Mertek nagyot álmodni

„Meg kell tanulnunk merészet és nagyot gondolni, meg kell tanulnunk álmodni” – mondja a magyarfenesi református egyház most felépített gyülekezeti termében Lengyel István lelkész. Azonnal megvillantja azt is, mi történik az álomtalanokkal: „Aki alacsonyra teszi a lécet, az kicsit ugrik” – fogalmazza meg, és azt is hozzáteszi, a rohanó világ mennyire leszoktatta az embereket az álmokról. A mindennapi munka, a hajtás lerövidíti a perspektívát, mindenki hajlamos arra, hogy csak a mát lássa, hogy rövid távra tervezzen. Hajlamos arra, hogy megmosolyogja az álmodozókat.

Kétségkívül, az álomnak, a merész gondolatoknak meglehetősen fontos szerep jutott a magyarfenesi közösségi ház felépítésében. Öt évvel ezelőtt úgy fogtak neki a tervezésnek, majd az építkezésnek, hogy egyáltalán nem látszott, lesz-e erő, pénz a megvalósításra. Az ötletet pedig tulajdonképpen a helyzet szülte.

Az éneklészeti hivataltól az óvodáig

2000-ben került Magyarfenesre a Lengyel lelkész házaspár. Akkor derült ki, hogy a domboldali templom feljáratánál álló óvoda nem szerepel a visszaigényelt egyházi ingatlanok listáján. Ugyan az egyház építette az 1930-as években, hogy legyen otthona a templom körül szerveződő kulturális életnek, nőszövetségnek, énekkarnak. Ennek megfelelően „éneklészeti hivatalnak” nevezték el. Az épületet 1952-ben „kérte el” használatra a kommunista állam, de azonnal telekkönyveztette is a saját nevére. 1953-tól működött óvoda benne. Az akkori lelkész azonban jegyzőkönyvet íratott, amelyben egyértelműsítették, hogy használatra adja át az épületet az államnak. Ez képezte az alapját a 2001-es pereskedésnek, amely az egyház számára sikerrel zárult. Lengyel István felidézi, még a gyülekezetben is voltak, akik aggódva nézték az egyházi igyekezetet, mert attól tartottak, ennek az óvoda látja majd kárát. A lelkész azonban mindenkit megnyugtatott: az óvoda akkor is az épületben marad, ha az visszatér az egyház tulajdonába. Mint magyarázza, még jónak is tartja, ha a gyermekek már az óvodáskortól az egyház oltalmában fejlődhetnek. Ezt az épületet toldották meg egy másik szárnnyal, amelynek földszintjén gyülekezeti termet, manzárdján pedig négy vendégszobát alakítottak ki.

Találkozások háza

A két épületszárnyat egy csupa ablak, csupa fény előtérrel kötötték össze, amely egyben lépcsőházként is szolgál. Kétségkívül, ez teszi jellegzetessé az épületet. A furcsa szögben találkozó tetőket lambériával borították. Ottjártunkkor a lépcsőkorlátnak még csak a függőleges oszlopai álltak. Asztalos dolgozott azonban az emeleten, a vendégszobákat holland segítséggel sikerült bebútorozni. Testvér-gyülekezeti szálakon érkeztek a lenti gyülekezeti terem székei, asztalai. A tíz méter hosszú, hat méter széles terembe olyan padlócsempét választottak, hogy a hagyományos deszkapadló benyomását keltse. A lenti kazánház, zuhanyzók és konyha teszi az épületet multifunkcionálissá. A reformáció ünnepe előtti héten már a gyülekezeti teremben tartották a bűnbánati istentiszteleteket, de ide gyűlhet össze a vegyes kar, a nőszövetség, a Rákóczi-szövetség, itt tanulhatják a kátét a konfirmálni készülő ifjak.

Lengyel István nem tagadja, nemcsak egyházi eseményekre, rendezvényekre lesz alkalmas a terem. Afféle találkozások házának szánják, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy időszakosan pingpongasztalokat szereljenek be. Máris sikerült pályázati úton számítógépeket szerezni, és internetkapcsolatot kialakítani. Az épület tehát bármilyen értelmes közösségi programot kész befogadni. Amint Lengyel Istvánné Püsök Sarolta, a kolozsvári protestáns teológia lelkész tanára írta egy helyi lapban, az épület lehetőséget nyújt arra, hogy vasárnaponként a gyermekekkel együtt jöjjenek templomba a szülők. Míg ők az igehirdetést hallgatják, a kicsiknek afféle vasárnapi óvodát szerveznek. De szeretetvendégségeknek, kulturális témájú kiselőadásoknak is otthont adhat majd a gyülekezeti terem.

Jókor jött kisajátítás

„Amikor hozzákezdtünk, nem tudtuk még, hogy a falu mellett halad el az észak-erdélyi autópálya, nem tudtuk, hogy az egyház földjéből is kisajátítanak” – magyarázza a lelkész. Elismeri, a kisajátított földekért kapott pénz jelentős mértékben megkönnyítette az építkezés finanszírozását. De testvérgyülekezeti kapcsolatok is segítettek. Sokat nyomott a latban az is, hogy az építkezés jelentős hányadát közmunkával oldották meg. A pénz elsősorban az építőanyagok megvásárlására és a belső munkálatokra kellett.

A reformáció ünnepén tartott istentisztelet és úrvacsoraosztás után a gyülekezet egy szeretetvendégséggel vette birtokba az épületet. Hivatalos avatót még nem tartottak. „Azt csak akkor, amikor az udvart is sikerül rendbe szednünk – magyarázza a tiszteletes. – Amikor az ünnepre meghívott vendégek már nem építkezési hulladékot, hanem rendet láthatnak az épület körül is.”