Portik-Hegyi Kelemen címzeteskanonok elmondta, a csütörtök délutánimegbeszélésen egyeztettek a munkálatokatilletően, de lapzártánkig még nem születettdöntés . A tetőépítési munkálatokmárcius elején stagnáltak, ugyanis hetekigkellett várni egy különleges darura, amellyel azépület tetőzetének tartógerendájátemelték a helyére. A tetőszerkezet többigerendájának helyreillesztése a napokban zajlik,ezt viszont az Exbeton már a saját darujával isel tudja végezni. Székely Levente, a plébániahivataljogásza elmondta, speciális cinkötvözetbőlkészült lemezzel borítják a templomot, amunkálatot a nemrég beérkezett százezerlejes kormánytámogatásból finanszírozzák.A jogász azt is elmondta, hogy a tetőszerkezet szigeteléséhezszükséges faanyagot az egyházközség asaját erdeiből akarja kitermeltetni. A tetőzet az építtetőreményei szerint két hónapon belülelkészül, ám a belső és szerelésimunkálatokat valószínűleg majd csak a nyárfolyamán tudják befejezni. A Szent István-templomszentelését egyébként augusztusratervezik. A Bucsin negyedi templom építését2005. szeptember 15-én kezdte el az Exbeton Kft., az alapkövétugyanebben az évben december 6-án a városnévadójának, Szent Miklós püspökneka búcsúján helyezte el Jakubinyi Györgygyulafehérvári érsek.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.