Harc az elrománosodás ellen Türén

Talán nem is csoda, hisz a Fehér megyei település szellemén és hangulatán érződik az erdélyi románság bölcsőjeként számon tartott Balázsfalva közelsége. Amikor a katolikus templom felől érdeklődöm, a segítőkész román asszonyok – számukra a legtermészetesebb módon – a görög katolikusok hajlékához irányítanak.

Ettől viszont már csak néhány száz métert kell megtenni az 1828–31 között épült római katolikus templomig, amelyet lehetetlen nem észrevenni, hiszen a falu legmagasabb részén fekszik. A plébános telefonon jelzi, hogy balázsfalvi elfoglaltsága miatt késik, de addig „helyezzem kényelembe” magam. Nem csak a parókia kapuja áll tágra nyitva, a templom ajtaja sincs bezárva. Ma csak a sátoros ünnepeken telik meg, vasárnaponként nyolcvanan-százan járnak misére, hétköznapokon pedig kong az ürességtől, alig négy-öt, jobb esetben tíz hívő látogatja. Pedig a faluban közel 350 római katolikust tartanak számon – legalábbis papíron.

Feketemunka az egyház javára

„Mikor három évvel ezelőtt idekerültem, a parókia lakhatatlan volt. Három hónapig az udvaron, sátorban aludtam – kezdi „élménybeszámolóját” a fiatal plébános, Kémenes Lóránt. – Folyt a víz a falakon, omladozott a vakolat, minden penészes volt. Egyértelművé vált: az épületet mielőbb rendbe kell hozni. Mindössze ezer lejjel érkeztem, felét a helyi Kolping családnak adományoztam. De nem aggódtam; kocsiba ültem és körbejártam Erdélyt, felkerestem a barátaimat, és összeszedtem a tatarozáshoz szükséges összeget.

Aztán kimentem Észak-Olaszországba, Bresciába kamionozni.” Amikor arra kérem, fejtse ki, mit ért a kamionozás alatt, a Marosvásárhelyről áthelyezett lelkész elmondja, számára elsősorban rakodást jelent. De ha a helyzet megkívánta, akár vezetést is.

„Tudták, hogy Erdélyből jöttem, de azzal nem kérkedtem, hogy pap vagyok, és van jogosítványom, csak éppen nem teherautóra. Viszont egy hárommilliárd lejes beruházást a havi hatmillióból lehetetlen megvalósítani” – magyarázza, amikor a gépkocsi-vezetői jogosítvány nélküli kamionvezetés kockázatairól faggatom, majd hozzáteszi: neki nem a rendőrök, hanem a Fennvaló előtt kell elszámolnia.

A pénzre annál is inkább szükség volt, mert a templom is sürgős restaurálásra szorult. Ki kellett cserélni a korhadásnak indult szarufákat, gerendákat, a cserép alá való léceket, cserepeket. Elengedhetetlennek bizonyult a csatornázat teljes felújítása is. Ezután elkezdődött a külső és belső renoválás, kicserélték a villanyvezetékeket, megoldották a hangosítást és feljavították a padokat. A feszített tempóban, óriási áldozatok árán elvégzett munkálatokról a templomban kiállított képsorok tanúskodnak. A megújult istenházát 2008-ban Tamás József segédpüspök áldotta meg.

A türi római katolikus egyházközség életében Kémenes Lóránt volt a második adakozó kedvű pap. A krónikák elsőként Tusnádi Kovács Miklós püspököt említik, aki egymaga ötvenezer váltóforintot adományozott templomépítésre, ami mai értékben 60 vagon első osztályú búzának felelne meg. Ezért is őrzi a templom a 18. században élt egyházfő címerét homlokzatán. A hajlék büszkeségének az 1740-re tehető oltárkép számít, mely Bécsből, Mária Terézia házi kápolnájából származik, festője Maulbertsch Antal és tanítványi köre. A Szentlelket ábrázolja, amint leszáll az apostolokra és a Szűzanyára pünkösd napján.

Felrázásra szoruló gyülekezet

A templomban a padokon ottfelejtett, a PSD rózsáival ékesített piros esernyők, a Küküllőszögi Magyar Lap hetek óta porosodó lapszámai, Lóri atya eladatlan magyar könnyűzenei CD-i egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Türön még a templomban sem a magyar nyelv „az úr”.

Amikor a Székelyföld nyugati határától csak pár tíz kilométerre fekvő vegyes lakosságú faluba érkezett, Kémenes nemcsak pusztulásra ítélt épületeket talált, hanem egy magába roskadt gyülekezetet is. „A hívek sorában borzasztóan nagy félelmet tapasztaltam. Féltek vállalni a magyarságukat, féltek megszólítani engem, a papjukat, féltek nyitva hagyni a parókia kapuját. Ha naponta hússzor nyitottam ki, az előtte elhaladók ugyanannyiszor csukták be. Pedig itt nem lopnak. A balázsfalvi templomot a nyáron kétszer is kifosztották egy hét alatt, most, az őszi betörés alkalmával már nem volt mit ellopni. Pedig az kulcsra van zárva” – sorolja a paradox helyzeteket a lelkipásztor.

Mint meséli, a balázsfalvi hatóságok szinte egyáltalán nem támogatják a római katolikus egyházat. Ellenkezőleg: a polgármester mindig megpróbál keresztbe tenni, ha a maroknyi magyarság ügyéről van szó. A legbeszédesebb példa a volt elemi iskola épületének helyzete. Az elöljáró hallani sem akart a visszaszolgáltatásáról, s az sem hatotta meg, hogy az egyház peres úton szerezte vissza. „Miután visszapereltük és telekeltük az ingatlant, az épület elhagyására szólítottam fel a helyhatóságot. Nem egyeztek bele. Bérleti szerződést kötöttünk, ami annyit sem ér, mint a vécépapír. A polgármester nem hajlandó fizetni, inkább üvöltözik. Engem egyszerűen csak kölyöknek titulál, s kijelenti, hogy itt az ő törvényei szerint zajlik az élet” – panaszolja a lelkész.

Kémenes ma is mosolyog, amikor felidézi a gyűlést, melyen Gheorghe Valentin Rotar elöljáró azzal fenyegette, hogy „kölyök, fekete véged lesz!”, majd a találkozó végén át akarta ölelni és megcsókolni. Közben az épület állaga napról napra romlik. A hatóságok azt a cserepet sem voltak hajlandók feltenni, amit a lelkész vásárolt. „Itt a cél egy magyar épület és a magyar közösség tönkretétele. Sajnos ebben az egyházi tanács tagjai is tehetetlen szemlélők. Amikor szembekerülnek a polgármesterrel, sem az egyház, sem a magyarság érdekében nem emelik fel szavukat, inkább lapítanak” – állítja a lelkész, aki nem érti, hogy lehetnek közömbösek annak az iskolaépületnek a sorsa iránt, melyben szüleik, nagyszüleik tanultak.

„Pop bácsi” magyarórái

Ennek ellenére az atya úgy érzi, bármikor maga mögé tudna sorakoztatni egy lelkes csapatot, mellyel a visszaszerzett épületben létrehoznák a magyarházat. Elképzelései szerint ez lenne a közösség kulturális központja, de itt kapna helyet az orvosi rendelő is. Kémenes Lóránt megtette az első lépéseket: látván, hogy az önkormányzat a szerződés ellenére sem fizeti ki az épület használati díját, egy évre ingyenes használatra adta át az ingatlant.

„Amint a tanév végén ez lejár, kipakolom az állami óvodát. Addig is délutánonként ott tartjuk a magyarórákat” – mondja. Ezekre komoly igény mutatkozik, hetente két alkalommal nyolc-tíz gyermek és felnőtt is eljár. A kicsik számára Lóri atya egyszerűen csak „pop bácsi”, és nem a könnyűzenei műfaj iránti vonzalma miatt, hanem a vegyes családokban felnövő és otthon csak románul beszélő gyerkőcök kiejtési gondjai miatt. A plébános pop bácsi a vallásórára járó gyerekek számára is.

