Ferenc pápa a remény megtartására szólított fel a húsvéti vigílián

A remény megtartásának fontosságát emelte ki Ferenc pápa a nagyszombat este tartott vigílián; az egyházfő a többórás liturgia alatt Jézus feltámadására emlékezett a Szent Péter-bazilikában összegyűlt hívek ezreivel.

Hírösszefoglaló

2016. március 27., 11:292016. március 27., 11:29

2016. március 27., 15:072016. március 27., 15:07

A Brüsszelben és a Közel-Keleten elkövetett terrortámadások által beárnyékolt húsvéti nagyhét után a pápa arra biztatta az embereket, hogy ne adják fel a reményt. „Nem szabad, hogy a sötétség és a félelem magára irányítsa a lélek figyelmét, hogy megszállja a szívet” – mondta.

Szavai szerint mindig is lesznek problémák, de nem szabad hagyni, hogy azok határozzák meg az életet. Az egyház feladata a pápa szerint az, hogy „újraélessze a reményt azok szívében, akiknek nehezükre esik az élet fényét megtalálni\".

„Máskülönben egy nemzetközi létesítmény lennénk, amelynek ugyan rengeteg követője és jó szabályai vannak, de alkalmatlan arra, hogy megteremtse azt a reményt, amelyre a világ szomjazik” – fogalmazott Ferenc pápa.

A Szent Péter tér és a Vatikán egész környékén kiemelt a biztonsági készültség. A bazilikába tartó hívőket egyenként fémdetektorral ellenőrizték a Szent Péter térre való belépéskor. A húsvéti vigília hagyománya szerint a nagyszombat este fél kilenckor kezdődött szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet és a húsvéti gyertyát.

Innen Ferenc pápa és a vele koncelebráló papok a bazilika főhajóján az oltárig haladtak. A szokásnak megfelelően a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben és sötétben volt, csak a papok és a hívők kezében lévő gyertyák világították meg. A bazilikában akkor gyulladtak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. A szertartás során megszólaltak a Szent Péter-bazilika addig néma harangjai is.

Ferenc pápa a virrasztáson tizenkét fiatalt és időst részesített a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében, akik Olaszországból, Albániából, Kamerunból, Koreából, Indiából és Kínából érkeztek.

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Ez a negyedik húsvéti vigília, amelyet Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta vezetett.

A hagyományos húsvéti ünnepek vasárnap érnek véget a Vatikánban a Szent Péter téri húsvéti szentmisével, amelyen a pápa elmondja hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház