figyelmeztetõ jel, hogy idejében megtérjünk „Azt hiszitek, hogy bûnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bûnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.\" (Lk 13,4–5)

A Szentatyák is foglalkoztak a kérdéssel. Megállapítják, hogy végeredményben hittitokról van szó. Az apologetika (hitvédelem) arra hivatkozik, hogy Isten gyermekei vagyunk. Gyermeki bizalommal kell elfogadnunk Isten döntéseit, még akkor is, amikor nem értjük. A gyermek sírva kéri a gyufát és a kést, hogy játszadozzék, de nem kapja meg. Csak felnõttként érti meg jó szülei bölcs viselkedését.

Szent Ágoston szerint Isten megtehette volna, hogy az õsszülõk bûnbeesése után mindent megbocsát, hiszen elõször fordult elõ a bûn, a lázadás. Miért kellett akkor mégis lejátszatni a több ezer éves üdvtörténetet, az istenember megtestesülését és szenvedését, kereszthalálával és feltámadásával, megváltásunkkal? Erre csak a hit szavával válaszolhatunk: Ha Isten így látta jónak, el kell fogadnunk, hogy nem a mi emberi elgondolásunk lett volna a jó megoldás, hanem Istené. Ezért olyan megható a hivõ emberek magatartása. A berdicsevi Lévi Jichák haszíd rabbi (+1809) esténként így imádkozott: „Világ Ura, ó, nem, nem azt akarom tudni, hogy miért szenvedek, csak hogy vajon a Te rendelésed-e, hogy szenvedjek.\" (Martin Buber, Haszíd történetek, Budapest, 2006, 320.)

Szent Ferenc atyánk az elsõ stigmatizált, aki részesedett az Úr Jézus szenvedésében, szent sebhelyeit örömmel hordozta. De gondoljunk fõegyházmegyénk papjaira és híveire, élen Isten Szolgája Márton Áron püspökkel, akik börtönt, kényszerlakhelyt, üldöztetést viseltek el Jézus Krisztusért, mert a hívõ emberek, a vértanúk nem tekintették szenvedésüket és halálukat tragédiának, hanem Isten kitüntetõ kegyelemének.

Az 1989. decemberi változások óta úgy tûnik, a demokrácia szabadságában vallhatjuk meg hitünket. Gyakorlatilag azonban ebben a globalizálódó világban azt tapasztaljuk, hogy a vallásos tanúságtevõ élet a társadalom peremére szorul. Karácsony és újév fényében vállaljuk továbbra is a hitvalló, a tanúságtevõ keresztény életet, úgy, ahogy azt a keresztségi fogadásban tettük, s ahogy öntudatosan megismételtük bérmáláskor, és megismételjük felnõttként minden húsvét éjszaka hitünket jelképezõ égõ gyertyával a kezünkben.

Áldott boldog új esztendõt kívánok Tisztelendõ Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek! n

Szabó Árpád unitárius püspök

Karácsonyi válaszadás

Szárnyakon repül az idõ, újra itt van karácsony! És minket újra hatalmába kerít a lázas készülõdés. Szeretnénk, ha majd, akkor este minden tökéletes lenne: a lakás, a család, az ajándékok, a vacsora; minden gyönyörû, és mindenki boldog lenne. Ezt a vágyat még fokozza bennünk a minket körülvevõ környezet: a média, az üzlet, a reklám. Pedig ezek csak pótlékokkal töltik meg azt az alapvetõ vágyat, amely bennünk összhangra, békére, szeretetre, boldogságra, tehát az élet teljességére éhes. Minden évben, karácsonykor megpróbáljuk betölteni azt az ûrt, amelyet mindennapjaink gépies életgyakorlata támaszt bennünk. De azt is tudjuk, hogy ez az alkalom is csak egy próbálkozás lesz, mert a fentiek, bármennyire vonzóak is, csak szomjunkat oltják, és nem adnak végleges megoldást.

Karácsony, Jézus születésének az ünnepe, ami napjainkban a fogyasztói társadalom legnagyobb ünnepévé, a legnagyobb üzletté lett. Ezért fontos számunkra a készülõdés zûrzavarában meghallani a karácsony üzenetét, elgondolkodni jelentõségén, és elbeszélgetni életet átalakító szépségérõl.

A betlehemi születéstörténetet már hosszú idõ óta rózsaszín felhõ burkolja be: a színes égõkkel feldíszített fenyõfák, a betlehemi szereplõk változatos, de ugyanakkor megszokott látványa, a megdicsõült tekintetû Mária, akit sem az utazás, sem pedig a szülés nem viselt meg, az öreg és ezért bölcsen háttérbe húzódó József. Mennyei fény, égi zene, térdelõ pásztorok, díszes ruhába öltözött keleti bölcsek vagy királyok gazdag ajándékokkal. Kedves, meleg hangulatot árasztó kép, ahol mindenki tudja, hogy mi miért történt, felfogja és érzi a helyzet világtörténeti jelentõségét és méltóságát. Ennek a gyermeket és felnõttet egyaránt elvarázsoló képnek tagadhatatlanul van bibliai alapja.

A születéstörténetek nem Jézus életének elsõ szakaszát akarják elénk vetíteni, hanem nyitányai Máté és Lukács evangéliumának, tehát komoly teológiai kérdésekre választ adó Krisztus-történetek, amelyek már az egész történetet kicsiben elénk tárják. Bevezetnek minket az evangéliumba, amelynek üzenete: Jézusban, Isten választottjában az atyáknak adott ígéretek beteljesültek. Ezzel érthetõvé válik, hogy az evangélium központi témáját nem a születéstörténetek alkotják. A központ Jézus maga, tanítása, cselekedetei és szenvedése. Evangéliuma, életpéldája és sorsa által állítja elénk azt a konkrét értékrendet mint mértéket, amelyhez nekünk itt és most igazodnunk kellene.

A történetekben tehát sehol sincs szó „Csendes éjrõl és égszemû gyermekrõl\", a jászol és a rongyok a szegénység és az alacsony sorsúak osztályrésze. Jézus születése a rangsorok és értékek átrendezését jelenti. Új alapokra helyezi az emberek közötti kapcsolatokat Isten emberszeretetének jegyében. Ez a tehetetlen és erõszaktól mentes újszülött kisgyermek jelenti a lelki békességet, az erõszakmentességet, a félelemtõl való szabadságot, az élhetõ viszonyokat, közös boldogságot és boldogulást, más szóval az emberek és a világ üdvösségét. Karácsony éjszakája magában hordozza már Jézus 33 évvel késõbbi sorsát: a jászolban fekvõ gyermek, úgymond homlokán hordozza a kereszt jelét.

Húsvét üzenete provokáló és kényszerítõ. A szenvedõ és kereszten haldokló Jézus mellett nem lehet úgy elmenni, hogy ne foglaljunk állást. És keresztényként illik a szenvedõ mellé állni. Ez már számon kérhetõ, ezért kellemetlen és kényelmetlen. Sokkal egyszerûbb és meghatóbb egy kisgyermek születését megünnepelni, ahol mindenki örül és kedves, ahol nem esik szó súlyos, állásfoglalást kívánó kérdésekrõl. Érthetõ tehát, hogy társadalmi szinten karácsony ünnepe tudott a legmélyebben életünk részévé lenni. Az ünnephez kapcsolódó szokások segítségével azok is tudnak ünnepelni, akik nem vallják magukat gyakorló keresztényeknek, vagy még istenhívõnek sem, de történelmi szinten elfogadják, hogy karácsony Jézus születésének ünnepe.

Nekünk, hívõ keresztényeknek azonban sokkal nehezebb, sõt kellemetlenebb a helyzetünk. Nekünk karácsonykor is számot kell adnunk, amikor megállunk a betlehemi jászolbölcsõ elõtt, hogy megértettük-e Jézust? Tudjuk-e, hogy mit akart? Mit jelent az általa hozott új értékrend? Milyen félelmek vannak még bennünk? Elvárások, pozíció, pénz, hatalom, kényelmesség, másokra mutogatás, bûnbakkeresés, és sorolhatnánk azokat a buktatókat, amelyek eltérítenek, zsákutcákba visznek minket.

Karácsonykor színt kell vallanunk: tudjuk-e úgy értékekkel megtölteni életünket, ahogyan feldíszítjük a karácsonyfát? Milyen kincsekkel tudunk a Jézus bölcsõjéhez járulni? Visszhangzik-e bennünk a karácsony vigasztaló és erõt adó üzenete: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek ma nektek, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítõ született ma nektek\" (Lk 2,11).

Ezekkel a gondolatokkal kívánok, az Erdélyi Unitárius Egyház és a magam nevében, minden kedves olvasónak áldott karácsonyt, szép ünnepet.

Tõkés László királyhágómelléki református püspök

Kövessük Erdély Hajnalcsillagát!

Télnek évadján, amikor a legsötétebb és leghosszabb az éjjel: virrasztunk „csillagoltó sötétségben\". Ezt tettük 1956-ban és 1989-ben, ez történik velünk e földi létben minden évben. Várjuk, hogy Csillag keljen „a fagyos Budapesten\", hogy Erdély földjén a Csillag elõttünk menjen, és a szabadító Krisztushoz vezessen. Várjuk, hogy végre-valahára hasadjon a hajnal keleten. Hogy a Csillag elõttünk menjen, míg oda nem érünk, ahol a Gyermek. Várjuk, hogy a romániai villanyoltó sötétségben Csillag keljen Érmindszenten és Menyõben... Várjuk, mert tudjuk, hogy: „Útvesztõkbõl csillag vezet ki\" – hogy a pásztorokkal és bölcsekkel eljussunk mind Betlehembe.

Ezt tesszük immár ezredévek óta. A napkeleti bölcsek és az együgyû pásztorok Isten-keresõ hitének zarándokútján Vajda János, Márai Sándor és Ady Endre istenes verseinek látásával kémleljük Krisztus Csillagát: „ama fényes és hajnali Csillagot\" – hogy végre virradjon már...

„Mennybõl az Angyal\" ébresszen minket régi és új csodákra! „Betlehemi mezõk\" erdélyi sötétjébõl vezessen bennünket a Megváltó jászolának szívet melengetõ fénykörébe – ahol nem azért gyúl fény, hogy véka alá rejtsék, hanem, hogy világítson mindazoknak, akik a házban vannak.

„Menjünk el mind Betlehembe\", hogy Krisztus legyen mindnyájunk világossága. Jertek, járjunk az Úrnak világosságában! Örök adventünknek hadd legyen végre igaz karácsonya! És amikor József a kisdedét szoptató Máriához Gyermeket látni végre bebocsát – a gyímesi pásztorokkal együtt, énekszóval dicsérjük és magasztaljuk az Urat: „Odafenn a Hajnalcsillag, / Erdélyország fölött ragyog\". n

Adorjáni Dezsõ-Zoltán evangélikus-lutheránus püspök

Ünnepi dolgaink

„Dicsõség a magasságban Istennek

És a földön békesség

És az emberekhez jóakarat\"

(Lukács 2:14)

Howard Thurman kortárs amerikai költõ Ágak, angyal, fagyöngy címû karácsonyi versében mély lírai átéléssel, lényeglátóan fogalmazza meg a 21. századi ember számára is a karácsony örök szép üzenetét.

Azt a különös, egyedülálló üzenetet, amely ma is megkerülhetetlen, amely önmagunkkal szembesítõ igazság, amit képtelen volt elkoptatni az idõ, feledés, közöny vagy emberi gonoszság. „Mert úgy szerette Isten a világot...\" hogy megajándékozta az Õ karácsonyával.

„Amikor csendesül az angyalok dala, / Amikor az ég csillagai elhalványulnak, / Amikor királyok és hercegnõk hazatérnek, / Amikor a pásztor is hazaterelte a nyáját / Akkor kezdõdik karácsonyi dolgunk: / meglelni az elveszetteket, / a megtörtet felgyógyítani, / enni adni az éhezõknek, / a foglyokat megszabadítani, / újjáemelni a nemzetet, / békét hozni a testvéreknek, / hogy szívünkbe szárnyra kapjon a zene....\"

Igen, e sorokat is olvasva, valahogy hajlamos az ember eltöprengeni az örök karácsony varázsán – amikor hangos az angyalok dala és fényesek a csillagok, nyüzsögnek a királyok és a hercegnõk, s a csodapásztorok készítik ajándékaikat, a nevetéstõl hangos, rohanó világ áraszt el ünnepi káprázatával. Mert a karácsony olyan, mint egy nagy mágikus lepel, ami szinte észrevétlen könnyedséggel ránk borul és ünnepi, színes hangulatával körénk szövi a nosztalgia és az emlékezés varázshálóját.

De mi van a fényeken túl? Mi van ott ahol csendesül az angyalok dala, ahol elhalványulnak a csillagok, ahol nincsenek királyok, hercegnõk és csodapásztorok? Van-e ott ünnep és karácsony ahol gyász van, vagy rémisztõ magány, lelki, fizikai fájdalom, éhségtõl, szenvedéstõl panaszos tekintetek és harag, gyûlölet, békétlenség?

Igen, itt is karácsony van, ha nem is fényes, jókedvû ünnep, nosztalgia, emlékezés, fenyõillat, de karácsony van és nekünk akik megtapasztaltuk Õt, Isten életformáló jelenlétét, itt „kezdõdik karácsonyi dolgunk\".

Mert most ezen az ünnepen is, mint mindig, a hangulaton, titkon, fényen, illaton túl sok dolgot adott nekünk az Isten, mert számunkra mindenek elõtt Isten ajándéka ez az ünnep, ajándék amibõl neked is, nekem is tovább kell adnom valamit a másik embernek. Mert ez a karácsony legmélyebb értelme, legszebb titka, hogy ajándékozóként miként leszünk boldog megajándékozottak.

Isten legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus, akiben az Õ kegyelme, jósága, mindent átfogó emberszeretete jött közénk, ebbe a világba. Isten emberré lett közöttünk, hogy mi az Õvéi legyünk. A karácsony lényege, hogy Jézus azért jött a világba, hogy a keresztfán magára vegye minden emberi nyomorúságunkat, szenvedésünket, bûneinket, Jézus azért halt meg ott a Golgotán, hogy mi mindnyájan bocsánatot, szabadulást és új életet kapjunk.

Kétségtelen, hogy mai világunk is tele van szenvedéssel, fájdalommal, élnek közvetlen környezetünkben is szép számmal éhezõ, nélkülözõ, magányosan gyötrõdõ szerencsétlen embertársaink, rengeteg harag, gyûlölet, békétlenség emészti életünket – mégis mi, akik valljuk, hogy az Övéi vagyunk, akik részesei lettünk a tõle kapott új életnek, akiket áthatott és életre szólóan megragadott az Õ hívása, azok többé nem állhatunk tétlenül, elvakítva fényektõl, karácsonyi csillogástól, nosztalgiákba és illúziókba andalítva magunkat. Nekünk a karácsony nem lehet egyszerûen varázslatos hangulat, hanem az a pillanat, amikor „kezdõdik karácsonyi dolgunk\", amikor tesszük, amit a mi Urunk is tett, tesszük mert szívünkben szeretet és hála van, mert jó követnünk Õt.

„Az Úr Lelke van énrajtam, / mivel felkent engem, / hogy evangéliumot hirdessek / a szegényeknek; / azért küldött el, / hogy szabadulást hirdessem a / foglyoknak, / és a vakoknak szemük megnyílását; / hogy szabadon bocsássam a / megkínzottakat, / és hirdessem az Úr kedves / esztendejét.\" (Lukács 4: 18-19)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok lelkésztestvéreimnek, híveimnek és minden velünk ünneplõ embertársamnak áldott karácsonyi ünnepeket és boldog, békés új esztendõt.

ERÕS VÁR A MI ISTENÜNK!

Pap Géza erdélyi református püspök

Isten üdvözítõ kegyelme

„Mert megjelent az Isten idvezítõ kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.\" (Tit 2,11-12)

Minden évben szembe kell néznünk a kérdéssel: mit jelent nekünk a karácsony? Rá kell döbbennünk arra, hogy sokszor mi próbáljuk igényeink szerint meghatározni az ünnep lényegét és alakítani annak menetét. Pál viszont éppen arra hívja fel a figyelmünket, hogy a karácsonyi események szeretnének alakítani bennünket. Ebben az igerészben Pál a karácsony üzenetét és annak következményeit foglalja össze.

Tömör összefoglalását Pál a történéssel kezdi, de nem részletezi Jézus születésének a történetét, hanem annak központi gondolatát fogalmazza meg: ebben az irgalmatlan világban megjelent az Isten kegyelme. Az, amit óhajtunk, amire vágyunk, amire életünknek szüksége van. Megjelent csendben, szinte észrevétlenül, úgy, ahogy az igazán nagy dolgok történnek. Itt van, jelen van. Isten kegyelme jelent meg, Isten legnagyobb ajándéka, amit nem lehet kifizetni, kiérdemelni. Ez a kegyelem kézzelfogható valóság, történelmi tény. Betlehemben, Augustus császár idejében egy kisgyermekben öltött testet Isten kegyelme.

Ez a kegyelem üdvözítõ. Ennek a kifejezésnek több értelme is van, így is mondhatnánk: megmentõ, szabadító. Így talán jobban érzékeljük, hogy a kifejezés nem passzív magatartást, hanem aktív cselekvést fejez ki. Isten megjelent üdvözítõ kegyelme cselekvõ hatalom. Isten azért küldte el az Õ kegyelmét, Jézus Krisztust erre a földre, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy senki el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Gondoljunk Zákeus történetére, ahol arról olvasunk, hogy abban a házban Jézus Krisztus által megjelent Isten üdvözítõ kegyelme, s ez a cselekvõ, üdvözítõ kegyelem átformálta, átalakította Zákeust. Ezért állapíthatta meg Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak\". Isten kegyelme minden embernek megjelent. Szegényeknek és gazdagoknak, boldogoknak és boldogtalanoknak, önhitteknek, rettegõknek és aggodalmaskodóknak egyaránt. Megjelent, és szeretne belépni hajlékunkba, életünkbe. Szeretne megjelenni ott is, ahol öröm van, és ott is, ahol gyász; ott is, ahol egyetértés van a családban, és ott is, ahol civakodás; ott is, ahol egészség, és ott is, ahol évek óta beteget ápolnak. Ahol megjelenik Isten üdvözítõ kegyelme, annak érzékelhetõ következménye van. Pál azt mondja, hogy megtanít bennünket, s ezt úgy is mondhatnánk, hogy: oktat, int, fegyelmez minket, utat mutat nekünk. Isten kegyelme arra kötelez, hogy megtagadjuk a hitetlenséget és a világi kívánságokat. A kegyelemben részesült embernek meg kell tagadnia azokat a módszereket, amiket a világ követ. Aki megtapasztalta a kegyelmet, a szabadítást, az nem elégszik meg a téli vakáció gondolatával, a szépen feldíszített karácsonyfával, a nehezen kiválasztott ajándékkal, avagy a kedves, népi szokásokkal, mert érzi, hogy Isten cselekvõ kegyelme válaszadásra kötelez. Arra kötelez, hogy kövessük azt, akiben a kegyelem közel jött hozzánk, és lakozott miközöttünk. Aki pedig õt szeretné követni, azt képessé teszi Isten megjelent üdvözítõ kegyelme arra, hogy józanul (mértékletesen) szembenézhessen önmagával, hogy Isten igazsága legyen a mérce számára, hogy ebben a kegyetlen világban Isten kegyelme hassa át, hogy szentségtörõ emberek között is szentül éljen a jelenvaló világban.

Karácsonykor kérjük Isten üdvözítõ kegyelmét, hogy oktasson, intsen, fegyelmezzen, és mutasson utat nekünk ebben az irgalmatlan világban!

Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök

Ki nekem Jézus?

Manapság népszerû mûfaj a közvélemény-kutatás. Gyakoriak a reprezentatív felmérések. Máskor az országot leszavaztatják döntõ kérdésekrõl. - 2000 évvel ezelõtt Jézus is közvélemény-kutatást rendezett saját személyére vonatkozólag. Az evangélista közli az eredményt azzal a célzattal, hogy a mai keresztényeket is döntés elé állítsa: ki a mi számunkra Krisztus?

I. A kortársak véleménye

1. Az ellenséges világ kritikáját tapintatosan elhallgatták a felmérést végzõ tanítványok. Az evangéliumok egyéb helyeibõl azonban könnyen összeállíthatjuk a fölsorolást: „falánk és borissza ember ..., Belzebub cinkosa ..., törvényszegõ ..., forradalmár ..., lázító ..., istenkáromló ..., gonosztevõ ...\". Ezek nemcsak tekintélyét kezdték ki, de a halálos ítélet meghozatalához is elegendõk voltak.

2. A jószándékúak véleménye kevésbé volt sértõ a Mesterre. Keresztelõ Jánossal, Illéssel, Jeremiással hasonlították össze. Közös vonás ezekben: prófétának, nagy embernek, szentnek, de csak embernek tartják. Egy reformátornak, vallásalapítónak a sok közül.

II. Mai vélemények

1. Gyermekkori mesealak. Sokan karácsonyi fenyõgallyas kis Jézuskát látnak benne, aki hangulatossá varázsolja az ünnepet.

2. Kozmikus Mikuláshoz hasonlítják, aki két kézzel osztogatja az ajándékokat, és azt se nagyon bánja, ha ígéretünk ellenére nem javulunk meg.

3. Történelmi személy. Legtöbben így gondolkodnak: élt nagyon-nagyon régen. Tanított sok szépet. Szószéken még emlegetik. De az õ elvei szerint ma nem lehet élni. Téma a mûvészeknek, de az élet nélküle folyik.

III. Ki õ a mi számunkra?

Ez a legizgatóbb kérdés. Szembesülnünk kell vele. Mert kereszténységünk ezen áll, vagy bukik. Nem húzhatom ki magam az állásfoglalás alól. Pl. Párizst lázba hozta a sportcsarnokban játszott Robert Hossein-darab: „Egy Jézusnak nevezett ember.\"

A közönség szinte maga is szereplõje lett a drámának. Amikor Jézus hívta a 12-õt, a nézõk is önkéntelenül megindultak feléje. A csodás kenyérszaporításnál a nézõtéren osztották a kenyérdarabokat. Júdás az árulása után a széksorok között keresett menedéket cinkosokká téve a közönséget. Végül a keresztrefeszített elõtt elvonult egy párizsi csavargó, majd a nézõkre mutatva kijelentette: „Ti csináltátok! És most mi lesz ?\" Aztán teljes sötétség borult a sportcsarnokra. A jelenlévõk némán távoztak. Érezték: Jézussal kapcsolatban állást kell foglalni mindenkinek. – Jézus elém is odaáll. Nekem is felteszi a kérdést: „Hát te kinek mondasz engem? Ki vagyok én számodra?\"

Legyen:

1. A nagy tanító. Életem iránytûje. Akinek tanítása útbaigazítás. Problémáimra választ az evangéliumokban keressek. Pl.: Balczó András a siker csúcspontján 40 napra magányba vonult döntésre: hogyan tovább. Semmi mást nem vitt magával, csak a Bibliát. Kijelentette: ,,Jézus Krisztus a legjobb tanácsadó az életproblémák közepette.\"

2. Követendõ példakép. Jézus jelleme modell, akire feltekinthetek, és vonásait belemásolhatom lelkem vásznába. Egyénisége karakterológiai csoda. Lenyûgöz, követésre késztet. Nem a csodatevéseit, hanem erényeit kell utánoznom.

3. Legfõbb erõforrás. Fõként szenvedéseim közepette meríthetek lelki energiát az õ passiójából. Nem kerülte el a szenvedést, hanem példájával megtanított annak értelmére és méltó elviselésére. Az apostolok körében végzett közvélemény-kutatás után ugyanis kijelentette, neki magának is sokat kell szenvednie, de aki utána akar menni, annak is kereszthordozás lesz a sorsa. Az Õ passiójából azonban dús erõforrás fakad.

Az Egyház több mint kétezer éve zengi: Krisztus született nekünk, jöjjetek, imádjuk ! Mennyi dinamizmus a háttérben.

Született: magában rejti az új korszakot, keresztény mûveltségünk kezdetét. Isten világossága jelenik meg az emberek között. Betlehemben nemcsak Európa születik meg Krisztusban, hanem az egész emberiség számára nyílik új lehetõség: az értelmes ember kereszténnyé lesz. Ezt a többletet János apostol fogalmazza meg: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette ... „Így született meg Krisztusban a szeretet többletét magában hordó ember, a keresztény, aki karácsonykor döbben rá arra a nagy feladatra, mellyel születésekor bízta meg Krisztus, s aki helyett az angyalok hirdetik: Dicsõség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek.

Kettõs ünnep: Isten dicsõségét és a világ békességét látjuk együtt a Kisdedben.

Mindkettõ ellen mennyit vétett az ember! Kereszténységünk húsz százada alatt hányszor próbálta az ember megfosztani trónjától az Istent, mily gyakran tûzött harci lobogójára Istent becsmérlõ, gyalázó jelszavakat! És az istentelenség zászlaja alatt hányszor harcolt a világbéke megteremtése érdekében. Eredménytelenül! Mert meglopott istendicsõségbõl nem lehet emberi békét teremteni. A kettõ szorosan összetartozik: az isteni dicsõség s az emberi békesség.

Mikor hosszú küzdelem után 1894-ben az egyházellenes törvényeket nálunk életbe léptették, egyik liberális lap úgy fejezte ki örömét e felett, hogy az elsõ oldalon egy ravatalt hozott, alatta az írással: Itt fekszik az Egyház kiterítve. De ugyanabban az évben Lyon utcáján egy olasz anarchista merényletet követett el Sadi Carnot francia köztársasági elnök ellen, akinek kormánya legjobban küzdött Krisztus királysága eszméje ellen. Mikor sebeibe belehalt, egyik katolikus lap nagyon szellemesen úgy vágott vissza a liberális lapnak, hogy szintén ravatalt hozott le az újságba, de ezzel a felírással: Itt fekszik az emberiség kiterítve. Magunk is tapasztaljuk napjainkban is, hogy a múlt ateista-kommunista rendszer gazdasági nyomorúságot, erkölcsi gátlástalanságot és társadalmi bizonytalanságot zúdított nyakunkba.

Nagy költõnk, Ady Endre így ír:

„Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén’ a földnek válni,

Hogy Megváltóját befogadja.

Ma úgy kén’ , hogy egymást öleljék

Szívükre mind az emberek –

De nincs itt hála, nincs itt béke:

Beteg a világ, nagy beteg ...\"

S hogy végre ne legyen mai karácsonyunkon se beteg világunk, nem kell mást tegyünk mint a betlehemi Kisdednek a jászolból felénk nyújtott kezét mindannyian elfogadjuk hálánk jeléül azért, hogy értünk született a világra.

Ezen gondolatokkal kívánok minden Hívemnek, Paptestvéremnek, de minden más vallású és nemzetiségû hívõ és hitetlen Testvéremnek is lélekben és nemes örömökben megért szent karácsonyt és áldásokban bõvelkedõ, boldogabb 2008-as esztendõt!

Schönberger Jenõ szatmári római katolikus megyés püspök

Ismerjük meg magunkat

Kedves Testvérek! Karácsonykor, a betlehemi Kisded arcát szemlélve, vajon eszünkbe jut-e, hogy bennünk is egy Isten-arc van – talán eltemetve? Az ókor híres bölcselõje, Szókratész mondja, „ismerd meg magadat!\" Amíg magunkat nem ismerjük, nem tudjuk megérteni életünket, rendeltetésünket, elfogadni sorsunkat. Igen, ma Isten Fia emberi születése kapcsán magunkról is kell szólnunk, az emberrõl, aki test és lélek. Akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, akit szellemi és halhatatlan lélekkel, értelemmel és szabad akarattal ajándékozott meg.

De van még valami nagyon fontos, ami Isten ajándéka bennünk, mélyen a szívünkbe vésve: a VÁGY, hogy látni akarjuk Õt. Ez a bennünk lévõ vágy a bizonyítéka annak, hogy rendeltetésünk az Isten. Ezzel a vággyal „áldott\" a szívünk! Nem leli a helyét, és nem tud megnyugodni, amíg vágya be nem teljesül, és meg nem születik az Isten-látás. Talán éppen ilyenkor, karácsonykor, érezzük ezt legerõsebben.

