Kálvin-konferenciával zárták az emlékévet Váradon

A rendezvényt a Kálvin-emlékévek bezárásaként tartották, hiszen Kálvin János születésének 500-ik és halálának 450-ik évfordulója alkalmával két konferenciát és több kiállítást szerveztek egyházi és civil szervezetek bevonásával, támogatásával Nagyváradon.

A konferenciát egy megemlékezéssorozatba ágyazták bele, amely magában foglalt emléktábla-avatást, könyvkiadást, könyvbemutatót, kiállítást és kulturális programokat is. A vándorkiállítást szervező és bemutató Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora sajátos Kálvin-gyűjteményével azt is illusztrálta, hogy a nagy genfi reformátor tanítása milyen hatással volt a környező országokra.

A három nap alatt két tucat előadás hangzott el neves teológusok, egyháztörténészek részéről. Egyikük szerint a 20. század kezdetén az akkori Kálvin-fordítók célja nem kizárólag az volt, hogy „Kálvinhoz vissza!”, hanem éppen ellenkezőleg: „Kálvinnal előre!”

A konferencia idején a budapesti Kálvin Kiadó tartott könyvvásárt. A napi áhítatok mellett előadások és megbeszélések zajlottak, zenei momentumokkal lelkes előadók szolgáltak, az egyházi zeneirodalomtól a népies katonadalokig terjedő skálát bejárva. Az alkalmi szavalatok és felolvasások sem maradtak el.

A konferencia zárónapján, szom­baton Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt király­há­gó­melléki református püspök Kál­vin és a kálvinizmus Romániában, il­letve Erdélyben címmel tartott elő­adást.

Előbb egy vallomásos visszaemlékezésben idézte fel életének három fontos „találkozását” Kálvinnal, majd egy máig meg nem jelent dolgozatát olvasta fel. Először 1985–86 táján dobott neki jelképes mentőövet a nagy svájci reformátor, amikor is a kommunisták által megbélyegezve és üldöztetve egzisztenciális és szakmai biztatást kapott azáltal, hogy Németországban és Magyarországon megjelentették az erdélyi kálvinizmusról írott tanulmányát.

Másodjára akkor kapott „feladatot” Kálvintól, amikor 1986-ban a bukaresti ortodox patriarchátus kiadta Nicolae Corneanu bánsági görögkeleti érsek neve alatt az észak-erdélyi román egyházak „horthysták” általi üldözésének krónikáját (Biserica românească din nord-vestul ţării în timpul prigoanei horthyste), amiben számtalan hazugság és csúsztatás szerepelt az erdélyi magyar református egyházról is.

Tőkés László kötelességének érezte egy tanulmányban visszaverni az alaptalan vádakat, s eme vállalás erőt adott neki még akkor is, ha a dolgozat a diktatúrában nem jelenhetett meg. Harmadik fontos találkozása akkor történt az élő Kálvin Jánossal, amikor az ő évszázadokon átívelő tanítása mentén kellett istenes ellenállást mutatni az istentelen hatalommal szemben 1989-ben, Temesváron.

Ahogy a reformátor elődök nem féltek a test- és léleknyomorító cézáro-pápista felsőbb hatalom ellen lázadni, úgy Temesvár népe sem rettent vissza az elnyomó diktatúra ellen való lázadástól, a Kálvin által hirdetett apostoli intelem mentén: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek.”

A konferencia fő konklúziójaként fogalmazták meg a résztvevők, hogy a svájci francia Jean Calvin hitvalló erudícióját és tudományos munkásságát követő magyar reformátorok egyenesen a magyar nemzeti reformáció elindítóivá váltak. A Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán bronz domborművet avattak a példaképnek, Deák Árpád képzőművész alkotását Gaál Botond debreceni és Eberhard Busch göttingeni teológiai professzorok leplezték le.