Gabriela Mărginean, a közeli Kistövisen élő francia szakos tanárnő a felnőtt tanoncok közé tartozik. A fiatal tanerőt az idegen nyelvek iránti érdeklődése, a magyar nyelv muzikalitása és a lelkész pedagógiai érzéke hívta az iskolapadba. „Valósággal elbűvöl a magyar nyelv. Jól beszélek franciául és angolul, tudok spanyolul, megértetem magam olaszul és németül, de szeretnék tudni magyarul is. A nyáron egy nyelvtáborban is részt vettem a Hargita megyei Borzonton. Most már csak azt várom, hogy eljussak Magyarországra és főként Budapestre” – áradozik az Argeş megyei fiatal asszonyka, aki büszkén teszi hozzá, hogy az atya nemrég a haladó csoportba helyezte át.

A délutáni magyarórák azért is fontosak, mert a faluban ötven éve nincs magyar oktatás, s a szülők hozzáállásából ítélve nem is lesz. „Azzal érvelnek, hogy a gyerek akkor nem fog érvényesülni. Ezért inkább ők is románul beszélnek. Én azonban csak magyarul szólok hozzájuk. Ha kell, ötször is elmondom ugyanazt, szinonimákat használok addig, amíg megértik. Mert nem igaz, hogy nem tudnak magyarul, csak kényelmesebb románul beszélni” – meséli a lelkész.

Pedig anyanyelvű iskolázási lehetőség lenne, mégpedig az alig néhány kilométerre fekvő balázsfalvi Toma Cocoşiu Általános Iskolában. Az elmúlt tanévben az elemi osztályokban összesen öt gyerek járt, szeptembertől viszont az alacsony létszám miatt megszűnt az alsó tagozat. Az 5–8. osztályt a magyarpéterfalvi gyerekek éltetik, kérdés, meddig. Két esztendővel ezelőtt Lóri atya is tanított az iskolában, de a polgármester innen is kiutálta. Mint mondja, a bozgorozás volt az utolsó csepp a pohárban.

Kétnyelvű prédikációk, magyar temetések

Alkalmazkodva a helyzethez a templomban Lóri atya két nyelven, magyarul és románul prédikál. A temetéseken viszont csak magyarul búcsúztatja a halottat. „Úgy gondolom, ha a jelenlévők nyolcvan százaléka magyar, és az ortodox pópa nem hajlandó egyetlen magyar szót sem szólni, akkor nekem, magyar papnak a magyar halottat jogom van magyarul búcsúztatni” – érvel Kémenes Lóránt.

A papnak szinte havi rendszerességgel ki kell járnia a temetőbe; annál kevesebb az alkalma esketni vagy keresztvíz alá tartani hívei csemetéit. Pedig minden egyes esketésen megígéri a fiatal párnak, hogy amennyiben egy éven belül gyermekük születik, míg egyéves lesz, ő állja a pelenka árát, és bonuszként babaeledelt is biztosít.

„Úgy tűnik, nem eléggé vonzó az ajánlat – vonja meg a vállát. – Ami a házasságkötést illeti, amióta itt vagyok, egyetlenegyszer adtam össze magyar fiút magyar lánnyal. A lagzin viszont kiderült, hogy mindkét fiatalnak a kedvenc zenésze az a bizonyos maneleénekes, Guţă.”

Még szerencse, hogy az egyház által szervezett bálokon a billentyűkön a csodálatos énekhanggal megáldott Lóri atya játszik. A lelkész már több saját lemezt adott ki, melyeken főként magyar örökzöldeket énekel. CD-it inkább a Székelyföldön veszik, a Balázsfalvával összenőtt faluban hiába emlegeted a magyar rocklegendák, az Illés, az Omega vagy Koncz Zsuzsa nevét, a lakosoknak nem sokat mondanak.

A hívek most kezdenek ismerkedni velük, amióta új papjuk van. Különben Lóri atyának az egyik önként vállalt házi feladata a CD-írás, ezzel foglalkozik az év utolsó két hónapjában. Mint mondja, azzal a céllal, hogy hívei legalább karácsonytájt hallgassanak magyar zenét. A fiatal lelkész, bár tudatában van annak, hogy szélmalomharcot folytat, képtelen beletörődni hívei önként vállalt elrománosodásába.