Nézzétek Testvérek, mennyi csillogással, mennyi pompával vesszük körül a karácsonyt. Néha belém hasít a kérdés, vajon Érte és Miatta van mindez? Mert ha nem Miatta és Érte csillognak a karácsonyfák, gyúlnak a fények, hiábavaló, értelmetlen minden erõlködésünk. Lehetnek gazdagon kivilágított utcák, kirakatok, házak, ha ezek nem Õt, a betlehemi Gyermeket juttatják eszünkbe, lelkünkben nem gyúl fény, sötétben maradunk, mert azok közé tartozunk, akikhez eljött ugyan, de nem fogadták be. Karácsony fényei szerények. Mégis ennél a fénynél meglátjuk Isten arcát egy mosolygó Gyermekben, és szívünkbe fogadhatjuk. Sõt testvérünkként ölelhetjük magunkhoz, mert mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.

Istengyermekségünk tudatában ünnepeljük Jézus születését, aki által ezt a nagy ajándékot kaptuk. Testvéri szeretettel imádkozom mennyei Atyánkhoz minden testvéremért, s kérem, adja meg azt a kegyelmet, hogy Szent Fia arca felragyogjon bennünk. Kívánom, legyen boldog karácsonyuk, melynek öröme és békéje töltse el mindnyájuk szívét az újesztendõben is.

Roos Márton temesvári római katolikus megyés püspök

Krisztushoz való hûség

Kedves keresztény testvéreim! A karácsony Isten megtestesülésének ünnepe. Az Atya egyetlen Fiát küldte hozzánk, aki „Isten az Istentõl, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentõl (...), egylényegû az Atyával\", amint azt a hitvallásban valljuk, ugyanakkor mindenben hozzánk hasonló, a bûnt kivéve, valóságos Isten és valóságos ember. Noha karácsony csupán egyszer van egy évben, Isten megtestesülésének misztériuma állandóan jelen van bennünk. A katolikus egyház régi hagyománya szerint a templomok harangjai naponta háromszor kondulnak meg, hajnalban, délben és este, imára szólítva a híveket. Ugyancsak katolikus hagyomány az a különleges imacsokor, amelyet az esti harangszókor mondunk, és amelynek közismert neve az Úrangyala (Angelus). Ez az imacsokor Isten megtestesülését foglalja össze, bemutatja Jézus felénk, emberek felé vezetõ útját és a Szûzanyát, „az Úr szolgálóleányát\" (Lk 1,38), aki Szent Ágoston szavai szerint elsõként a hitébe fogadta be az Urat, és csak ezt követõen a méhébe. Isten Igéje testté lett, és közénk jött. Nagy és mély titok marad ez számunkra, amelyet naponta az Úrangyalában imádkozunk, és évente egyszer, karácsonykor megünneplünk.

„Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen\" – mondja Szent Ágoston. Jézus megszületésének ünnepe ezáltal még jelentõsebbé válik, hiszen áthatja életünket és mindennapjainkat, sõt, saját magunkat is, mert „Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény\". (2Kor 5,16) Isten terve kezdettõl fogva a világ megváltása, életünk megújítása volt. Senki sem fog elveszni azok közül, akik hisznek Krisztusban. Karácsony ünnepe összetart bennünket, Isten világának e szép misztériuma köré egyesíti Krisztus híveit, mindazokat, akik Christi fideles, vagyis hûségesek Krisztushoz. Ebben a hitben élni, karácsonynak ezt az üzenetét a mindennapjainkban megélni a mi feladatunk. Erre hív minket naponta a harangszó, erre indít bennünket az Úrangyala imádság, hogy „...akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az õ kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsõségébe vitessünk.\"

Jézus megtestesülésének ünnepe hozzon mindannyiunk számára áldást és megváltást. Ilyen gondolatokkal kívánok minden jóakaratú embernek kegyelemben gazdag, békés karácsonyi ünnepeket.