Kikeltek a mágia és a szekták ellen a katolikus püspökök

Kikeltek a mágia és a szekták ellen a katolikus püspökök

Lehetetlen összeegyeztetni a keresztény életet a mágiával – szerepel a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozatban.

Krónika

2017. május 10., 08:492017. május 10., 08:49

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia a New Age-es szekták és spiritiszta csoportosulások terjedésének veszélyére szeretné felhívni a katolikus hívek figyelmét. „Keresztény hangzású kifejezésekkel (pl. „krisztusi energia"), a mágia és a spiritizmus gyakorlásával egy énközpontú és kaotikus lelkiség kialakulásához vezetnek, melyben úgynevezett „angyalok" és „guruk" irányításával részesülünk az „egyetemes energiákból", hogy „megvilágosodásban", illetve „gyógyulásban" legyen részünk" – fogalmaz a nyilatkozat.

A dokumentum szerint ezek a csoportosulások egy tartalom nélküli szinkretizmussal a kereszténység alaptételeit támadják. A püspöki konferencia közölte, a csoportosulások tévedései közül az egyik az emberi természet és az isteni kegyelem összemosása, mely tévedés gyökerei a naturalizmus tanításába nyúlnak vissza. A testület felhívja a figyelmet, hogy a zsidó-keresztény személyes Isten létét tagadva teremtett dolgokat tesznek imádás tárgyává és mellőznek mindent, ami természetfölötti és isteni.

„A gyakori spiritiszta áramlatok közül a Reiki különleges figyelmet érdemel, hisz a román társadalomba nagymértékben beszivárgott és úgy jelenik meg, mint az orvostudomány szerves része, amely mindenki számára elérhető" – jelzi a közlemény.

„A hívek lelki javát szem előtt tartva felhívjuk a figyelmet arra, hogy lehetetlen a kinyilatkoztatáshoz (Szentírás, Szent Hagyomány, Tanítóhivatal) hűséges keresztény életet összeegyeztetni a mágiával" – zárul a nyilatkozat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját