Az elmúlt hét végén a több évtizedes álmodozás és tizenkét év kemény munka meghozta gyümölcsét: felszentelték a mintegy százhetven lelket számláló szovátai unitárius gyülekezet templomát.

A múlt rendszerben Szovátára telepedett unitárius hívekben már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódott a templomépítés gondolata. Előbb egy imaházat szerettek volna maguknak, majd 1990 után nagyobbat, merészebbet álmodtak, és templomnak igényeltek telket. A Borsos Antal által tervezett, Géra utcai impozáns és tetszetős épületegyüttes – anyagiak híján – a vártnál lassúbb iramban készült el. Noha az alapkövet már 1999. október 23-án letették, az első istentiszteletet mindössze a 2005-ös őszi hálaadáskor tarthatták meg. A teljes berendezés, a paplak, a garázs és a kazánház később készült el. A helyzetet az is nehezítette, hogy a kaliforniai testvérgyülekezet beígért adományának java része elmaradt, és a román állam is csupán az összkiadás 28 százalékát vállalta fel. Az anyagi teher java része az anyaországra és a hívekre hárult. „Azért szép ez a templom, mert szívet, lelket beleépítettek – hangoztatta a szószékről Bálint Benczédi Ferenc püspök.– A toronyban ott a harang, amelynek hangja minden szovátaihoz szól és hirdeti: Isten gondviselő szeretete velünk van. E gondviselés nélkül nem épülhetett volna fel a templom.”

„Nem vadult el e nemzet”

Az építkezés, melyet olyan gyülekezet kezdeményezett, melynek szinte egyetlen tősgyökeres szovátai tagja sincs, összekovácsolta a híveket. Ma már teljesen mindegy, hogy a Küküllő vagy a Homoród, a Nyárád vagy a Nyikó mentéről származnak, vezető beosztásban dolgoznak a fürdővárosban, vagy egyszerű munkásként érkeztek, a szovátai unitáriusok egységet alkotnak. Olyanok is visszatértek anyaegyházukhoz, akik a templomot hiányolva más felekezetekhez csatlakoztak. Ennek a jelenségnek tulajdonítható, hogy míg máshol fogyásról beszélnek a statisztikák, az utóbbi tíz esztendő Szovátán lassú, de biztos növekedést hozott. „Talán ez a templomépítés legfontosabb hozadéka: egy aránylag kis és heterogén közösség képes volt megmutatni magát, és azt, hogy ha összefog, csodákra képes. Innen is látszik, hogy nem vadult el ez a nemzet, van igénye a szépre és jóra, Istenhez való közeledésre” – fejtette ki lapunknak Nagy László, az egyház főjegyzője.

A gyülekezet lelkipásztora, Lázár Levente is rendkívül büszke híveire. Már évekkel ezelőtt a Krónikának azért dicsérte a gyülekezet tagjait, mert számukra soha nem kellett közmunkát szervezni, az emberek kérlelés nélkül jöttek és dolgoztak. Az eltelt tucatnyi év alatt mindvégig érződött, hogy a hívek akarnak templomot építeni, nem az egyház vezetősége erőszakolja rájuk elképzelését.

Az út fele még hátravan

Lázár Levente úgy érzi, az építkezés terhe ugyan lekerült a kis, de lelkes közösség válláról, azonban a végcél még távol van. „Mi még csak az út felénél tartunk. Eddig a templomépítéssel foglalkoztunk, most eljött a gyülekezet építésének az ideje” – fogalmazta meg gondolatait a fiatal lelkész. Lapunknak elmondta, az az érzése, hogy az építkezés ugyan összefogta a gyülekezet tagjait, ám ugyanakkor kissé elvonta a figyelmüket Istentől. „Mostantól a lelkiek terén kell folytatnunk egy hasonlóan szép építkezést” – fejtette ki.